Levéltári Híradó, 8. (1958)

Levéltári Híradó, 8. (1958) 1–2. szám - Győrffy Sándor: A magyar levéltárosok tudományos munkája 1957/58-ban / 29–40. o.

a Statisztikai Hivatallal együtt kiadott tanulmánykötetére Joggal lehetnek büszkék a magyar levéllá* rosolc Sikerüli ezzel a kötettei a magyar- történettudomány egyik legjelentősebb, lundamenlá­1 i s Jelentőségű alkotását létrehozniuk* , Ugyancsak nagy érfeklődéssel és elismeréssel fogadták házai és külföldi történészek, sta­tisztikusok, közgazdászok, levéltárosok egyaránt uj - remélhetőleg, hamarosan nyomtatásban mef Jelenésre kerülő *<•: folyóiratunkat, a Történet Statisztikai Közleményeket M marxista történelemszemlélet döntő, meghatározó jelentőséget tulajdonít a termelőerők I©> lődésének, a termelési viszonyok alakulásának. Nos - a történetstatisztikának az Országos Levél­tárban kibontakozott müvelése adja meg a tudományos alapokat ahhoz, hogy hazánk termelőerői fejlődését konkrét ellenőrzött tények alapján mutathassák be, értékelhessék történészeink, ismer* hesse meg közvéleményünk. Csak elismeréssel szólhatunk azokról (Ember Győző, fla Bálint, Bakács István, Vörös Károly), akik ennek a munkának megszervezésében és kivitelezésében oroszlánrészt vállaltak. Reméljük a közeljövőben más levéltáraink dolgozói is be fognak kapcsolódni a történet* statisztikai vizsgálódások munkálataiba. 7* Helytörténet + Soós Imre; A jobbágyfőid sorsa Heves megyében a 48. században. + » » Rudabánya története. + Hadnagy Albert (Szekszárd) : Tolna megye parasztságának története a XYiH. században. + Horváth Ferenc (Szombathely) . A parasztság helyzete és mozgalmai Vas megyében. • > -, k munkásosztály kialakulása, szervezkedése és mozgalmaid » » i Színház és zenekultúra Vas megyében. + Kanyar József (Kaposvár) : Berzsenyi és a somogymegyei Olvasó Társaság + * - * : Somogyi parasztság — somogyi nagybirtok +• Kállay István (Székesfehérvár) ; Az ellenforradalom fegyveres erejének szervezése és műkö­dése a déldunántul területén. 4949~20. -f Sárközi Zoltán (KGL):? ..'..' Szigetvári István [ A mosonmagyaróvári mezőgazdasági gépgyár története Szilágyi Gábor J + Lakatos Ernő (Bp. 2.) i Budapest környéke 4848-ban + Nagy István (OL) : Buda gazdálkodása a 18. században. + Nagy Lajos (Bp. 4*) : Mezőgazdaság Pesten a 48. században. o Ila Bálint (OL) : Borsód megye történeti helységnévtára. Veress Miklós (OL); Tiszalök története Nagy István (OL) : Buda II. József korában > » • A manufaktúra kialakulása Pest-Budán Benke Zsófia (Bp. 4) ; A budapesti iparegészségügy (4948-4939) tfellmann Imre (Bpi 2.) ; Budapest története (népszerű áttekintés) + Nagy Lajos (Bp. 4.) ; A rácok Budán és Pesten (4686-*4744) \ » » ; Kereskedelem Pesten a 48. században. Vörös Márton (Pécs) j Pécs város műemlékei » » Í Baranya ifjúsága a XIX. században. Balázs Péter (LOK) ; Lukács Sándor győri működése (4847-4849) Jenéi Károly (KGL) : Nyírbátor harca a Károlyi családdal Balanyí Béla (Kecskemét) > Kecskemét történeté (48**49, század) + Bodrogi Ferenc (Kecskemét) : A földesúri jog gyakorlása Kecskeméten Komoróczy György (Debrecen) : Nagykereki község társadalmának fejlődése * » Adalékok a debreceni osztályharcok történetéhez Schwendtner István (Miskolc) ; Miskolc település földrajza Lengyel Alfréd (Győr) ; Adalékok Győr megye középkori történetéhez Pataki Ferencné (Pécs) : A tanítóság helyzete és életkörülményei Baranya megyében 4877M900) -í- Bélay Vilmos (LOK) ; Pesti és budai ár és bérviszonyok 4790-4848) Székely Vera (LOK) ; Kispest kialakulása * 36

Next

/
Thumbnails
Contents