Levéltári Híradó, 6. (1956)

Levéltári Híradó, 6. (1956) 2–3. szám - Kanyar József: Nagy Lajos: Levéltári kis tükör / 36–38. o.

Kanyar Józsel: NAGY LAJOS : LEVÉLTÁRI KIS TÜKÖR Somogy vármegyének a Kaposvári Állami Levéltárban őrzött levéltára érdekes, a múlt szá­zad második leiéből származó segédlettel rendelkezik ; Nagy Lajos a vármegye múlt századi ér­demes levéltárosa «Levéltári Kis Tükör* cimü munkálatával. A háromkötetes munka afféle tema­tikai feltárás. Mivel a levéltár fősorozata. a közgyűlési jegyzőkönyvek és iratok sorozata a még az élő ügyvitel alatt keletkezett igen részletes mutató segédletekkel is nehezen volt megközelíthető. Nagy Lajos, áttanulmányozva az egész anyagot, annak tartalmát az alább ismertetendő hét szem­pont szerint, - melyek a korabeli kutatás számára leglényegesebb kérdéseket merítették ki, - fel­tárta, A íeltárás eredményét rögzítő 3 kötetes munka elé előszót, utána pedig zárszót is irt, me­lyekben részletesen ismerteti elképzeléseit a jól rendezett levéltárról. Sok szempontból ma is meg­szívlelendő figyelmeztetései, rendszeres gondolkodásra valló szemlélete, (mely különben a levél­tár első leltárának elkészítésében és jegyzeteiből megállapítható selejtezési elveiben is meglátszik) a Kis Tükröt nemcsak a kutató, hanem a levéltárelméletünk sajnos elég szegényes múltjával foglal­kozó kutató számára is tanulságos munkává teszi. Mielőtt a munkát részletesebben ismertetnők azért idézzük szószerint előszavát: «Egy me­gyei levéltár nem csak azon iratoknak, tárgyaknak, eseményeknek tárháza, melyek eredetöket a megyétől veszik, hanesi azoknak is. melyek máshonnan, um.: kormányszékek, az ország főbb hi­vatalnokai s törvényhatóságok, sőt még magánosok, akár hivatalos, akár barátságos rendeletök, intézményeik, parancsaik, illetőleg közléseik által a megye tudására juttatván, az utókor számára megőriztettek : ezek a nagy tömkelegben meglévén, elveszetteknek, a tengerbe dobott gyémántként csak ugy nem tekinthetők, ha értelmes kezelés alá kerülvén, s zakónk int kijegyez­tettek, kiírattak : s ha még olvasás s tanulmányozás által mint meglévő anyagok lel is dolgoztat­tak, - készen áll a mü : egy erkölcsi tükör ti. - melybe a tanulni, tapasztalni szerető, de okulni is nem makacs egyén bele nézhet. Midőn tehát egy megyei levéltár ily anyagok tárháza, kétséget nem szenved, hogy hivatá­sának megfelelőleg azon levéltár a legrendezettebb. - mely keletkezése idejétől fogva, szakadat­lan, minden félbehagyás nélkül részesülvén az okszerű kezelésben - annak minden oda gyüleke­zett kincse az imént leirt elveszéstől megmentetett; ennek elérésére alkalmas helyiség, avatott egyén elegendő személyzettel, ügyszeretet, egyidejűleg is meg nem szakadt munka, türelem s némi pe­dantéria kívántatik. Megyénk levéltára mellett - tüzetesen - oda rendelt egyén (levéltárnok ti.) sok ideig nem volt, «* a levéltári iratokat is megyei jegyzők, amennyire rendes foglalkozásuk megengedte, kezel­ték... a levéltár nem hogy mi ápolásban sem részesült, sőt a helynek alkalmatlan, nedves volta miatt, az iratok nagy részben önmaguktól semmisültek meg, amik. pedig még netalán olvashatók vol­tak, azok sem ígérhettek magoknak hosszú életet. Ezt tudva -' kétséget som szenved, hogy az ira­tok ilyetén állapota volt kútfeje, bár későn (1806) azon megyei statútum létre jöttének, mely sze­rint megrendeltetett, hogy a régi megkapott iratok hitelesen levétessenek (authentice transumáltas ­sanak) - ezen üdvös statútum azonban -sajnos ! - nem lett végrehajtva... A lajstromozás nem volt (nem is lehetett) egyidejűleg az iratokkal - -ezt leginkább tanúsít­ják a Bezerédy Pál idejében tisztázott régiben gyűlések jegyzőkönyvei és ezek lajstromai; est utó­lagosan csak vasssorgalom. éjjelek feláldozásával lehetett párhuzamba állítani, mit Bezerédy kevés kivételével teljesített is : ez neki emlékezetes föérdeme. elannyira, hogy ezáltal nemcsak a gyűlési jegyzőkönyveket 4849-ig bezárólag letisztázni, de ugyaneddig a lajstromokat elkészíteni sikerült Bezerédy 1828-ban lett a megye levéltárnokává; elődje, az első rendszeresen kinevezett levél­táros. 4792-ben Eperjessy Sámuel volt. Eperjessy előtt 4790-ben ad hoc levéltári munkát végzett Árvay József. '-— . 36

Next

/
Thumbnails
Contents