Levéltári Híradó, 5. (1955)

Levéltári Híradó, 5. (1955) 1–2. szám - A csehszlovák levéltárügy szervezete: ismertetés / 40–50. o.

része alakul -, eddigi fejlődése megmutatta, hogy a kerületi levéltárak elvileg mintegy regionális; levéltári intézményként szerepeltek. Most arról van szó, hogy az állami levéltáraknak nyújtandó rendszeres segítés és gondozás mellett, ezek kerületükben valóban a levéltári tudományos munka középpontjaivá váljanak. 7. A járási és községi Nemzeti Bizottságok levéltárai, valamint az üzemi levéltárak, néhány további különleges levéltári egység mellett, a levéltárak olyan kategóriáit alkoüák, amelyeket a kor­mányrendelet • egyéb levéltár* neve alatt jellemez. Ezek a levéltárak is az egységes levéltári szer­vezet részét képezik, s igy a levéltári igazgatóság által az egész köztársaságban keresztülvitt va­lamennyi elvi intézkedés rájuk is vonatkozik. Bennük állami levéltári fond van elhelyezve, amelyet védeni és nyilvántartani kell. Levéltári anyaguknak hasonlóképpen a csehszlovák nép politikai és tudományos, népművelési és gazdasági szükségleteit kell szolgálnia. Különbség csak abban van, hogy amíg e levéltárak igazgatását azon szervek végzik, amelyek mellett e levéltárak fel vannak állítva, addig az állami levéltárai; a Belügyminisztérium tudományos kutatóintézetei. Ezeknek a levéltáraknak is megvannak a maguk ismert íontos problémái. Nem feledkezünk meg ezekről és megvan az igye­kezet, hogy minden erővel segítségükre legyünk. A nemzeti bizottságok összes levéltáraiban és az üzemi levéltárakban is fokozatosan megvizsgáljuk a helyzetet, arra törekedve, hogy praktikus meg­oldásokkal a leglényegesebb hiányosságokat megszüntessük. Röviden; ilyen lesz új levéltári szervezetünk alapszerkezete. Így létrejönnek az előfeltételek, hogy levéltárügyünk megmaradjon a Jelenlegi feladatok magaslatán. Persze a szervezési előíelté telek önmagukban nem elegendők. A szervezeteket emberek keltik életre és tőlük, az emberektől függ végül is a mii sikere. Önmagában jó szervezet keveset segítene nekünk, hacsak a kádereink nem készek a feladatok teljesítésére. Szükséges tudatában lenni annak, hogy, mindenfajta levéltár feladata a nép szolgálata. Társa­dalmunkban nincs olyan szektor, melynek ne lenne meg e szép feladata. A kormányrendelet pedig ' a népnek ezt a szolgálatát és annak építő erőfeszítését helyezi elénk. Nem beszélhetünk arról, hogy a levéltárak ebben az irányban eddig semmit nem csináltak; igazság az, hogy amit eddig végeztek. nem elegendő. Elvi fordulatot kell keresztülvinnünk a levéltári anyag minden szakaszon való felhasz­nálásában. Különösen a szocialista építés és a falu szocializálása fontos feladatainak megoldására kell a levéltári anyagot egyre nagyobb mértékben felhasználni. Ki kell cserélni a tapasztalatokat, meg kell azokat tárgyalni, meg kell találni a helyes formákat. Természetesén nem állhatunk népünk szolgálatára teljesen, hogyha nem ismerjük a fondokat. Hozzáférhető fondok nélkül állandóan sán­tikálni fogunk. Szükségesnek tartjuk, hogy a íondok feldolgozásánál minden levéltár maga ítélje meg saját munkamódszereinek helyes irányát és munkálatának hosszú időre szóló tervét maga készítse el. Az egész köztársaságban el kell érnünk azt, hogy 4-5 éven belül az állami levéltári rond fő tömegét hozzáférhetővé tegyük és feldolgozzuk. Természetesen a tervnek abból kell kiindulnia, hogy az elsőrendű fontosságú: a munkásmozgalom és a Csehszlovák Kommunista Párt fejlődésének kuta­tására, a történelmi fejlődés egyes időszakaiban gazdaságilag fontos társaságok megállapítására szükséges fondokat tegyük hozzáférhetővé, valamint azokat amelyek gazdasági és kutatási kívá­nalmakat egyidejűleg elégítenek ki. A levéltárosok úgy voltak nevelve, hogy visszafelé keressenek a történelemben Szükséges ugyan, hogy visszafelé is keressenek, de csak azért, hogy a jelenben lássák azt, mi születik a jövő számára. Tehát mostanra is érvényes az elv, hogy a levéltárak a haladást és népünk építő erőíeszí tését szolgálják, ebbe a szolgálatba azzal kapcsolódva be, hogy a levéltári fondokat rendszeresen, állandóan hozzáférhetővé teszik. Ezérí késedelem nélkül néhány évre előre el kell készíteni a mun­kálatok áttekintő tervét, melynek alapján fokozatosan hozzáférhetővé kell tenni az állami levéltári Fond legnagyobb jrészét. Amint már említettük; a munka sikerét az emberek döntik el, Munkánk síkere függ majd a levéltári dolgozók lelkesedésétől áldozatkészségétől és szakmai tudásától. Hogy közöttük túlnyomó többségben megvan ez a lelkesítő igyekezel és áldozatkészség, arról a Levéltári Igazgatóságnak már volt módja meggyőződni. S hogy tovább kell fokozni a felkészültsége! és a szakmai tudással szem ben támasztott Igényt, az is egészen természetes és törvenyszerű. Világos az is. hogy a levéltár! szervezetben minden becsületes levéltári dolgozó részére lesz hely, de ugyanúgy világos az is, maga a munka és maguk a feladatok azt kivárják., hogy mindenki töohei tudjon és végezzen, min* 49

Next

/
Thumbnails
Contents