Levéltári Híradó, 9. (1959)

Levéltári Híradó, 9. (1959) 3–4. szám - LEVÉLTÁRAINK ÉLETÉBŐL - Páhi Ferenc: Adalékok Szentes város közigazgatásának és igazságszolgáltatásának történetéhez, 1837 / 162–199. o.

6» szakasz, A város a nemes katonaságnak szükséges, mini ez fontossága miatt már többször emütteteit nyilvános és annak idején tartandó árverés EÜán íogja háziadójának terhével ellátni* 7* szakasz, A regálék, ha a kuríakorcsmákat a városi közönség teljes hatóságával zabolázza, a vás'os népségéhez képest a váltsági tartozások igen tetemes részét róhatják le anélkül, hogy ez által a szorgalmas, iparkodó, józan gazda, kinek tehetőségét az egészre nézve leginkább kell kímélni, terheltetnék, de e célra mindenek felett szükséges, hogy a) A kántor korcsma a regáléval összekapcsolva, de külön szerződés mellett adassék haszonbérbe* b) A kurtakorcsmákra a legszigorúbb felügyelés legyen, s e végre a gazdasági tanács* belin kivül, ki ezen tanács hatósága szabályainál mint ielügyelő említtetett elegendő, a tizedekre leiosztandó és rendszeres fizetésű őrök állíttassanak fel. hogy pedig ezeknek érdekeik a váro­séval közvetlenül megegyezzenek, minden törvényesen confiscált ital egész mennyisége az eb* béli felügyelőnek és őröknek, előre meghatározandó arányban tulajdona légyen, a város te* vábbá a haszonbérlőnek az ö előleges biztosítására, mely nélkül arányos haszonbért nem ígér­het, minden általa fel fedezendő kurtakorcsmáért, annyiszor, ahányszor bebizonyitandja, bizo­nyos az árendából leszámítandó kárpótlást Ígérjen, ellenben magának az egyos lakosok által* kik nékle ezen terhét okozandják, legalább ugyanannyit hasonló cim alatt statútum képpen kössön kL c) Eleintén a korcsmáitatás csak három évre adassék haszonbérbe, hogy tudniillik köz­ben a kántor korcsmának a regáléval összeköttetése és általában a város fentebbi kezelési módja a haszonbérlőt hasznos hatása felől tettlegesen meggyőzze, 8, szakasz, á mélt, grófok felhatalmazott képviselői egyenesen a végre kötötték ki a mélt Grófok számára a zálogos Javadalmaktól oly enyhített haszonbért, hogy a város azt* mit ő ezen felül beveend, a váltsági tárgyak kezelésére szükséges, nem esekőly költségek fedezésére fordítsa. Hogy tehát ezen cél is annyival biztosabban érettessék ei, és igy e rész­ben is az egyeseknek, mint az egésznek összes fizetési tehetsége kim éltessék, s emeltessék azon húszezer holdra nézve, melyeket a város legelőből zálogosított el, fenntartván az örökfeívailó, ugy nem különben a zálogoslevél minden feltételét, a következendők határ oztatnak: a) Az egy harmadrész legelőt a város összesen, akár pedig nyilasokra egyeiek közt felosztva használhatja a haszonbér utján, b) A' z egy harmadrész kaszálót hasonlóul nyilasokra felosztja,, de csak egyeseknek ad­hatja árverés utján haszonbérbe, egy vagy több évekre* c) Az egy harmadrész szántó földet pedig a város többrendü gazdaságokra osztja lel, ugy hogy a legkisebbnek terjedése 100 holdon alól, a legnagyobbnak pedig 1000 holdon felül ne legyen* Az ily nagyobb testek, ha hosszabb időre adatnak, vagyonos haszonbérlőket fognak vállalatokra birni, ezek pedig nemcsak tetemesebb haszonbért fizetnek, hanem a város szegé­nyebb sorsú lakosainak annyival biztosb élelemmódot nyújtani, minthogy ezen gazdaságok a városhoz közel lesznek, s igy a napszámossal azon időt megkíméltetik, melyet eddig a távoli pusztába menet és jövet minden haszon nélkül töltött d) Ezen gazdaságok Jövő Szt Mihály napjától számítandó tizenkilenc egymást követő évekre adatnak haszonbérbe, mert az ily állandóság bírhatja leginkább a gazdák vagyonos és elmés részét a vállalatra, s fogja általában a haszonbérlőknek nagyobb csoportozását (con* cursusát) eszközölnt e) Az ily szántóföldek egy évi haszonbérének kikiáltó ára az HO négyszögöles holdért két pengő ezüst forint* s ha legalább ezért vagy ezenfelüi nem megyén, uj árverésig* mely egy évvel később tartandó, kaszálónak fog használtatni, f) Építésre ugyan kinek kinek szabad joga vagyon, de a haszonbér kitétei után a város e : cim alatt mit sem térit meg, s már ezen tekéntetből is elkérüihe-tetieti a hosszú haszonbér* ...... . 0 484

Next

/
Thumbnails
Contents