Levéltári Híradó, 6. (1956)

Levéltári Híradó, 6. (1956) 4. szám - FORDÍTÁSOK - Kaczmarek, Román: Az irattár / 89–114. o.

irattár vezetője készítse el az egyes részlegek iratainak elhelyezési tervét, figyelembe véve az iratoknak az irattárba való további áramlását. Az egyes szervek iratai helyének megállapításakor tartsunk fenn bizonyos folyóméter hosszúságú szekrényteret a következő néhány óv alatt érkező iratok számára is. Ez a tartalék megszabadítja az irattár személyzetét az iratok ide-oda tologa­tásától, egyúttal pedig megakadályozza az iratok keveredését, ami rossz elhelyezés esetén köny­nye» előfordul. A helyi viszonyok azonban nem mindig engedik meg. hogy elegendő helyet jelöljünk ki az irattár számára. Ha az irattár raktárául kijelölt helyiség kicsiny, akkor le kell mondanunk arról hogy minden egyes részleg a következő években érkező iratai számára külön tartalékot hagyjunk Ebben az esetben az iratokat az irattár raktárában leadásuk sorrendjében kell elhelyezni, az át­adási-átvételi jegyzékek szakadatlan számozásának megfelelőé*.,. Az iratok elhelyezése a polcokon függ az iratok állapotától és alakjától Nehéz e téren sza~ bályokat megadni. Az irattár vezetője tudja, mennyi hely áll rendelkezésre és hogy a polcokat meg felelően használják-e ki. A gyűjtők, könyvek -• különösen a könyvelési és pénztérkönyvek -különböző alakja, továbbá a kartotékszekrények, tekercsek stb, eltérő nagysága gyakran okoz nehézséget. Az iratanyag polcokra való helyezésénél ügyeljünk arra, hogy az iratokat ne szorítsuk túlságosan ösz­sze, hanem inkább lazán de a polcot teljesen kihasználva rakjuk össze. Az iratokat különböző rendszerek szerint helyezhetjük el A gyűjtőket kötegeket stb- azon­ban balról jobbra haladva rakjuk, hogy fentről vagy lentről kezdjük közömbös. A polcok szerke­zetétől és a gyűjtök, kötegek,, kartotékok stb. alakjától és nagyságától függően az iratokat elhelyez­hetjük : % a) függőlegesen - amint az könyvtárakban szokásos,, b) függőlegesen - fektetve - egyik gyűjtő a másik mellé fektetve, egyik háta felfelé, a má­siké lefelé nézzen, c) vízszintesén - gyűjtő a gyűjtőn, könyv a könyvön, külön-külön, vagy összekötött köteg­ben vagy csomagban. « Az iratok elhelyezésénél ügyeljünk arra, hogy feltótlenül betartsuk a gyűjtők, az átadási-át­vételi jegyzék egyes tételeinek megfelelő sorrendjét A gyűjtőket megfelelő jelzettel kell ellátni, hogy biztosithassuk minden egyes irat helyes, tar­tós helyét az illető szerv iratállagában. A jelzetet az átadási-átvételi jegyzék és a jegyzéken be­lül az illető tétel számából képezzük. Például, ha a 7„ számú átadási átvételi jegyzékben (a Pénz­ügyi Osztály iratai) az 1954, évi pénztárkönyv a jegyzék 38. tételében szerepel, akkor a könyv jel­zete a jegyzék és a tétel ferde vonallal elválasztott száma lesz,vagyis 7/38, A jelzetet a gyűjtő első, felső boritólapjára tesszük, leghelyesebb a balsarokba, A jelzési a borítólap színétől elütő szí­nű színes ceruzával vagy tussal írjuk fel, esetleg kézi nyomda betűivel nyomtatjuk. Lehetséges a borítólapra ragasztandó külön cédulára való felírása is. Helyes ha minden gyűjtőbe iratnyelvet te­szünk, amelyen feljegyezzük az#jratot leadó részleg jelét, a gyűjtő megkezdési és befejezési ide­jét, továbbá a gyűjtőn megadott jelzetet. Kisebb irattárban a vezető az iratjegyzékben minden nehézség nélkül kiismeri magát ami nagyon megkönnyíti a keresést. Ez azonban elképzelhetetlen nagy iratmennyiséget tároló irattár­ban. Ezért, főleg az utóbbi esetben szabatos, állandó nyilvántartást kell vezetni az iratokról, amely tájékoztasson az irattár állagáról, amellett pedig vezetőül is szolgáljon a raktárakban, A leltár és egyben informátor e szerepét az irattárban az átvett iratok átadási átvételi jegyzékei töltik be Eze­ket a jegyzékeket az irattár két példányban őrizze külön„ «l» és t2» vagy *a» (ia») jelzésű, az irattári állag alapvető nyilvántartásának szerepét tölti be. Az átadási-átvételi jegyzékeket ebben a gyűjtőben különös gonddal kell őrizni és azok más célokra nem vehetők ki. Ha ebben a gyűjtőben nagyobb mennyiségű jegyzék gyűl össze, akkor fűzzük össze, vagy kössük be őket és az egészet kezeljük A kategóriájú iratként, Az irattár folyó munkája közben az átadási-átvételi jegyzékek másik, a 2. sz. («b».) gyűj­tőben őrzött példányát használjuk.

Next

/
Thumbnails
Contents