Levéltári Híradó, 2. (1952)
Levéltári Híradó, 2. (1952) 4. szám - Balázs Péter: A levéltárainkban folyó kutató selejtezésről / 36–41. o.
- 41 Az MMI már több esetben hangsúlyozta, hogy milyen nagyraértékeli a levéltárak selejtezési munkálatait, Külön ki kell emelnünk azt a segítséget, amelyet az intését területi referensei nyújtanak a selejtezést végző dolgozóknak. A feladat nem könnyű, hiszen sokszor egészen uj, eddig Ismeretlen sorozatok anyagát kell kiértékelni. Az MMI területi referensei révén a levéltári dolgozók állandóan idejében szerezhetnek tudomást a menetközben felmerült problémákról a ezeknek megoldásában is hathatós segítségét kapnafc. Kívánatos volna, ha a LOK és az MMI területi referensei kiszállásaik után gyakrabban találkoznának, esetleg együttes kiszállások keretében beszélhetnék meg az egyes levéltárak selejtezési problémáit. A LOK kutatóselejtezéssel kapcsolatos legközelebbi feladatait a következőkben foglalhatjuk össze: 1. Rendezni kell a tematikai feltárás kérdéseit, feltétlenül szükséges, hogy a szempontok kidolgozásánál felvehessük a kapcsolatot a Történettudományi Intézettel Is, hogy a lehető legteljesebben ki lehessem aknázni azokat az óriási lehetőségeket, melyedet az utóbbi évtizedek történeti dokumentumainak feltárása terén a kutató selejtezés nyújt. Meg kell szervezni nem tudományos képesítésű dolgozók történelmi képzését 111. továbbképzését (pl. a szegedi levéltár dolgozói átvették Inoze Miklós: Válság és nyomor a Sorfehj^-f.$^j»$ak%i^j4; könyvét, melynek a selejtezés alkalmával nagy nasznat vették.) 2. További ügykörjegyzékek kibocsátásával biztosítani kell a más állagokra való zavartalan átmenetet. (A járási anyagokhoz már készül a selejtezési ügykörjegyzék.) 3. A levéltárak közötti munkaversenyt és tapasztalatcserét tovább kell fejleszteni. A levéltárak szabadon választhatják Versenytársaikat, mégis jelenleg arra kell törekednünk, hogy lehetőleg közeli levéltárak versenyezzenek egymással. Igaz, ugyan hogy az ipar területén gyakran nagy távolságra lévő üzemek hivják ki egymást versenyre, de ott könnyebb a teljesítmények és túlteljesítések lemérése. A két budapesti levéltár közötti verseny kiértékelése mutatja hogy a lóvé1tári verseny eldöntése nagyon nehéz feladat. Ezen túlmenően közeli levéltárak esetében könnyebben tudjuk biztosítani a versenyző levéltárak közvetlen tapasztalatcseréjét. Mindezek hozzásegítik levéltárainkat ahhoz, hogy - a hiányokat kiküszöbölve - a jövő évben még az eddiginél is nagyobb lendülettel és eredményesebben végezhessék munkájukat, x Balázs Péter. LOK.53-12,991.FT.