Levéltári Híradó, 10. (1960)
Levéltári Híradó, 10. (1960) 1. szám - Krizsán László: Nemzeti bizottságok iratai a Pest Nógrád Megyei Levéltárban: iratok, 1945–1949: 18,00 iratfm. / 124–137. o.
25, 4945, április 6. földosztás elve' - *Házi Árpád irányító elveket szögez le. melyek szerint az egyes igénylők fekete földből 5 lóidat, homokból 10 holdat, gyümölcsösből pedig 2 holdat kapjanak. Elsősorban ré szesüljenek belőle azok a gazdasági cselédek, kik idáig ott dolgoztak. Másodsorban azok, kiknek már van földjük s ezt csak kiegészítésként kapják (törpebirtokosok). Ezek után csak mások, 26. 1945, április 6 Házi Árpád felhívja a figyelmet a íöldreíorm végrehajtására. Az illetékes röldosztó bizottsággal ugy állapodtak meg, hogy a földosztás vasárnap délelőtt folyamán történjék meg a Szemere birtokon. Ennek végrehajtása a legfontosabb, hiszen a magyar paraszt 1000 évig várta a pillanatot Legyen igazságos az osztás, hiszen a jövőben kenyerünk függ ettől. Pesterzsébeti Nemzeti Bizottság 27/ 1945, május 48, Polgármesteri jelentés a képviselőtestület megalakulása alkalmából a város állapotáról; a háborúval kapcsolatban említi* hogy a város lakosainak száma 86 ezerről 52 ezerre csökkent, a 11000 lakóházból 9300 maradt meg, lakosainak testi állapotát az utóbbi hónapokban a testsúly csökkenése és más biológiai ártalmak jellemzik, anyagilag a legsúlyosabb helyzetbe kerültek, erkölcsileg demoralizálódottak. iMost nem akarok másról beszélni, mint hogy megindult a m«nka. megindult a város az élet utján és a város tovább rog élni.» 28,, 494 5„ május 28. NB összetétele : MKP ; 7, SzDP ; 7, FKGP : 4 tag, a szakszervezetek 5 tag. A kisgazda tag sérelmesnek tartia, hogy a helybeli NB nem tartotta be a Vármegyei NB azon utasítását, hogy képviselő testületi tagokat pártonként egyenlő arányban kell bevonni. 29, 4945, augusztus 22. - > Tárgyalás alá kerül a Kommunista Párt újjáépítési Javaslata. «Az iskolaépületek a tel folyamán tető nélkül nem maradhatnak. A gyermekkórházat a csendőr tanalosztályba kell áttelepíteni október 45-ig, különben be kell zárni a kórházat A városi szülő- és nőbetegkórház rendbehozatalához már csak a fütőkazán megjavítása szükséges. A Dübörgőn. két hangjaházat iskola céljaira kell átalakítani. Itt kb. 500 gyermek járhatna iskolába. ~ Határozat; a NB végrehajtó bizottságot küld ki, 30. 1945. november 28. NB hatásköri összeütközése a röispánnal; A helybeli NB a házadómentesség ügyében intézkedést tett A főispán felszólította a polgármestert közölje a NB-gal. hogy a jövőben ne avatkozzék bele a közigazgatási, s igy az adóügyek intézésébe. Szentendrei Nemzeti Bizottság 31, 1945. március 20. Tájékoztatás a mezőgazdasági bizottság munkájának nehézségeiről; a bizottság nem tud dolgozni, mivel sokan vannak, akik szabotázzsal akadályozzák a munkát Az NB hozzon intézkedéseket, amelyek megtorolják az áskálódásokat szabotázsokat 130