Levéltári Híradó, 6. (1956)

Levéltári Híradó, 6. (1956) 2–3. szám - FORDÍTÁSOK - Szeleznyev, M. Sz.: A levéltárügy építése a Kínai Népköztársaságban / 176–185. o.

Akadályozza Kínában a levéltárügy központosítását célzó intézkedések végrehajtását, hogy a levéltárügy és az ügykezelés terén nem áll rendelkezésre elegendő szakember. Ez kedvezőt­lenül befolyásolja a hatóságok irattárainak munkáját, és a hivatalok ügykezelését is. A levéltári káderek képzése terén komoly lépést jelentett, hogy 4952. november 45-én egy­éves tanfolyam nyilt meg a Kinai Népi Egyetemen. A résztvevők száma meghaladta a 400-at. Ezzel egyidejűleg az egyetemen levéltártani tanszéket ós laboratóriumot létesítettek a doku­mentumokkal való gyakorlati munka érdekében. 4954. júliusában a levéltári dolgozók számára tar­tott tanfolyamokat és a levéltártani tanszéfcet Történeti Levéltári kapra alakították. Ezt közvetlenül a Népi Egyetem oktatási igazgatósága alá rendellek.. Ugyanebben az évben a tanszék két önálló taft­székké alakult: a levéltárügy elmélete ós gyakorlata, továbbá a levéltártörténet és szervezés tan­székévé . A hallgatóknak az egyes tantárgyakra való oktatását a tanszékek oktatói végzik. A hallga­tók tanulmányozzák a marxizmus-leninizmus alapjait. Kina történetét, a kinai forradalom történetét, a kinai levéltárügy történetét, a szovjet levéltárügy történetét, végül a szovjet levéltárügy elméle­tét és gyakorlatát, az ügykezelést. A tanrendben nagy helyet foglalnak el a laboratóriumi gyakor­latok, melyeknek feladata az. hogy az elméleti ismereteket a dokumentum anyagon végzett közvet­len munkával egészítsék ki. 4953. szeptember 4-én külön hallgatócsoport alakult, kétéves oktatási idővel a Történész le­véltárosi karon, annak érdekében, hogy azon kiképezzék a speciális tantárgyak oktatóit, továbbá a levéltári szervek és állami levéltárak vesetőit. A tanterv felöleli a marxizmus-leninizmus alap­jait, a dialektikus és történelmi materializmust, az orosz nyelvet. Kina történelmét, a kinai forrada­lom történetét, a kinai ós a szovjet levéltárügy történetét, az ügykezelést, a szovjet levéltárügy el­méletét és gyakorlatát, végül archeografiát, A második évfolyamban beszámolókat irnak az egyes szaktárgyakról, gyakorlati foglalkozásokban vesznek részt és pedagógiai gyakorlatokat folytatnak. A történeti- levéltári kar komoly munkát végzett és végez a szovjet levéltár ügyi segédletek kínaira való fordítása terén, A karon létesült fordítóiroda a levéltárügyre vonatkozó szovjet okta­tási segédletek nagyrészét lefordította. Ezeket a müveket felhasználják az oktatásban. A történeti- levéltári kar szoros kapcsolatot tart íenn a hatósági és történelmi levéltárak dol­gozóival, továbbá a központi és helyi állami, párt és társadalmi szervekkel, szervezetekkel, válla­latokkal, katonai hivatalokkal és tanintézetekkel, segítségükre van az ügykezeléssel és a dokumen­tum anyagokkal kapcsolatos kérdések megoldásában. A kormány és a Kínai Kommunista Párt nagy jelentőséget tulajdonit a Kinai Népköztársaság tör­ténelmi levéltárainak : a Régi Iratok Állami Levéltárának, amely az egykori pekingi császári palotá­ban van, a mukdeni Központi Állami Könyvtár levéltári részlegének, a Régi Kéziratok Levéltárának (a mukdeni egykori császári palotában) és az egykori Kuomintang-szervek Fondjai Levéltárának Nankingban. A Régi Iratok ;Pífcingi Levéltára a Kinai Népköztársaság Kulturügyi Minisztériumának van alá­rendelve. Ez a levéltár őrzi a'Min dinasztia (4368-4644) központi kormánya működésére vonat­kozó dokumentumok egy részét, a levéltár dokumentumanyagainak túlnyomó része pedig a Cin di­nasztia (4644-4 944) idejében működött központi intézményekre vonatkozik. Köztük, többek között, különösen értékesek a kínai-orosz diplomáciai és gazdasági kapcsolatok fejlődését jellemző doku­mentumok. A levéltár dokumentumainak egy kisebb része különböző 4944-24 közötti időben műkö­dött intézményekkel kapcsolatos. A XVII.. XVIII. és XIX. századi dokumentumok nagy részét a pekingi Állami Egyetemtől vették át A levéltárnak nagy gyűjteménye van a XIV-XK. századi térképekből, ame­lyek a földrajztudomány fejlődése tanulmányozásának szempontjából bírnak nagy jelentőséggel. Doku­mentumanyagának összetételére és jelentőségére nézve ez a levéltár gyakorlatilag a Kinai Népköztár­saság Régi Iratainak Központi Állami Levéltára, 182

Next

/
Thumbnails
Contents