Levéltári Híradó, 10. (1960)
Levéltári Híradó, 10. (1960) 1. szám - Kopasz Gábor: Baranya megye főispánjának iratai a Pécsi Állami Levéltárban: iratok, 1945–1948: 3,48 fm. / 5–8. o.
A felszabadulás után 1945 Januárjában Baranya megye ÓS PÖCS város íőispáni székét átnoneüleg igen rövid időre a nyilasok által leváltott régi főispán foglalta el. Őt azonban rövidesen már uj kommunista főispán követte. 1945. december 244öl 1947. november 19«íg Pécs vá ros és Baranya megye főispánjai külön személyek voltak. Mig Pées város íölspánjai kommunisták voltak (köztük dr. Münnich Ferenc is), addig Baranya megye főispánja ebben az időszakban végig a Kisgazdapárt exponense volt, A külön főispánság 1947 végével történt megszűnte, tése után a város és a megye közös főispánjai MDP tagok lettek. Az iratokból részletes és sok szempontból nyilván az ország más területére is általánosítható kép bontakozik ki a íőispán sokoldalú és jelentős szerepérŐL A felszabadulás után közvetlenül, mikor az ideiglenes Nemzeti Kormány még Debrecenben székelt és a közlekedési viszonyok nehézkesek voltak, a íőispán hatáskörén tul olyan ügyekben is intézkedett, melyek egyébként, konszolidálódott viszonyok között miniszteri hatáskörbe tartoztak volna. Az élet ugyanis nem állhatott meg, sőt uj demokratikus közéletet kellett megindítani. Ennek Jelentős tényezője volt az a körülmény, hogy mig a megyének nem volt demokratikus alapon létrdiozott közgyűlése, a főispán olyan tisztviselőket nevezett ki, vagy helyettesitett be az egyes állásokba, akiknek megválasztása a megyei közgyűlésre, vagy kinevezése valamelyik minisztériumra tartozott De.s a nemzeti- bizottságok segítségével - a főispán inditotta el az uj demokratikus közigaz gatást. szervezte meg az egész megye és Pécs város területén az uj demokratikus rendőrséget. Szorgalmazta a megye területén az ideiglenes Nemzeti Kormány áital Debrecenben kiadott 600/1945. E.E. sz. rendelet alapján a földreform végrehajtását Ügyeit arra. hogy a megye területén meglegyen a mezőgazdasági és ipari termelés folytonossága. Az olyan elhagyott nagybirtokok élére, amelyekből állami gazdaságok lettek, termelési biztosokat nevezett ki. Szorgalmazta a községi termelési bizottságok szervezését A földreform során állami tulajdonba került területek megművelésére főleg volt SS katonákból és volksbundistákból munkabrigádokát szerveztetett, Gondoskodott a földreformmal kapcsolatos telepítésekről szóló rendelet végrehajtásának zavartalanságáról. Támogatta a megyei újjáépítést, elsősorban az elpusztult Dráva meUetíi falvakban. Segítette a szakhivatalokat a járványos és fertőző betegségek leküzdésében A főispán gondoskodott a volt fasiszta internálétáborok feloszlatásáról, az igazoló bízottságok felállításáról, a háborús károk összeírásának végrehajtásáról, a volksbundislák áttelepítése idejére a polgárőrség megszervezéséről. A demokratikus átszervezés kezdetén a főispán adta meg az államrendőrség működésének irányelveit Ögyelt arra. hogy az újjáalakuló községi képviselőtestületekben a demokratikus pártok arányosan legyenek képviselve. 6* vizsgálta ki a megye területén működő egyes közigazgatási szervek elleni panaszokat is, E szempontból különleges hatáskörbővítést jelentett számára az a körülmény, hogy - mint említettük - a 9560/1945. ME sz. rendelet értelmében 1945, október 15-én a voiksbundista lakosság áttelepítésének idejére felfüggesztette Baranya (és Tolna) megye közgyűlésének működését Ez a felfüggesztés 1945. október 154ől egészen 1950 végéig, a tanácsok megalakulásáig tartott: a felfüggesztés időpontjától kezdve, tehát a két megye közgyűlése többé már nem működött (ífgyanek kor ugyanezen okból felfüggesztették a községi képviselőtestületek működését is.) Ennek követ kéziében a főispán számos, különben a törvény hatósági bizottság közgyűlésének hatáskörébe tartozó ügykört vett át Ugyanígy hatáskörének bővítését jelentette az állással együttjáró közellátási kormánybiztosi megbízatása is. Mint közellátási kormánybiztosnak feladata volt megyei szinten az összes közellátási ügyek irányítása, intézése: élelmicikkek, tüzelőanyag, iparcikkek, takarmányanyag kiutalása, felvásárló kereskedők kijelölése, szállítási engedélyek kiadása, egyes éleímicikkek vegyi ellenőriztetése, egyes közellátási cikkekről kimutatások készítése, beszolgáltatás alóli felmentések megadása, vágási engedélyekkel kapcsolatos megyei szintű ügyek és egyéb közellátási ügyek intézése, 6