Levéltári Híradó, 2. (1952)

Levéltári Híradó, 2. (1952) 2. szám - Ember Győző: Az Országos Levéltár munkája 1952. első tervnegyedében / 38–47. o.

43 ­sajtóosztálya alapszámokig terjedő rendezésének még a mait év­ről elmarad részét, - fervén kiviili munkaként végezte #1 a Honsz Ömlesztett anyagának évek szerinti rendezését és első selejtezését, a PÖldmüvelésügyi Minisztérium 1895-1912 közti anyagának tételek szerinti rendezését^, MZ könyvanyagának rendezését, valamint több kisebb rendezési és selejtezési munkát. Az FM-rendezésaéX igen jől dolgozott Kiss Desső szak­társ* Megemlitve még 9 hogy Rákos szaktárs irányításával megkezdő­dött a polook süritése, ami már eddig 370 fm helynyeréssel járt* megállapíthatom, hogy az osztály rendezési tervét je­lentősen túlteljesítette• - Dicséretet érdemelnek iíamdej és Egyed szaktársak, akik a szállítási és egyéb raktári munkák­ball a házimunkásokkal együtt jól dolgoztak. -A rendelzési ; ;, munkával együttjáró első selejtezésen kivül az osztály a Gazda-mozgalomhoz kapcsolódva a rendezési .- munkák gyorsabb végzésével nyert idő egy részét első selejtezésre és azzal együtt végzett átcsomózásra használta fel, aminek eredménye­képen Peketéné szaktárs 1900 fedőlemezt, 950 hevedert, 3 má­zsa papirt és 30 fm üres polcot tudott nyerni. Belényes szak­társ 150 dossziét termelt ki* Nagymennyiségű használható pa­piron kivül 25 mázsa selejtpapir volt még az osztályon f0Íyó munkák mellékterméke• A tétellajstromkészitás során Balázs, Belényes és Ytgh szak­társak a.Miniszterelnökség 1919-1944 közötti, Vigh szaktárs a Külügyminisztérium Gazd. Pol* osztálya 1919-1930 közötti, Lőrincz szaktárs a minisztérium Szoc.Pol osztálybeli, Dogseha szaktárs a 7*K*IS. első kutfőbeli, Kársai szaktárs a 7*LH« , alapitványi osztálybeli, Hajdu,Ibosné és Kiss szaktársak ai P.M* 1867-1915 közötti,, Sárkányné szaktárs a Keresk. M. 1889-1899 közötti anyagáról készítette el a tétellajstromot* Szásái szaktárs befejezte az lg* M. elnöki és megkezdte az általános iratok tétellajstromát* tagadhatatlan, hogy a gazdasági minisztériumok tétellajstro­mozói a tárgymeghatározásnál könnyebb helyzetben voltak, mint az inkább politikai vonatkozású anyagban dolgozók, de munkájuk jóságát helytelen lenne csak ezzel megmagyarázni. Sárkányné és Kiss Dezső szaktársak rövidre fogott, de nem szűkszavú, pon­tos és gondos tétellajstromokat készítettek, az előirányzott­nál - főleg Sárkányné - rövidebb idő alatt. Tervén kivül felajánlásként igen hasznos és jó útmutatót ké­szített figh szaktárs a &üm. Gazd. Pol* osztályának 1939-1942 közötti anyagáról* x Ugyanez mondható Rákos szaktárs útmutatójáról, amit a Szaba­dalmi Biróság anyagáról irt. Két alapieltárat is készitett az osztály az elmúlt negyedben, az egyiket Kársai szaktárs, a másikat - terven kivül felajánlás­ként - Tigh szaktárs. Blőbbi kiegészítésre szorul. A kiadvá nyelokészités során az Iratok az ellenforradalom korá­Wi címti munkánál Kubitsch és Hajdú szaktársak az előirányzottnál 52-10,831/Rné.

Next

/
Thumbnails
Contents