Levéltári Híradó, 2. (1952)

Levéltári Híradó, 2. (1952) 2. szám - Ember Győző: Az Országos Levéltár munkája 1952. első tervnegyedében / 38–47. o.

- 41 az uY et G. gyűjteményhez. - Nem szerepelt az osztály tervében, valamint a többi osztályában sem, a februárban itt gyakorló negyedéves levéltárszakos egyetemi hallgatókkal való foglal­kozás* - Több más terven kívüli feladatot is kellett v állal ­niok az osztály dolgozói közül Wellmann, Sashegyi és Pamlényi szaktársaknak, ami Wellmann szaktárs esetében érzékenyen érin­tette tervteljesitásét is. Maga az osztály azonban megtaka­rítást tudott elérni az előre pontosan nem látható munkáknál* fankö nyvidejét csak Wellmann szaktárs nem tudta teljes egészé­ben igénybevenni. összefoglalóan az osztály az elmúlt negyedben jó munkát vég­zett, A túlteljesítések nagyobbak* mint a lemaradások, ami­ket a következő negyedekben be lehet hozni. Az osztály munkafegyelme javult, az együttműködésről ugyanez mondható, A§ raktárrend a 16-osban és a 41-esben javítandó, e­gyébként igen jónak, sőt kitűnőnek mondható. Külön ki kell emelnem az elvégzett munkákról készült leíráso­kat és értékeléseket, amelyek alapul szolgálhatnak Trócsányi szaktársnak igen jelentős, a LQK-hoz benyújtott kezdeményezésé­ben felvetett tervhez, a levéltári munka gyakorlati kézikönyvéi nek elkészítéséhez. Helyes lenne, ha Wellmann szaktárs alapos­ságát és pontosságát etekintetben a többi osztály- és csoport­vezető is követné. Bírósági csoport, A bírósági csoport negyedévi tervében ismertető leltározás és kiadványelőkészités volt a főfeladat. Az ismertető leltározás során a birósági levéltáraknál Varga szaktárs a tervében szereplő feladatokat elvegéébe* sőt fel­ajánlásként a második negyedben esedékes egyik sorozat leltá­rát is elkészítette. Terven kivül résztvett az ismertető leltáro­zás általános útmutatójának megvitatásában, s ennek kiegészí­téséül gyakorlati útmutatót tervezett meg, aminek a magánle­véltárak és a gyűjtemények szempontjából való liegészitésére a második negyedben Bakács szaktárs vállalkozott. Varga szak­társ mind mennyiségileg, mind minőségileg igen jó munkát vég­zett. Részletesség tekintetében azonban túlmegy az ismertető leltárak igényein. Szerkezeti összevonással ismétléseket, illetve ismételt utalásokat elkerülhetett volna. - Párdányi szaktárs feljánlása keretében a betegsége miatti kiesések egy részét már pótolta. De pótolhatta volna az egészet is a leltározás szerkezeti egyszerűsítésével. Munkája - akárcsak Varga szaktársé - igen alapos, de sokkal egyszerűbben és gyorsabban elvégezhette volna. - A Regnieola­ris levéltár anyagában Bottló szaktárs a tervében szereplő feladatokat megoldotta, sőt felajánlás keretében már a máso­dik negyed egyik részmunkáját is elvégezte. Lelkiismeretesen és szorgalmasan dolgozott, de több felesleges munkát is vég­zett. Ezek elkerülésével lényegesen gyorsabban haladhatott 52-10.831/Rné.

Next

/
Thumbnails
Contents