Levéltári Híradó, 5. (1955)

Levéltári Híradó, 5. (1955) 1–2. szám - Šamberger, Ždenek: A kormányrendelet következményei a levéltári tudományos munka fejlődése terén / 51–57. o.

A levéltári katalogizálás kérdésében ki kell küszöbölni a katalógusok rajtáinak és elnevezései­nek nagy sokaságát, amely fajták gyakran tulajdonképpen nem is katalógusok Hogy az áttekinthető ségeí és közérthetőséget fenntartsuk a katalogizálási formák eddigi sokaságát csökkenteni kell. Ezért célravezető lesz olyan egységes katalogizálási forma bevezetése, amely hozzáférhetővé teszi a mo= d|m, politikailag és gazdaságilag Jelentős levéltári anyagot A fentebb felsorolt alapelvek feladata* hogy alapvető módon kiegyenlítsék azt az aránytalan­ságot mely á régi és ujabb fondok feldolgozottsága, és hozzáférhetősége összehasonlításából nyit? vánváló Érthető, hogy ezt az aránytalanságot egy év leforgása alatt nem fogjuk eltűntetni hanem hosszabb időbe fog kerülni, amíg a régi és újabb anyag feldolgozása közti egyensúlyt helyreállítjuk, Ennek a célnak megvalósítása érdekében érdemes lesz minden levéltárnak kidolgoznia a rendezés és feldolgozás terén eddig elért állapotának áttekintését, egy a fondok további feldolgozásának né­hány évre kiterjedő perspektivikus tervévei együtt, Ha a levéltári munka magasabb és Jobb minő ségi ázinvonalát akarjuk elérni, akkor erőfeszítéseinket a levéltári fondok intenzív feldolgozására és hozzáférhetővé tételére kell összpontosítanunk még pedig á levéltári útmutatók, leltárak és ka taiögusok formájában, A hozzáférhetővé tételt célzó munka rendes haladásának biztosítása érdekében pontos mód szertani szabályokát kell felállítani arra vonatkozólag, hogy milyen fajta anyagot és milyen formában kell feldolgozni, KI kell kerülni ezen a téren á sablonosság veszedelmét és meg keli tanulni hogy az általánosságban fogalmazott alapelveket célszerűen és helyesen alkalmasuk a levéltári anyag egyes fajtáira, és az egyes korszakokra vonatkozólag. Levéltári elméletünk és levéltári gyakorla tünk szűk keresztmetszete a levéltári munkamódszerben is megnyilvánul és szükség lesz valamennyi olyan levéltári dolgozó sokoldalú együttműködésére, akik tanácsukkal és segítségükkel hozzájárul hatnak megjavításához Feltétlenül szükséges, hogy ezen a téren a szovjet tapasztálatokai figyelembe vegyük és hogy levéltári munkamódszerünket a levéltári politikái és szakmai feladatok magaslatára emeljük. Örömmel kell megállapítanunk, hogy legalább is alapvető részében megoldottuk az egységes levéltári terminológia kérdését és hogy már megjelent a levéltári terminológiai kis szótár amely átmenetileg levéltári gyakorlatunkat szolgálni fogja, $z ugyan nem tartalmazza a szlovák levéltári terminológiát és a szlovák levéltári dolgozókon áll, hogy egységes levéltári terminológiájuk Javas látat elkészítsék. Az előző megjegyzések értelmében a legfontosabb nagy levéltárak konkrét levéltári felad á, iáit a kővetkező felmérés szerint kell végrehajtani Állami Központi Levéltár As új fondok és á fmontana* leltárainak és katalógusálnak elkészí lése. áz eddig hozzáférhetetlen fondok rendezésének és feldolgozásának megindítása. Szlovák Központi Állami Levéltár. Az új politikai jellegű fondok leltározása és katalogizálása Perspektivikusan előkészíteni a isloven < a ^ őrzését és így a szlovák központi Jellegű anyag re konstruálását* Állami levéltárak, A politikai igazgatás és á' bíróságok íondjaihoz leltárak és katalógusok ke szításé Ugyanez vonatkozik a brünní és opavai volt országos levéltárakra iá. Mezőgazdasági erdészeti, levéltárak. Mindenekelőtt azoknak a fondoknák leltározása és kata, logizálása, amelyek a mezőgazdasági és erdészeti kutatás szempontjából fontosak és azoknak az egységeknek leltározása és katalogizálása amelyek a társadalom gazdálkodását megvilágíthatják különösen a kapitalizmus fellépésének korszakában, Az egyházi levéltárakban a fondok összeírásának végrehajtása, levéltári útmutatók készítése és ahol ez lehetséges, a legfontosabb vagy pedig eddig csak kevéssé ismeri, állagok leltározás^, Az üzemi levéltárakban minden figyelmet a levéltári anyag biztosításának kell szentelni, gon doskodni kell a selejtezési és rendezési munkák végrehajtásáról Az állami (volt kerületi) Jovéltárakat nem lehet­azonos mértékkel mérni. Az 4954 nya,rán végrehajtott előzetes áttekintés megmutatta, hogy ezeket a levéltárakat három csoportra iehe; osz­tani fondjaík feldolgozottságának és hozzáférhetőségének mértéke szerint Az első csoportba azok az állami levéltárak tartoznak amelyeknek anyaga majdnem 40()%^ban hozzáférhető és leltározott Ezeknek a levéltáraknak már van útmutatójuk és a fondok bizonyos része katalogizálva van Az állami levéltárak e csoportjának feladata a fondok leltárának pontosabbá tétele és kiegészítése., valamint a katalogizálási munka továbbvitele, A másik csoportba azok az állami levéltárak foglaltatnak amelyeknek fondjai csak annyira 55

Next

/
Thumbnails
Contents