Levéltári Híradó, 6. (1956)

Levéltári Híradó, 6. (1956) 2–3. szám - Tájékoztató: a magyar levéltárügy második ötéves tervének főfeladatairól s az ezek megoldása során várható problémákról / 3–7. o.

levéltári tudományos tevékenység előbb emiitett hét ágával kapcsolatban hangsúlyozni kívánjuk, hogy mindezen munkák a levéltárak terveiben tsakis a használhatóvá tételt célzó egyéb munkafajták je­lentőségét és volumenét is ligyelembevevő arányban kell, hogy szerepeljenek. Aránytalan tultengé­sük nem szabad, hogy éppen a használhatóvá tétel közvetlen tormáit szorítsa háttérbe, A levéltári dolgozók részéről az e kereteken kívüli, tehát a íogalmaink szerint az iratanyag­használhatóvá tételén túlmenő, már kizárólag az iratanyag leidolgozását célzó tudományos munkál­kodás iránt támasztott igényeket illetőleg álláspontunk a következő : engedélyeshető ilyen munka az MTA megfelelő osztályának személyre szóló, kellően indokolt véleményezése alapján, kiadói terv­ben már biztosított, levéltári anyagon épülő munka elkészítéséhez akkor, ha a szóbanforgó dolgo­zók egyéb levéltári tervmunkáinak állása azok megszakítását lehetővé teszi Az igy engedélyez­hető távollét az évi két hónapot meg nem haladhatja és rendkívüli fizetéses szabadságnak tekin­tendő. b) A levéltári kiadványok kérdésének gyakorlati vonatkozásait illetőleg, elsősorban an­nak szükségességét kívánjuk hangsúlyozni, hogy anyaggyűjtését illetőleg minden kiadvány a teljes levéltári fondra (vidéki állami levéltárakra, egyházi levéltárakra) is terjeszkedjék kL Ennek nyo­matékos hangsúlyozását javasoljuk az illetékes történész szervek íelé is, Ugy véljük, ez nagyban hozzá fog járulni a kiadványok színvonalának, teljességének emeléséhez. Lényegesnek találjuk az arra legrátermettebb vidéki levéltárosoknak a központi kiadványraunkákba való bevonását is, va­lamint elsősorban a területi levéltáraknak a helyi helytörténeti kezdeményekbe való minél aktívabb bekapcsolását. Végül nyomatékosan kérjük az MTA-t, vizsgálja felül az illetékes akadémiai funkcio­náriusok által a forráskiadványokkal szemben tanúsított meg $em értést Véleményünk szerint min­den tudományág fejlődése uj tudományos tények ismeretét tételezi fel. Sajnálatosnak és egyszers­mind sajátságosnak találjuk, annak íd nem ismerését, hogy épp a társadalmi- történeti tudományok fejlődése, elvi gazdagodása nem képzelhető el uj, a marxizmus-leninizmus útmutatásai alapján ösz­szegyüjtött és magyarázott tényanyag minél szélesebb körű elterjedése nélkül. Éppen ennek előse­gítésére szükségesnek látjuk egy, a többi történettudományi szervvel együttműködésben készítendő forrásközlő folyóirat megindítását. 6. Az iratanyag használhatóvá tótelét biztosító munkák között különös jelentőséget tulajdoní­tunk a lovéltárelméleti kérdések kidolgozásának. a) Sajnálattal kell megállapítanunk a levéltáréira életi kérdéseknek a levéltárak munkájá­ban és különösen a fiatal levéltárosok részéről megfigyelhető elhanyagolását és a velük szemben tapasztalható érdektelenséget. Ennek megszüntetésére és további munkáink szilárd elvi megalapo­zása" érdekében igen fontos feladatunknak tartjuk a levéltári kézikönyvnek a raásodik ötéves terv­időszak végére legalább makettben történő elkészítését és a feladat megoldása érdekében az arra alkalmas levéltárosok minél szélesebb körének mozgósítását. b) Meg kívánjuk szervezni a levéltári utánpótlás biztosítására az egyetemi levéltáros­képzés helyett bevezetendő kétéves, a levéltárak keretében történő levéltárosképzést. Meg kíván­juk oldani ugyanakkor a levéltári középkáderek képzésének, megfelelően dotált állásaik megszer­vezésének a tudományos levéltári munkákat nagyban megkönnyítő kérdését is. c) Végül rendkívül szükségesnek találjuk levéltárügyünk nemzetközi kapcsolatainak ki­szélesítését mind a külföldi levéltárszervezet, elmélet és gyakorlati levéltári munkák megismerése, mind a külföldön lévő magyar vonatkozású levéltári anyag felmérése és filmen való megszer­zése céljából. Mig az előbbit illetőleg a Minisztertanács előreláthatólag lehetővé fogja tenni számunk ra kiküldetések megszervezését, az utóbbi, a szélesebb •» elsősorban történeti - tudományos célokat szolgáló, hosszabb kutatást is igénylő kiküldetések lehetőségeinek megteremtését az MTA-tól vár­juk. Történettudományunk feladatainak eredményes megoldásához elengedhetetlenül szükséges a kül­földön őrzött magyar vonatkozású levéltári anyag összegyűjtése: ez a munka egy bizonyos hatá­ron tul már csak személyes kutatással és válogatással oldható meg. d) Végső fokon az MTA támogatásával sürgősen megoldandó elvi kérdésnek tartjuk a le­véltári íorráskiadási szabályzatnak az összes érdekelt tudományágak véleményét összefogó kiala­6

Next

/
Thumbnails
Contents