Levéltári Híradó, 4. (1954)

Levéltári Híradó, 4. (1954) 1–2. szám - ISMERTETÉSEK - Mráz Vera: Levéltárosképzés a Német Demokratikus Köztársaságban / 130–132. o.

V e Történeti segédtudományok /paleográfia* latin* német és francia ok­levelek és iratok olvasása és értelmezése* oklevéltan P újkori iratok tanac, kronológia^ oimer— és pecséttan* érem-- és pénztörténet* gene­alógia? történeti földrajz 9 nyalvjárásföldrajz* középlat in filoló­VI e Alkotmány—* közigazgatás • és hivataltörténeto VII ö Bevezetés a jogtudományba és jogtörténetbe* az állami 9 közigazgatási és egyház jogba o VIII» Bevezetés a helytörténeti kutatásba© Az itt felsorolt tárgyak közül néhánnyal* igy a pecsét- és éremtannal* cimertannalg genealógiával s a restaurálással csak röviden^ tárgyanként né­hány előadásban foglalkoztak*, a lényegesebb tantárgyakat viszont két- három féléven át hallgatják© Külön előadásokat hallgattak ezenkívül a gazdasági és és üzemi levéltárakról^ a NDK levéltárügyének egyes kérdéseiről* a városi levéltárakról s e^res nagy német levél árakról- néhány több napos kirándu­lást is tettek egyes német levéltárak megtekintésére e A Levéltartudományi Intézetben töltött tanulmányidő alatt a tudományos levéltárosjelöltek havi 3':"0 német márka ösztöndijat kapnako A tudományos levéltárosoknak ez a meglehetősen sokoldalú és alapos kép zése azonban hosszú időt igényelj ha beleszámítjuk az egyetemi tanulmányok idejét is» A soronlévő problémák megoldása viszont rövidebb idő alatt* na­gyobb számú levéltári szakerő munkábaállitását teszi szükségessé« Ez a meg­gondolás eredményezte a diplomás levéltárosok képzésének a beveísetéséto Mig az 5 éves terv szerint 1955 végéig 24 új tudományos levéltárost képeznek ki* addig ugyanerre az időpon ra 9& uj diplomás levéltárossal /két évenként 48­cal/ lehet számolni* akiket a különböző levéltárakban alkalmazhatnak» A diplomás levéltáros természetesen nem helyettesítheti a tudományos levéltárost* hanem inkább annak kiegészítője és támasza© A diplomás levél­tárosokat kiképzésük végeztével és sikeres vizsga letétele esetén* mint szakmunkaerőket alkalmazza a különböző levéltárakban* esetleg kisebb le­véltárak vezetését bizzák rájuko Képzésük szintén a Levéltártudományi Inté­zetben folyik vagy esetleg valamelyik tudományosan vezetett tartományi le­'véltárban elméleti és gyakorlati sikon<> Az elméleti képzés kiterjed a tár­sadalomtudományra* történeti segédtudományokra* levéltártanra* alkotmány­jogra, a közigazgatás és jog egyes kérdéseire* valamint a közigazgatás tech­nikájára* az ügyiratkezelésre és iktatásrao Az elméleti képzéssel párhuzamo­san olyan gyakorlati munkákat is végeznek* melyek szakmai fejlődésüket elő­segítik • A diplomás levéltárostól természetesen nem kivánják m'eg* hogy a törté­neti szakirodalom részkérdéseiben tájékozott legyen és nem követelik meg azt sem* i^ogy az egész speciális szaktudást igénylő régi /lf« századnál ko­rábbi/ okleveleket olvasni tudja P azonban a későbbi iratanyagban kell annyi­ra jártasnak lennie* hogy szükség esetén felvilágosítást adhasson a kuta­tóknak, s ha sor kerül rá* a rövidítések feloldásához s az időszámításhoz készült kézikönyveket* történeti földrajzi lexikonokat* stb 0 segédleteket használni tudja s esetről-esetre tovább tudjon tájékozódni felmerült kérdé­sekben* Nyelvtudáshoz nincs kötve a képzésre való felvétel 9 ez azonban na­gyon kivánatos* s a tanfolyam alatt megvan rá a lehetőség* hogy az ( e téren mutatkozó hiányokat ki-ki pótolja^ Döntő feladata a diplomás levéltárosnak* hogy a Levéltári Főosztály által az egyes levéltárak elé kitűzött feladatok végrehajtásában* főleg a gyakorlati problémák megoldásánál fi segítségére le­gyen a tudományos levéltaros^ako E meglehetősen sokoldalú feladatok elvégzéséhez jó szellemi képességek kellenek és lényegesen szélesebb ismeretek* mint amilyen tudást a közigazga—

Next

/
Thumbnails
Contents