Levéltári Híradó, 9. (1959)
Levéltári Híradó, 9. (1959) 1–2. szám - FIGYELŐ - Schmidt Ádámné: A levéltárak és a közigazgatás együttműködése Franciaországban / 220–224. o.
A LEVÉLTÁRAK ÉS A KÖZIGAZGATÁS EGYÜTTMŰKÖDÉSE FfiANClAORSZÁGBAN Levéltárak és igazgatás együttmüködése> a levéltárosnak az általa őrzött iratanyag gyakorlati felhasználásához viszonya évek óta egyre nagyobb probléma minden ország levéltárosa számára, Tulajdonképpen a levéltáros hivatásának kétíéle, sokhelyütt egyre élesebben szétváló felfogásáról van szó* Jelentkezik ez a bifurkáció minálunk is, más országokban isi egyelőre * s feltehetőleg még igen hosszú ideig - azonban inkább csak elméletben. De az őt előidéző okok már gyakori attak, s ezért mielőbb szembe kell nézni velük; kísérletet téve a megoszlás valamilyen megszüntetésére, kompromisszum létrehozására* Mind e probléma megfogalmazásához, mind megoldásához és a széttartó érdekek összefogásához tanulságos szempontokat ad az a tanulmány, mely a La Gazette des Archives 4957. évi 24. (január) számában jelent meg. 4956. júniusában »A dokumentáció, könyvtárak és levéltárak problémái az igazgatásban* c. előadássorozat keretében olvasták fel. Szerzője Michel Duchein, a francia Levéltári Igazgatóság levéltárosa. Levéltárak és igazgatás •* kezdi a szerző «• nem ellentétes fogalmak, hogy néha egyesek értelmezik; ellenkezőleg, ugyanannak a problémának képelik két oldaláL Kezdetleges adminisztrációkban a levéltárosi tevékenység még azonos magával az adminisztrativ tevékenységgel - ugyanaz a személy, aki mindennapi munkájával létrehozza az iratokat ha már nincs rájuk naponta szüksége, elrendezi azokat polcokra vagy szekrényekbe. Ezzel szemben fejlettebb igazgatás mellett már az válik szükségessé, hogy megfelelően képzett személy végezze el az elévült iratok rendezéséti ennek a személynek kizárólagos feladata, hogy megkapva az igazgatási szerveknek a folyó adminisztrációból kivont iratcsomóit, azokat a legpontosabban rerjp dezze, katalógusokkal vagy repertóriumokkal ellássa, a kutatók rendelkezésére bocsássa vagy kiselejtezze, ha értékteleneknek minösití. Az igazgatási szervnek csak annyiban jelentősek régi iratai, amennyiben azok közül bármelyik visszanyerheti aktualitását. Az iratoknak ez a gyakorlati használhatósága eredményezte az állami levéltárak létrejöttét Amellett hogy a levéltárak ilyen gyakorlati Jelentőséggel rendelkeznek, történeti jelentőségük is van, A történetírók már a legrégibb időktől kezdve felhasználták az igazgatás régi iratait, ez a későbbi korokban is folytatódott Nem mindig könnyű határt vonni egy-egy irat történeti és gyakorlati értéke között Lehetnek olyan iratok, amelyeket már régen történeti jelentőségük miatt őriznek, mikor egy napon, az események Játéka folytán, hirtelen gyakorlati jelentőséghez Jutnak i még az sem ritkaság, hogy területi viták esetén középkori szövegek kerülnek előtérbe. Viszont vannak olyan iratok, amelyeket kizárólag adminisztrativ szempontból őrzünk, mig egy napon hirr telén történeti jelentőséghez jutnak; kapcsolódnak olyan személyhez, aki valamilyen módon az ismeretlenség homályából a nyilvánosság elé kerül, híressé válik. Vannak iratok, amelyek két évnél sem idősebbek, máris történeti értéket képviselnek és,vannak olyan igen régi iratok, amelyeknek azóta sem szűnt meg gyakorlati jelentőségük. A nagy probléma, amiből minden más kérdés adódik, az, hogy mi legyen a levéltáros? Egyszerű rendezője legyen*e az iratanyagnak, aki szerényen átveszi az igazgatás elévült dossziéit vagy pedig tudós legyen, a történelem magvának elhintője? Első esetben <levéltáros> névvel felruházott hivatalnokkal van dolgunk, akinek minden igyekezete az igazgatás részéről támasztott követelmények kielégítése^ a második esetben valódi tudóssal állunk szemben, aki előtt az Íratok gyakorlati értékénél mindig iontosabb lesz azok kulturális értéke,, A szerző ezután leírja azt a fejlődést ami a múltban Franciaországban a levéltárak vonalán végbement A múltban az érdeklődés kizárólag a régi iratok felé fordult és vajmi kevesen gondoltak a tudós, régi írásokban jártas levéltárosok közül arra, hogy megszervezzék koruk igazgatásának levéltárait A középkori történetírás nagy fellendülése és az első levéltárosgeneráció igei* kiváló * chartista* kiképzése mellett a korabeli levéltárak olyan hát• Chartistákénak nevezik az École des Chartes végzett növendékeit 220