Levéltári Híradó, 2. (1952)
Levéltári Híradó, 2. (1952) 4. szám - Oltvai Ferenc: Hazafias nevelés és a levéltár / 30–35. o.
34 téren akkor végzünk majd jó munkát, hogyha a mindennapi lényeges kérdésekhez kapcsolódunk szorosan, jelen esetben a hazafias nevelés segítségével mozdítjuk azt elő. A nevelés támogatása, egyben levéltári propaganda is, Ezen az utón is irözelebb juthatunk ahhoz a célhoz, hogy a dolgo-ók sokkal jóbban megbecsüljék az iratokat, ami végül is a mi munkánk gyümölcseinek értékelését mozdítja elő. a) Eleven kapcsolatot kell kiépítenünk az általános- és középiskolák nevelőivel, elsősorban a történelemszakos nevelőkkel. Velük kell megismertetnünk a levéltár anyagát. A tanácsok utján fel kell venni a kapcsolatot a pedagógus tanulókörökkel, szakmai körökkel. Ebben a munkában a pedagógus szakszervezet támogatását is kérnünk kell. b) Rendszeresíteni kell a tanulóifjúság csoportos látogatásait. Ki kell dolgozni erre a célra a látogatás tervét és tematikáját. Előadásunkban a hazafias szempont, történelmünk helyi haladó hagyományai központi helyet foglalnak el, c) Ahol magasabb oktatás és tudományos kutatómunka folyi' , egyetem-és főiskola van, elsősorban a történeti tanszékekkel kell a kapcsolatot felvenni. A főiskolán és az egyebemen is neveléa folyik, még pedig hazafias nevelés nemcsak,, kutatómunka, nemcsak az anyag tárgyi és elméleti megismerése a cél, hanem a tudat átformálása is, A gyakorlat azt mutatja hogy sikerrel használhatjuk a levéltári anyagot még ezen a rokon is; ismernünk L:ell a tanszékek munkatervét, az előadások anyagát és ahhoz lehet szemléltetésre anyagot adni. d) Jel kell használnunk a helyi sajtót, az ifjúság folyóiratát, »a-Szabad Ifjúságot, a népszerűsítő folj'óiratokat stb. Készítsünk „magunknak a levéltári propagandára i-iunkatervet. ne hagyjuk elveszni a kutatőselejtezés közben előkerülő alkalmas anyag kihasználását ezen a téren. e) Kapcsolatot kell teremteni a "társintézményekkel, a muzeumokkal és a könyvtárakkal. Azokkal kell, ha lehet, közös kiállításokat rendezni. A kiállítás célja e nevelés, a tömegek mozgósítása a hazafias célok elérésére. A levéltárak sokat tehetnek ezen a téren. Egy-egy kiemelkedő egyéniség, valamely réteg, intézmények mul^astb. köré csoportosíthatJUK az anyagot. Vájjon nem a hazafias nevelést szolgáljuk azzal, ha bemutatjuk a tanoncok, vagy a cselédek helyzetét dokumentáló né&ány iratot? A szemlélő meggyűlöli a multat, annál többre becsüli a jelent, annál szivesebben dolgozik érte, annál inkább odaadó hive annak a JPártnak, amelyik a jövő útjára vezeti, annál őszintébben hálás lesz annak a népnek, amelyik felszabadította és megcsillan a szeme, ha a nagy Sztálin nevét hallja, f) A levéltáros nevelő is kell, hogy legyen. A Magyar Történelmi Társulat helyi csoportjai ill, vidéki helyi szervei, ma már mindinkább erőteljes működést fejtenek ki, Szívesen veszik, ha a levéltárosok is csatlakoznak a történelemoktatók nevelő munkájához. A Történelmi Társulat népszerűsítő előadásokat hirdet, amelyek a hazafias nevelést vannak hivatva előmozdítani a dolgozók tömegei között. Ke mulasszuk al az alkalmat, hogy ilyen alkalommal iratokat vigyünk magunkkal, Az előadások a töfflegazervezetskeben, üzemekben, tsz-ekben, gépállomásokon, laktanyákban vannak, Brtékes és fslsjthatttlan tapasztalatot és élményt szsraznatünk ilyenkor, résztvetetünk L0K,S3-ia,991,FT.