Levéltári Híradó, 5. (1955)

Levéltári Híradó, 5. (1955) 1–2. szám - Varga Endre: Csehszlovákia levéltárügye / 3–38. o.

Jelezniük kell, hogy az egész évre beállított feladatok hogy vannak negyedévekre beütemezve* A, fejh adatokat konkréten keli megjelölni s ki kell emelni a levéltár föleladatatt. ¥ Bz különben az állami levéltárakra nézve elég egyöntetű; az utóbbi években s a következő években a fő feladat általában mindenütt az anyag begyűjtése, rendezése és leltározása s a kerületben folyó selejtezési munkák ellenőrzése volt. illetőleg lesz. Legracionálisabb a terv» és jelentéskészítés a prágai központi levéltárban, ahol erre a célpa - mindkét feladatot együttesen ellátó m nyomtatott Űrlapokat rendszeresítettek. Az osztályok havi terve és Jelentése pl. a következő 6 rovatból áll- sorszám, a feladat megjelölése, a munkára vonatkozó számadatok (amennyire ez megadható, pl. hány csomó tömegű á rendezendő anyag »tb»|, mikorra van kitűzve a munka elvégzése (a hó közepére,, végére, stk), ki felelős a munka elvégzéséért (vagyis azok a dolgozók, akiknek a tervébe a munka tartozik) s annak feltüntetése, hogy a munka el van*e végezve, vagy milyen ok miatt maradt el; - Az egyes dolgozók havi tervének és jelenté­sének űrlapja, még egyszerűbb, csak 4 rovatból áll; sorszám, a tervfeladaí megjelölése, térven kivül felmerült (előre nem látott) munka, a munka elvégzésére vonatkozó megjegyzés, ügy az osz­tályok* mint az egyes dolgozók tértei, illetőleg Jelentései itt is csak a nagyobb, konkrét feladatokat tartalmazzak, a mindennapi fojyómunkákat nem, Az űrlapok egyszerű, világos formájukkal kitűnően áttekinthetők, s minthogy csak néhány jsorból állanak (egy-egy dolgozóé pl. csak 3-4 tételből), ki­töltésük sem az osztályvezetőtől, sem az egyes dolgozóktól számbavehető időt nem vesz el. Itt tehát a tervkészítéssel és jelentéssel együttjáró adminisztrációs teendőket a minimumra sikerült csök­kenteni s ez mégis (munkanapló nélk'ül is) biztosítja a levéltári munka megfelelő menetét A tervek készítésénél a munkák elvégzéséhez szükséges időt a munka természete alapján egyedileg állapítják meg. Normaszerű kulcsszámok a levéltári szolgálatban sehol sincsenek meg­állapítva. Kísérleteztek ugyan normázással. minthogy azonban a tapasztalatok szerint ez nem vált be, a próbálkozással felhagytak. A tervezésnél az előre nem látott, soronkivü! közbejött teendők számára általában az egész munkaidő 20 £*át fenn szokták tartani. A tervmódosulást azonban a dolgozóknak az osztály-, illetőleg hivatalvezetés felé s az egyes levéltáraknak az igazgatóság felé időben be kell jelenteniük, meg kell indokolniuk. A. munkaidő a csehszlovák levéltárakban úgy a tudományos, mint a nem tudományos dolgozók részére egyformán teljes heti 43 óra. A hivatalos órák a prágai igazgatóságon s az ottani és ál­talában a cseh levéltárakban- 3/4 $4*3/4 5» félóra, ebédszünettel i szombaton 3/$ 8H/4 2, ebéd­szünet nélkül. A szlovák levéltári igazgatóság s általában a szlovák levéltárak hivatalos órái; rendes hétköznapokon l-^./l 4, kedden J-*§, félóra ebédszünettel; szombaton 7M/2 -1, ebédszünet nélkül. Bíokkóra sehol sincs; a dolgozók, vagy - ahol van - a portás, jelenléti iveken vagy heti blokkla­pokon jegyzik fel az érkezést és távozást. A terv- és jelentéskészítéshez kapcsolódik a hivatali értekezletek kérdése. A mi gyakorla­tunkban szokásos formájú u.n, termelési értekezleteket és osztályértekezleteket sehol sem tarta­nak. Kialakult rend. egyöntetűség tekintetében e téren is a prágai központi levéltár vezet, itt a kö­vetkező rendszeres értekezleteket szokták tartani; kéthetenként osztálymegbesz-élés (az osztály­vezető s a dolgozók megbeszélése a munkák előrehaladásáról, kötetlen formában, a hivatalvezetés képviselete nélkül, jegyzőkönyv nélkül) * havonta egyszer osztályvezetői értekezlet a hivatalvezetőnél az irányítás kézbentartására, felmerülő fontos kérdések megbeszélésére; kéthónaponként a hivatal­vezető megbeszélése az összes tudományos dolgozókkal az aktuális szak-kérdésekrőii kb- ugyan­ilyen időközönként - a szakszervezet rendezésében - értekezlet a levéltár összes dolgozóinak rész­vételével. E legutóbbin, a hivatalvezető rövid, átíogó beszámolóján kivül (ami az egyes dolgozók munkájának ismertetésére és értékelésére nem tér ki), a dolgozók minden ügye. munkaviszonyok, szociális és gazdasági kérdések stb. megbeszélésre kerülnek. » A prágai igazgatóság értekezletei ehhez hasonlóak (de formáik még nem rögzítődtek); rövid, félórás osztály megbeszélések kb. he­tenkint; osztályvezetői értekezletek vagy az összes tudományos dolgozó megbeszélése a vezetővel alkalmilag, szükség szerint stb. Az értekezleteket mindenütt általában hivatalos időben szokták tar­tani, (fizeken kivül vannak a pártnapok és taggyűlések, ahol a hivatal ügyei*természetesen, szintén megbeszélésre kerülnek, továbbá a hivatalvezetők alkalmi megbeszélései a párttitkárral s a szak­szervezeti csoport elnökével, mint nálunk.) Az állami levéltárakban a levéltár Viszonyaihoz képest stb. tartanak megbeszéléseket. 15

Next

/
Thumbnails
Contents