Levéltári Híradó, 9. (1959)

Levéltári Híradó, 9. (1959) 3–4. szám - LEVÉLTÁRAINK ÉLETÉBŐL - Páhi Ferenc: Adalékok Szentes város közigazgatásának és igazságszolgáltatásának történetéhez, 1837 / 162–199. o.

tésével összeütköznék, megtagadhatja. Választja a tanácsot és a város minden tisztviselőit, akár tisztépitőszék alkalmává!, akár időközben. A hivtelen, a visszaélésben tapasztalt 3 a va­lószínűleg nem javítandó hibából kárt okozó tisztviselőket tiszti helyzetük minden különbsége nélkül a külső tanács bocsátja el, minekutána még is eleve ezen szándékát a pártfogónak lei­jelentette, hogy ő ti &z eleresztós felőli tanácskozó és határozó ülésben tetszése szerint je­len lehessen, fenntartván a város Igazgatási Szabályok L rész 22. cikk. 40. szakaszát. Minden év december hónapjában a külső tanács szószólójának elnöksége alatt összeülő 2 küldöttje ál­tal vizsgáltatja meg. s később ezeknek előterjesztésére tulajdon tanácsülésben vizsgálja meg a belső tanács által előterjesztett Jövő egész óvi előszámitást s az észrevételeivel a pártfogónak küldi meg. Minden évben április első hetébe s az ezelőtti pontban emiitett módon megvizsgálja a külső tanács a múlt évi számadásoknak ugyan az évi elő számításánál tett sulyegyenbeli összehasonlítását, s ezt Is őszrevételeivel a pártfogónak terjeszti elő. Minden évnegyedben a szószóló elnöksége alatt összejön a külső tanács, hogy a város vagyonának és jogainak min- • den ágbeli mulí és, jövendő kezelése feiől véleményét szótöbbség utján kifejezze, s ezen véle­ményét a pártfogóval oly kéréssel közölje, hogy Ő az első belső és külső tanácsnak közgyű­lésében, melyben magának személyesen fog tetszeni az elnökséget viselni, az ebbeii észrevé­telek előtt határozást hozatni méltóztassék. Joga vagyon a külső tanácsnak évnegyedi gyűlései­ben küldöttségeket nevezni, s ezek által a városi közönség igazgatásának I;amely ágazatát vagy hivatalát megvizsgáltatni, az ez utóbbiakra ügyelő tisztek pedig hivatal elvesztése alatt min den lehető felvilágosítást tartoznak az ily küldöttségnek azonnal adni. Kereskedési és lakossági jogot a belső tanács meghallgatása után a külső tanács ad. A külső tanácsbeliek által úgymint az esküdtpolgárok a főbíró által, rendkívüli esetekben valahányszor szükséges lészen, az ár­vák vagyonának összeírására, megbecsülésére, átaladására és árverésére pedig rendszeres kiküldöttségi tagoknak neveztetnek. A külső tanácsbeliek a belső tanácsnak üléseiben jelen le­hetnek kivévén a törvényeseket, de csávázási Joguk ezen ülésekben nincs.* ÍQ9

Next

/
Thumbnails
Contents