Levéltári Híradó, 9. (1959)

Levéltári Híradó, 9. (1959) 3–4. szám - LEVÉLTÁRAINK ÉLETÉBŐL - Páhi Ferenc: Adalékok Szentes város közigazgatásának és igazságszolgáltatásának történetéhez, 1837 / 162–199. o.

leszteni, ki ezennel megkéretik, hallgatná meg vegyes ülésben mind a két belső tanácsot a külső tanáccsal együtt s ehhez-képest intézné el a tárgyat 46. szakasz, A jegyző a tanácsnak határozatait írásba foglalja. Irományait rendben tartja, különösen rendes Jegyzőkönyvet visz, egyébiránt a íőkamarás kiküldéseit és megbízásait teljesíti 47. szakasz. A számvevő, pénztárnok és ellenőr hatása és kötelességei, ezen város igazgatási rendszer több részeiben, főképp podig a pénztárakról szóló cikkbon vágynak kifejezve, ők míg ezen tisztjeiket viselik, a tanácsnak tagjai üém (ehetnek, 48. szakasz, A földmérő, mini feljobb eraliuetett egy tökéletes funduálisí szerkeszt Szerződés szerint bizonyos térhez aranyozott fizetésért, méri a határt töltés >ket javasol, s az elfogadottaknak helyes készítésére ügyei, az utcáknak és a városi tereknek jobb rendezését a körülmények engedményéhez képest eszközli, az építési előszámításokat készíti, s illetőleg revi­deálja. 49. szakasz. Ehhez a tanácshoz tartozó írnokok és cselédek munkakörének íővonaiait a gazdasági tanács, részleteit pedig a íőkamarás haíározandja el, 20. szakasz, A gazdasági tanács haíározatjának foganatjára,, az elnökkel együtt: legalább hat szóvaj biró tagnak jelenléte szükséges, 24, szakasz. A gazdasági tanács pénteken és szombaton délelőtt és ha a tárgyak soka­sága, vagy ünnepek közbenjötte kívánná, kivételképpen a íőkamarás áltai határozandó egyéb na­pokon is tartja hetenkini üléseit 22, szakasz. A számvevő, pénztárnok, perceptor, ellenőr és földmérő (ez utóbb: csak akkor, midőn, az, kivel a város tavasszal lépett egyezségre, bármi okból váliozni fog) helyze­teikre nósve járandóságaikkal a hazai újságok által rendes concursus hirdetendő. Bérmontett le­veleiket és bizonyítványaikat a bírósági tanácsnak jövő október 45-ig küldjék meg. • 23, szakasz. A gazdasági tanács egyes személyeinek részletes ti3ztujUását r ugy mini a birósági tanácsról mondatott, mind a két fél a pártfogótól kéri a külső és belső tanács vegyes ülései megegyezése fenntartásával. (A 4. Cikk. 4-44.. szakaszaiban a gyámság kérdéseível és a gyámatya feladataival íogjaika­zik. Ezek a kérdések már részben előbb is szóba kerültek, ezért ezek teljes szövegben közlését mellőzzük. - Szerk,) IV, Réss. Pénztárok 4. szakasz. A városi pénzek kezelése három pénztárt kíván, az egyik a közönséges adók. a másik az árvák, a harmadik a váltság pénztára, 2. szakasz. A közönséges adók pénztárának, melynek kezelője a város percepíorá­nak neveztetik következendő bevételi forrásai, s lő kiadásai lesznek, a) Bevételek Hadi, honi és háziadó taksája, ez utóbbi azonban csak azon szükségekre terjesztendő, me­lyek a várost és illetőleg annak rendes igazgatását a váltság esotjén kivüi is terhelték volna, A város eddigi gazdaságának (ezentúl árverési haszonbér utján szerzendő) jövedelme: 477

Next

/
Thumbnails
Contents