Levéltári Közlemények, 93. (2022)
Műhely - Paksy Zoltán: Az egyházpolitikai törvények megszületése Magyarországon a 19. század végén
Az egyházpolitikai törvények megszületése Magyarországon a 19. század végén szóval és tettel nyilvánosan és hangosan magát vallani, nemcsak mint olyannak, hanem mint buzgó hazafinak is, elsőrangú kötelessége”.65 Ugyancsak figyelemre méltó, hogy a két nagy katolikus napilap közül az egyiknek 1890-ben az Antiszemita Párt volt képviselője lett a felelős szerkesztője. Szemnecz Emil az 1880-as években csatlakozott az Istóczy-féle mozgalomhoz és újságíróként, szerkesztőként az egyik legaktívabb taggá vált. 1886-ban, időközi választáson szerzett mandátumot a zalaegerszegi választókerületben az Antiszemita Párt jelöltjeként. 1890-ben lett a Magyar Állam felelős szerkesztője és ezt a pozícióját a lap kiadásáig, 1908-ig meg is tartotta. Az egyházpolitikai törvények elfogadása után Szemnecz országos botrányt kiváltó vezércikket írt a lapjában, amely szerint a törvényekkel Magyarországon végleg megingott a társadalmi rend és az uralkodóhoz való viszony.66 Ezért a cikkéért a kormány perbe fogta Szemneczet, aki két év fogházbüntetést kapott, de királyi kegyelemmel azonnal kiszabadult. Főszerkesztői pozícióját ezután újból betölthette. A katolikus alsópapság egy részének szimpátiája az antiszemita mozgalom irányába azonban nem találkozott a püspöki kar teljes egyetértésével, amelynek egy részét liberálisabb felfogású személyek alkották, akik a kormánnyal való jó viszony fenntartására törekedtek.67 Az antiszemita mozgalommal való együttműködést hangadó katolikus világiak sem támogatták, s végül ez lett az egyik oka annak, hogy az Istóczy-féle kezdeményezés az 1880-as évek végére marginalizálódott és néhány éven belül eltűnt a közéletből. Ezek az álláspontok mutatták a katolikus tábor három részre tagolódását. A politikai katolicizmus mérsékelt szárnyához tartoztak a klérus konzervatív ellenzéki tagjai, a mozgalmat támogató arisztokraták, valamint a világi középrétegek egy része. A radikális szárnyat elsősorban a papság és az alsóbb társadalmi rétegek alkották, s a különbséget a kormánnyal szembeni határozottabb ellenzéki magatartás, valamint a jóval markánsabb antiszemita retorika mutatta. E szárny nézeteinek a Magyar Néplap című újság volt a képviselője, s ezek követelték a leghatározottabban egy katolikus politikai párt létrehozását. S végül a harmadik irányzatot a liberálisabb felfogású főpapok és arisztokraták képviselték, akik azonban a politikai katolicizmuson belül egyre jelentéktelenebb szerepet játszottak. A köztük kialakult ideológiai ellentétet jól mutatta a vallásszabadságról szóló törvényjavaslat kapcsán 1894-ben lezajlott vita, amikor egy fiatal, de egyre ismertebbé váló pap, Prohászka Ottokár nyíltan kritizálta főpapját. Samassa József egri érsek a liberális főpapok közé tartozott, s a javaslat tárgyalása kapcsán 65 Ráth Ferenc, Zimányi Ignác: Antiszemita Káté a magyar nép számára. Budapest, 1884, 12-13. 66 Szemnecz Emil: Consummatum est. Magyar Állam, 1894. december 12. 1. 67 Klestenitz Tibor: A magyar liberális főpapok és XIII. Leó az egyházpolitikai küzdelmek idején. Magyar Tudomány, 2013. 5. sz. 548-552. Klestenitz tévesen sorolja Schlauch Lőrincet a liberálisok közé, hiszen Schlauch az egyházpolitikai törvények ellen tiltakozó konzervatív ellenzék egyik ismert vezéralakja volt. 255
