Levéltári Híradó, 5. (1955)
Levéltári Híradó, 5. (1955) 3–4. szám - Hadnagy Antal: Nyugatnémet selejtezési probléma / 337–342. o.
Úrrá lenni. A potsdamj birodalm} levéltárban ezt a problémát már az első világháború után felismerték és ennek megfelelően a pénzügyi hatóságok által lelkiná'lt, száz^zerszámrá menő iratkötegekből az 4,#2ö--25. évekre kiterjedően mindössze (jsak ü,2--0,6 %r\g vettek át, illetve választották kj iratokat. Az 4925. év óta az iratok áradata majdnem valamennyi hatóságnál ugrásszerűen emelkedett Így például az 4950 <. évi népszámlálás iratai fz 41925. évihez viszonyítva legalább kétszeresére emelkedtek mennyiségben. m *§ ^ z amerikai társadalombiztosítás 93 millió jtlos;3ziét kezel napi Í50.000 dossziés forgalommal. Az ira|ok szaporodásának világviszonylatban is általános riasztó képe, teljesen igazolja Grubenak azt a megállapítását, hogy a tömegiratokkal szembenvívott harcnak legélesebb fegyvere, a kiselejtezés, a jövőben még nagyobb jelentőséget fog nyerni. Alkalmazását csak annyiban kell módosítani, hogy a jövőben figyelemmel kell lenni az olyan iratokra |s, amelyeket eddig selejtezhetőknek véltek, de amelyeket a jelenkor társadalomtörténeti kutatás tapasztalatai levéltári megőrzésre utalnak. Az 4937. évi gothai levéltárosi konferencia óta a selejtezés kérdésében Vitt viták megélénkültek. ^Oroszországban selejtezési bizottságoknak, azonkívül számos szakembernek fejtegetései vezettek e kérdésben lényeges megállapításokra. A II. világháború után Usa Kaisernek. Stadlernek és Sehtyineköpernek tanulmányai, vetették e kérdést ismét a felszínre- Ezekből a részlete^ mellőzésével két főelvet kell megemlítenünk. Az egyik az alapiratokból származó, vagy azokon felépülő főbb iratanyag (Generlalakten) levéltári kezelésre való érdemessége. A másik elv pedig az egyes hivatali csoportoknak megfelelően selejtezési előírások (normák) készítése különleges irataik számára, amelyeknél, különösen a társadalomtörténeti kérdéseket érintő iratféleségek tekintetében, a selejtezést megbatározott és sorozatjellegü iratfajták megőrzésének kötelezettségével lehet csak alkalmazni, ezeknek az iratfajtáknak a gyakorlati leválasztását éppen egyes kormányzati, illetve miniszteri rendelkezések érlelték meg. amelyek bizonyos iratfajtáknak a levéltárak részére való átadását elrendelték. Az ilyen rendelkezéseknek az illetékes hatóságokkal való közös előkészítése a levéltárakra igen fáradságos és aprólékos munkát ró, de a gyakorlati tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a legtöbb estben ez a munka meghozza gyümölcsét. Az ilyen szabályozásnak és a selejtezési normának alkalmazására szolgáljon intő például a bajor állami erdő,gazdaságnak egységes iratkezelési szabályzaton felépülő és minden fokra kiterjedő irattári rendszere, melynek keretében az alsófoku erdöhivataloknál az iratoknak körülbelül a fele már eleve selejtezésre érett és csak a másik fele kerül a levéltárakba előreláthatóan megőrzésre érdemes iratféleségekben és ezáltal az egész selejtezési eljárás egységesen és gyorsan hajtható végre. A tcövetkező menetben, az átvett iratok értékelésében ismét a tudományos szempontok lépnek előtérbe, melynek súlyát a kiválasztásnak további gépiesedése sem tudja egészen elvenni. Hasonló eljárást követnek egyes szövetségi államokban a belső közigazgatási, a bírósági pénzügyi és munkásügyi igazgatási iratok tekintetében is és Amerikában is azt tartják a legjobb uinak. ha az iratokat őriző hatóságoknak és a levéltáraknak érdekeit kölcsönösen számításba veszik és ezáltal a meglévő személyzettel úrrá tudnak lenni a tömeges selejtezéseken. Az, hogy Stadler javaslata" szerint á már átvett, sőt a régebbi állagoknak is utólagos selejtezése által a levéltári raktárakra nehezedő nyomást milyen mértékben lehelne csökkenteni, az egyes tartományokban különbözőképpen lehet megítélni, Württembergben. ahol a korlátlan iratátadás volt gyakorlatban és az úgynevezett finom selejtezést az egyes iratkötegekben ennek megfelelően végrehajtották, a 19- századból származó pénzügyi iratoknál például mindössze 5 %-os helymegtakarítást lehetett elérni. II. A társadalomtörténeti kutatások gyakran igényelik bizonyos időszakokra vonatkozóan a lakosság keresztmetszetét és az ilyen óhajoknak a levéltáros általában eleget tenni tartozik. Ilyen különös keresztmetszet nyújtására alkalmas a nácitlanitási iratanyag is. Ez az iratanyag ma még annyira élő és hivatali ténykedésre is gyakran igénybe vett anyag, amely selejtezés alá egyelőre nem vonható, s akár társadalomtörténeti, akár más tudományos szempontból érthető okokból még nem értékelhető ki. Eanek az iratanyagnak az elhelyezése, melynek terjedelme Ludwigsburgban eléri a 2000 ím-t, a levéltáraknak általában rendkívüli* nehézségeket okozott. Ugyanez a helyzet az egyes népszámlálási iratok tekintetében is, amelyeknek iratanyaga egyelőre még hivatalos titkot 339
