Levéltári Híradó, 10. (1960)

Levéltári Híradó, 10. (1960) 1. szám - Krizsán László: Nemzeti bizottságok iratai a Pest Nógrád Megyei Levéltárban: iratok, 1945–1949: 18,00 iratfm. / 124–137. o.

72» 1945. A rákoshegyi kisgazda szervezet a horthysta főjegyző köré csoportosuló volt németbarát reak­ciós elemekből álL Amikor ez a pártszervezet vezetőiről kitudódva felsőbb szervek (párt NB) elé került a reakciós vezetők félelmükben visszaléptek politikai megbízatás uktóL — (1945, 433/b) 73. 1945, A megyei NB 1945. március 244 határozata szerint alispáni, főszolgabírói, polgármestert vezető^ Jegyzői állást «előirt képesítéssel nem rendelkező egyénekkel* is be lehet tölteni a idemokrati­kus átrendezés előmozdítása és a közrend helyreállítása* érdekében. w* (1945. /606/b) 74. 1945. A budaőrsi NB eljárása a reakciós főjegyző ellen: •Folyó év február havában a MKP helyi szervezete elhatározta, hogy az ínséges helyzetben lévő lakosság nyomorának enyhítésére összegyűjti a községben található gabona-feleslegeket Mi­kor a párt ezen elhatározását vezetőjével közölte, vezetőjegyző azon kijelentést tette, hogy a_ fennálló régi rendeletek szerint ez Jogellenes cselekmény és ehhez nem hajlandó hozzáJárulnti - (1945. 640 /b) 75. 1945. május 11. A Sorg Antal építőipari RT (Pócsmegyer-Leányfalu) üzemi bizottsága a Németországba menekült tőkés tulajdonos villáját üzemi üdülő céljára kisajátította. A felhalmozott ingóságokra (textília* élelmiszer) való igényt a helyi NB elutasítja ős kiosztását elrendeli a község rászorult lakosai közt ^ (1945. 687. b) 76. 1945. A rendőrségbe való felvételhez a NB ajánlása szükséges, m (850/1945.) 77. 1945. március 24. A megyei NemzeÜ Bizottság, mivel kevés számú tisztviselővel rendelkezik, ugy határoz, hogy az egyre gyarapodó munkák és a demokratikus átalakulás érdekében demokratikus gondolkodású, rátermett egyéneket az előirt képesítés nélkül is alkalmaz, illetve ilyenekkel az uj viszonyokba beleilleszkedni nem tudó tisztviselőket kicseréli. 78. 1945. április 14. A Nemzeti Bizottság egy kommunista képviselőjének felszólalása a reakciós és fasiszta elemek elleni harc feladatairól és formájáról. Megállapítja, hogy míg általában a legnagyobb erőfeszítés folyik a demokratikus átalakulás érdekében, számos helyen és munkaterületen veszélyeztetik a demokrácia vívmányait a közéletben még megmaradt reakciós elemek, amelyek még a rendőr­gyilkosságtól sem riadnak vissza. ' s 79. 1945. május 4. A ráckevei járás Nemzeti Bizottsága elitéli a megyei NemzeÜ Bizottság vezetőit mert véleménye szerint azok a régi rendszert akarják visszaállítani. A Járási Nemzeti Bizottság arra az állás­pontra helyezkedik, hogy olyan helységekben, ahol csak a kommunista és szocdem párt alakult meg, az NB is csak e két párt képviselői közül kerüljön ki. 136

Next

/
Thumbnails
Contents