Levéltári Híradó, 7. (1957)

Levéltári Híradó, 7. (1957) 3–4. szám - FIGYELŐ - Bekény István: Francia levéltári útmutatók / 579–581. o.

álig néhány éve kezdték meg a levéltárosok a levéltári anyagot tudatosan és rendszeresen alkal­mazni az iskolai történelem-oktatásban* Korábban sem az alsó-, sem a középfokú iskolák tananya­gában még halvány utalás formájában sem emiitették a levéltárakat. Az egyetemek bölcsész- és jogász professzorai között is kevés olyan akadt, aki hallgatóit a levéltári kutatásokra ösztökélte volna. Csak a tanitóképző-intézetek egy részében tartottak a megyei levéltárosok már 49Í0, óta évről-évre levéltárismertető íelőádásokat-* igy a tanítók, t? akik általában a községi Jegyzői te* endőket is ellátják, * legalább valamelyest ismerik a megyei és községi levéltárak anyagai A fél* sőbb közigazgatás embereinek azonban már alig van fogalmuk arról, hogy az aktuális kérdések Intézésénél, szabályozásánál milyen nagy segítséget jelentene számukra a levéltárakban őrzött irat anyag megvizsgálása. A legtöbb esetben megelégszenek azzal, hogy a legutolsó 40f*20 év anyagát nézik át, sőt sok esetben egyedül a hivatalos lapot nézik meg, A prefektusok általában ismerik a levéltárosok magasfoku képzettségét és gyakran fordulnak hozzájuk történelmi* archeológiai* nép* rajzi, sőt irodalmi kérdések tisztázása érdekében is, de ritkán veszik igénybe a levéltárosok se* gitségét a merőben közigazgatási kérdések, meg oldásánál- Holott helyes lenne, ha a közigazgatási iskola hallgatói is megismerkedhetnének a levéltári dokumentáció utján elérhető eredményekkel és még helyesebb volna, ha a levéltárosok ugy az iskola hallgatóinak, mint a közigazgatási szak* embereknek rendelkezésükre bocsátanának egy teljesen világos, közérthető, pontos és a megfe­lelő hivatalok feladatainak, ügykörének szemelőtt tartásával Összeállított levéltári útmutatót Ilyen útmutatók a 20^30-as években egyes levéltárak régi anyagáról már készültek. Az ej* múlt évtizedekben nagyszámban megjelent elemző leltárak és numerikus repertóriumok, ,# külö­nösen ha azokhoz név- és tárgymutató is készül f- szintén megfelelhetnek ennek a célkitűzésnek, de igazán jól csak akkor használhatók, ha a leltározott sorozatok irataiban található adatokról a bevezetés részletesen tájékoztatja az olvasót. A nyomtatásban megjelent leltárak és repertóriumok nagy része azonban nem felel meg ennek a követelménynek. A sorozatok dossziéinak felsorolása* az évkorok feltüntetése nem elegendő. Az olvasónak képet kell kapnia a sorozat iratainak termé* szetéről, valamint arról is, hogy az iratokban található adatok milyen módon használhatók fel. Vá* zölni kell a leltározott sorozatok terjedelmét* esetleges hiányait, ismertetni kell a sorozatok sa* játosságait, s fel kell sorolni a sorozat iratainak felhasználásával készült főbb munkákat. Ki kell térni az iratok felhasználásánál követhető legmegfelelőbb módszereknek, tehát a kutatás módjá­nak ismertelésére is, igy azután pl. a nemzeti javak történetével foglalkozó kutató meg fogja tudni a leltárból,, hogy az állami Javak igazgatására vonatkozó adatokat mely sorozatban fogja a szá­mára legmegfelelőbb rendben és csoportosításban megtalálni. Néhány levéltáros már a múltban is összeállított egy-egy rövid ismertetést a levéltárban található összes sorozatokról. Ezek között igen értékes munkák is vannak, de helyes volna az ilyen ismertetéseket jobban hozzáidomitani, alkalmazni a felhasználás igényeihez. A megyei levéltári útmutató legmegfelelőbb típusa fondok szerint az, mely vázolja a soro­zatok történetét* egészen röviden ismerteti az épület történetét, megmagyarázza a csoportosítás rendszerét, ismerteti a sorozatokat, felsorolja és ismerteti a nyomtatott gépírásos és kézírásos segédleteket s ha van ilyen, a dokumentációs szolgálatot és a mikrofilmező szolgálatot. Kívánatos kiegészíteni a leltárat a más levéltárakban őrzött, de a megye történetére vonatkozó adatokat tar­talmazó sorozatok ismertetésével. Betűrendes tárgymutatón kivül készíteni kell az útmutatóhoz né­hány térképet a fondok által érintett területekről, továbbá, grafikonokat a fondok koráról* a fondok jelentőségéről, s végül a terület feudaliskori állapotáról, az egyházmegyék, választói kerületek* járási, bírósági szervezet szerinti beosztásról* A kutatóknak adott tanácsok ki kell térjenek a levéltári irathasználati szabályok ismerte­tésére, a másolatkészítés! lehetőségekre, s meg kell magyarázzák a kutatónak, milyen módon va­lósithatják meg legeredményesebben genealógiai, demográfiai, gazdaságtörténeti vagy helytörténeti kutatásaikat. Jelentek meg olyan levéltári útmutatók is, melyek csak bizonyos tárgykörre vonatkozó so­rozatok ismertetését tűzték ki célul maguk elé. így az Archives ^ationales színház- és zenetör­téneti fondjairól s az*utóbbi években Charles Braibant kezdeményezésére az Archives Nationales és a ssajnamegyei levéltár genealógiai kutatásoknál fölhasználható és ugyanezen két levéltár mft* 580

Next

/
Thumbnails
Contents