Levéltári Híradó, 6. (1956)

Levéltári Híradó, 6. (1956) 2–3. szám - FORDÍTÁSOK - Szeleznyev, M. Sz.: A levéltárügy építése a Kínai Népköztársaságban / 176–185. o.

építésével kapcsolatos valamennyi kérdés megoldása, továbbá az állami intézmények részérő az ügykezelés rendbehozása terén nyújtandó segítség az Állami Levéltári Igazgatóság és szerveinek fel adata lett A kinai történelem folyamán először létesült a levéltárügy kiépítését az egész államra ki­terjedő hatáskörrel vezető központ. Az Állami Levéltári Igazgatóság létesítésével gyakorlatilag meg­alapozták a levéltárügy általános újjászervezésével és központosításával kapcsolatos kérdéseket. A levéltárügy általános újjászervezése és központosítása megvalósításának leiadatai megkö­vetelték a levéltári dolgozók képzésének gyökeres megjavítását is. 4954 őszén a Kinai Népköztár­saság Államtanácsában és Felsöoktatásügyi Minisztériumában elhatározták, hogy 4955. szeptember 1-én a Népi Egyetemen négyesztendös oktatási idejű Történelmi-Levéltári kar alakul a levéltári szer­vele, állami, hatósági és párt levéltárai: számára magas képzettségű káderek nevelése végett. Ugyan­akkor megmaradnak az újonnan létesült kar mellett a levéltári dolgozók számára korábban léte­sült tanfolyamok, oktatási idejük azonban két évre hosszabbodott. A Kinai Kommunista Párt igen nagy figyelmet Jdcdit-a pártintézmények ügykezelésének és irat­tár munkájának megjavítására^ 1954. december 1-8. között Pekingben lezajlott a pártintézmények levéltárainak első értekezlete. Az értekezlet számos fontos kérdést tárgyalt meg. így az ügykezelés és levéltárügy helyze­tét a pártintézmónyeknél, az e téren végzett munka további megjavításához szükséges intézkedé­seket a pártintézmények ügykezelésében dolgozói: és a levéltári dolgozók továbbképzését. Az ér­tekezlet Ideiglenes Utasítást fogadott el a központi és tartományi pártszervezetek ügykezelésének és levéltárügyének helyzetéről. Különös figyelmet fordított a pártintézményekben folyó ügykezelés áttekinthetőségének kérdésére. Határozatot hoztak arról, hogy tartományi pártlevéltárakat Peking­ben pedig a Kinai Népköztársaság Kommunista Pártja Központi Bizottsága mellett. Központi Pártlevél­tárat létesítenek. 4955. január 17-én a Kinai Kommunista Párt Központi Bizottsága jóváhagyta az ér­tekezlet határozatait A Kinai Kommunista Párt Központi Bizottsága utasította a központi és tartomá­nyi pár tsz erveket, hogy tartsáli magukat az Ideiglenes Utasításhoz, rámutatott arra. hogy annak elemei alkalmazhatók az állami szerveknél és jóváhagyta a Központi Pártlevéltárt szervező bizott­ság összetételét, A Központi Pártlevéltárat szervező bizottságnak sikerült igen nagy munkát végeznie. Már ed­dig is igen sok a pártszorvek által kiállitott és a Kínai Kommunista Párt történelmének különböző korszakaira vonatkozó dokumentumot gyűjtöttek össze. A nagy közigazgatási területek működésü­ket már beszüntetett pártszerveinek dokumentumanyaga, az utóbbiak felszámolásával kapcsolatban teljesen a Központi Pártievéltárban került összegyűjtésre. Nagy történelmi fontosságúak a levéltár könyvtára számára összegyüjtendő és részben már összegyűjtött pártkiadványok (újságok, folyóiratok, röpiratok, brosúrák, könyvek, plakátok), ame­lyek a Kinai Kommunista Párt működésének különböző periódusaira vonatkoznak. Az emiitett kiad­ványok jelentősége különösen nagy. ha figyelembe vesszük azt hogy a Kinai Kommunista Párt fenn­állásának korábbi éveiben a levéltári dokumentumokat vagy egyáltalán nem, vagy pedig csal: kis részben őrizték meg. Ehhez még azt is hozzá kell tennünk, hogy az összegyűjtött kiadványok je­lentős része könyvészeti ritkaság. A levéltárban hatalmas munka folyik a dokumentumok rendezése terén. A gyakorlatilag már létrejött Központi Pártlevéltár mind gyakorlati, mind tudományos szempontból igen nagy jelentőségű. A hősi Kinai Kommunista Párt történetének megírásához fő kiinduló alapul szolgál, és nagy szerepe lesz Kína legujabbkori történetének megvilágításában. A Kinai Népköztársaságban a levéltárügy újjászervezése és központosítása egyre jobban és egyre szélesebb keretek között loiyik. nő a törté nesz-levéltáros káderek száma. Először fordul elő. hogy a gazdag dokumentum anyagokat a nép és az élenjáró tudomány szolgálatába állítják. Két­ségtelen, hogy ugyanabban a mértékben, ahogyan növekednek a szocializmus erői. hasonlóan a nagy Kina kultúrájának egyéb területein elért eredményekhez, egyre nagyobbak lesznek a levéltárügy kiépítése terén elért sikerek is. •* 184

Next

/
Thumbnails
Contents