Levéltári Közlemények, 93. (2022)
Hétköznapi háború - Szepessyné Judik Dorottya: „Vajha az áldott béke mihamarabb elérkeznék…”. A Nagy Háború és a gyógypedagógiai intézetek
Vajha az áldott béke mihamarabb elérkeznék... Zárszó Elmondható, hogy az első világháború kitörése nem hagyta érintetlenül a történeti Magyarországon működő gyógypedagógiai intézeteket, köztük a siketiskolákat. A M. Kir. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium és az általa létrehozott Gyógypedagógiai Országos Szaktanács irányítása alatt tevékenykedő siketiskolák három területen vállaltak szerepet a háborús hátország életében. Egyrészt a siketiskolák épületeit a hadikórházak létesítése, a katonaság elszállásolása, illetve az erdélyi menekültek befogadása céljából elvették. Ennek következtében az intézetek az adott település más pontjain fekvő épületekben, sokszor igen szűkös körülmények között, összevont osztályokkal, módosított órarendek szerint működtek. Ehhez hozzájárult, hogy a siketiskolai tanárok jelentős része hadba vonult, az itthon maradt tanerőkre hárult a képzés biztosítása, több-kevesebb sikerrel, ffarmadrészt a hátország tevékenységébe kapcsolódva a siket tanulók szintén részt vettek a karitatív jellegű tevékenységekben: katonák számára készített ruhaneműkkel, számukra elrendelt gyűjtések végrehajtásával, illetve a hadikölcsön-jegyzésekkel. Mindez azonban nem feledteti azt a tényt, hogy a nagymértékű drágulás, a közélelmezés bizonytalansága, a családfő hadba vonulása, a szülői, illetve az iskolai felügyelet lanyhulása, az internátus vagy externátus lehetőségének szűkülése, a siketiskolai oktatás színvonalának csökkenése hozzájárult ahhoz, hogy ezekben a háborús tanévekben csökkent az intézetbe járó növendékek száma és ebből következően kevesen végezték el vagy alacsony színvonalon folytatták a tanulmányaikat, leszűkítve a későbbi mobilitási lehetőségeiket. 71
