Levéltári Híradó, 9. (1959)
Levéltári Híradó, 9. (1959) 3–4. szám - A LEVÉLTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - Marcus, Jon: A Román Népköztársaság levéltárügye / 54–62. o.
Az ÁliactS Levéltár Főigazgatóságának keretein belül beláö Jellegű Bili ét in, la formatív (Tájékoztató Közlöny) la megjelenít| ez rendeleteket, állandó jeUegü utasításokat, a népi demokrácia országainak levéltárosi tudósítása^ atb, kőzöL Az iratanyag kellő módon való megőrzése érdekében az Állami Levéltár Főigazgatósága számos, a múltban meg nem íelejő őrzó# folytán ** megrongálódott dokumentumot ós könyv ejt teljesen konzervált és restaurált Államunk: Vezetősége állandóan gondoskodik a levéltárosok munkakörülményeiről ós elegéttételeiről, hiszen ők a nép érdekével kapcsolatos szorgos tevékenységet fejtenek ki Tanulmány tárgyát képezi az Állami Levéltár Főigazgatósága számára építendő uj épület is. Ez mind az építészet, mind az Iratanyag tárolására szükséges férőhely, valamint a technikai bé» rendezése és a bővitési lehetőségek szempontjából valódi levéltári palotának Ígérkezik. Egyidejűleg megkezdődött vidéken is a megfelelő és célszerű levéltári raktárhelyiségek építési akciója is. Egy ilyen épület máris használatba lett adva, a PiiestH Állami Levéltárnak, és a Főigazgatóság által kidolgozott építési terv szerint a közeljövőben megkezdődnek a többi vidéki korszerű levéltári épületek építési munkálatai is. Miután a népi demokratikus társadalai rendszer az Állami Levéltárat újjászervezte, a levéltárosok és középkáderek, valamint az adminisztrációs személyzet száma tekintélyesen növekedett és ezek anyagi helyzete érezhetőek megjavult + + + A- hazánk felszabadulása óta eltelt 45 év alatt az Állami Levéltár nagy fejlődésen meni át és sokoldalú tevékenységet fejtett ki Ezekről tanúskodik az újonnan létesített levéltári intézmények felállítása, az itt besorolt levél-* tarosok állandóan növekvő száma, az átvételezett fondok sokasága, az a törvény, mely lehetővé teszi.az egész ország irattárosi tevékenységének ellenőrzését és irányításai, a korszerű és technikailag jól felszerelt uj levéltári épületek, a megjelent kiadványok száma és végre is a* a nagy> szerű munkalen dűl ei, amelyet az általános levéltárosi tevékenység felmutat* Ma a. Román Népköztársaság Állami Levéltára tagja a Levéltárak Nemzetközi Tanácsának és nemzetközi téren is buzgó tevékenységet fejt ki. Az RJIX levéltárosainak küIdőMsége! réssí vőüak a nemzetközi kongresszusokon ős értekezleteken. (Budapest Firenze, Lipcse, Viaaba/ieJL SVága atb.) és ténylegesen is hozzájárultak ezek munkájához. Széles perspektívák nyílnak meg hazánk Állami Levéltárai előtt. A Párt, a Kormány és a Belügyminisztérium áfltai nyújtott támogatás és ezek teljes megértése folytán az elkövetkező ^p év leforgása alatt fokozatosan ujabb és a korszerű levéltári Igényeknek teljesen megfelelő helyiségek építése válik valóra, Továhbá az összes levéltári egységek korszerű felszerelésekkel és tökéletesített konzerválé és restauráló berendezésekkel fognak gazdagodta. A publikációs tevékenység is hathatósan ki fog fejlődni; ez a következő 4*6 év folyamán biztosítani fogja az állami levéltárakban őrzött Java részéré szükséges tudományos tájékoztató eszközök közlését A levéltári tervek állandó irányítása és ellenőrzése áltat valamint azon megértés és gondoskodás által, amelyet az intézményeknek, vállalatoknak és szervezeteknek kötelessége a saját iratanyagukkal szemben tanúsítani, a következő esztendőkben; el fogjuk érni azt, hogy minden átadásra kerülő iratanyag, a levéltárosi igényeknek tejesen megfelelő szabályok szerint rendezve/ selejtezve és leltározva kerüljenek az Állami Levéltár kezébe, megőrzés végett Ez egy ujabb és magasabb fejlődési fokot fog jelenteni, á levéltárosoknak pedig az lesz a legfőbb feladata, hogy ujabb tudományos tájékoztató eszközökét állítsanak össze, 59