Levéltári Híradó, 3. (1953)

Levéltári Híradó, 3. (1953) 1. szám - Mehrwerth László: Az intézménytörténeti adatgyűjtés problémái / 53–71. o.

hatályos jogszabályokat tartalmaznak. Ez utóbbiaknál az előzmé­nyekre adott visszapillantás még az előbbieknél is szűkebb körű. Meg kellett vizsgálni azt is, hogy mennyiben van folyamatban o­lyan munkálat, amely céljainkkal kapcsolatba hozható. Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem államigazgatási tanszékén, valamint az Állam- és Jogtudományi Intézetben is nagyon jó gyakorlati taná­csokat kaptunk,sok jól használható munkára hivták fel a figyel­münket, végeredményben azonban az ottani megbeszélések után is változatlanul szükséges maradt a törvények és a rendeleti anyag feltárása. c./ Az eddigiekből körvonalakban már kialakult mindaz, amit az M intézménytörténeti tükör" jellemzőiként fel lehet sorolni. Az intézménytörténeti tükörnek olyannak kell lennie, hogy pótolhas­sa az előzmények között emiitett minden forrásnak - speciális feladatainkhoz mért - azon hiányait, melyeket itt megállapitot­tunk; azaz nyújtsa az összes minket érdeklő adatokat szerves ösz­szefoglalásbanj nyújtsa az adatokat történeti összefoglalásban és csoportositsa az adatokat olyan módon,hogy azok egy-egy irat­képző szervre legyenek koncentrálva. Lényegében arról van szó, hogy az 1938 - és 1950 között megjelent valamennyi törvényt és az összes / Rendeletek Tárában, Tárcaközlönyökben és a Magyar Közlönyben megjelent/ rendeletet fel kell dolgozni; minden tár­ca külön főlapot és minden szerv külön cédulát kap;a főlapokon és a cédulákon az érdekelt szerv neve alatt minden olyan törvény és rendelet száma fel lesz jegyezve,amelyben'a I. alatt körvona­lazott adatok találhatók. Az anyagot ugy kell rendezni,hogy az egyes szervek cédulái; ez.államigazgatás valóságos rendszerének, valamint a munkálathoz fűződő speciális igényeknek is megfelelő, szakágazati rendben helyezkedjenek el* Az adatoknak csupán összegyűjtése és rendezése képezi e munkál** célját. /Bizonyos feldolgozási feladat csupán a szűkebb értelem­ben vett közigazgatási tükör,valamint a tervezett keresztmutatók elkészítésénél jelentkezik./ 13777 - 53 - 25

Next

/
Thumbnails
Contents