Levéltári Híradó, 2. (1952)

Levéltári Híradó, 2. (1952) 2. szám - Szedő Antal: A Fővárosi Közlevéltár munkájának felülvizsgálata / 47–50. o.

- 48 ­ezeket a közigazgatási jellegű Biankákat valójában és jórészben végezték, a levéltárosok tudományos téren működtek és bár a kapitalista időkre jellemző tervszerütlenséggel, de Budapest várostörténetét igyekeztek feltárni /kihagyva természetesen a budapesti gyárüzemek történetét/* A bizottság megállapítása szerint, még mindég túlságosan nagy munkaidő megy el az adminisztrációs munkára /4000 munkaóra/* Ez persze olyan feladatok elvégzését jelenti, amelyeket a levéltár másokra átháritani egyenlőre nem tud* A bizottság a leglényegesebb lemaradást a tudományos munka me§*» tévézésénél észlelte* Ugyanis a tervezés egészséges meneté­nek 3 fokozatból kellett volna állnia* A LOS megadja a súly­ponti feladatokat, ezeket a feladatokat a hivatalvezetés - a legjobb dolgozók bevonásával - a helyi adottságoknak megfele­lően részletesen kidolgozza; végül ezt a középtervet az érde­kelt összes dolgozók bevonásával személyekre kellett volna fel­bontani*, A hivatalvezetés éppen ezt a középtervet hagyta el* A tervezést a tervfelelős végezte, aki a LÖK által megadott *­szempontokat közvetlenül a dolgozóknak adta ki, akik saját ma­gukba súlypontok alapján, állitották össze terveiket* A hiva­talvezető azután ezeket az egyéni terveket a tervfelelőssel együtt egyeztette, arányosította* mechanikusan összegezte és a LöK-hoz terjesztette fel* Az ilyen módon végzett tervezés­nél elesik a levéltár kollektívájának a szerepe* A tervkészi­tésnek egy további hibája volt, hogy hiányzott belőle a vég­zendő munkák mennyiségének feltüntetése. Pl* 1952 I* negyedé­re a következő munkák elvégzése volt felvéve; területi és üzemi anyag begyűjtése, mérnöki iratok és tervek rendezése térképtári rendezés és katalogizálás, de nincs megmondva, hogy milyen mennyiségi iratanyagot szállit be, illetőleg rendez vagy katalogizál a munka végzője* Ez ter­mészetesen nem teszi lehetővé az ellenőrzést* A hivatalvezető a munkálatok ellenőrzésére azt az elismerésre­méltó kezdeményezést tetté, hogy a dolgozókkal reggel kis cé­dulákra irattá fel az aznapra tervezett munkájukat, az elvég­«ett munkát pedig a munkanap végén egy kollektiv naplóba ve­zették be. Itt megint az volt a hiba, hogy a napi terv sem kö­zölt mennyiségi adatot* A helyes tervezés és ellenőrzés az lett volna, ha a dolgozók negyedévi terve a tervezett munka mennyiségét is tartalmazta volna, ezt a négyedévi tervet a dolgozó hetekre bontotta volna és a hivatalvezető hetenként ellenőrizte volna a munka elvégzését* A napi cédula-megoldást a dolgozók többsége is túlságosan bürokratikusnak érezte. Egy harmadik hibája volt a tervezésnek a túlságos elaprozása a dolgozók munkaidejének, ami a munkakörök helytelen megosztá­sának a következménye* így pl* Baraczka István felelőse az 1873 utáni Budapesti Levéltárnak, a táblai iratoknak, a ta­nácsoknál lévő iratanyagnak, a vállalatoknál lévő iratanyag­nak, a selejtezési szabályzat készítésének* 52-10.831/Rné*

Next

/
Thumbnails
Contents