Levéltári Közlemények, 93. (2022)

Hétköznapi háború - Karika Tímea: A magyarországi hadigondozás szervezetének és a hadigondozottak sorsának alakulása 1914–1933 között

Hétköznapi háború

érdekében nem igazán tett lépéseket.5 Már háború kezdetén több tízezer sebesült katona került a frontról a kórházakba, akik közül a legtöbb csonkult és bénult katona a kezelés befejezése után szakszerű utógyógykezelés és művégtaggal való ellátás nélkül került haza, s akiknek a kezelése csak az intézményrendszer kiépülése után folytatódhatott, ami sok esetben nyilván jelentős mértékben csökkentette annak eredményességét. Mindeközben egyre gyarapodott a hadiözvegyek és hadiárvák száma is, ám az ő ügyük hosszú időre és jelentős mértékben háttérbe szorult a rokkant, beteg katonákéhoz képest.

Az első hónapokban a kormány egyik leginkább szembetűnő és leggyorsabban megoldandó feladata a harctérről súlyos sebesüléssel, sérüléssel, betegséggel hazaszállított katonákról való gondoskodás volt. Az ezzel kapcsolatos teendőknek három fő területét határozták meg: egészségügyi segítségnyújtás (gyógyítás, rehabilitáció, protézis-előállítás), anyagi támogatás, valamint a polgári életbe való viszszavezetés (átképzés, munkaközvetítés). A feladatok ellátásának megszervezése és irányítása elsősorban a miniszterelnök, gróf Tisza István nevéhez fűződik, aki a kezdetektől igyekezett biztosítani a sebesült, súlyosan sérült és beteg katonák ápolását, gyógykezelését. Rögtön a hadüzenet után felkérte dr. Dollinger Gyulát, az ország vezető ortopéd sebész szaktekintélyét a budapesti, Révész utcai hadikórház berendezésére és vezetésére. A miniszterelnök kezdeményezésére foglalták törvénybe,6 hogy azok a háborús fáradalmak következtében rokkanttá vált katonák, akik esetében kilátás van keresőképességük visszaállítására, orvosi utókezelésre, gyakorlati oktatásra, szükség esetén művégtagra jogosultak. Ugyanez a jogszabály a rokkantak és az elesett katonák családtagjai részére fizetendő segélyekről is rendelkezett. Tisza kezdeményezésére és elnökletével alakult meg 1915 márciusában a Csonkított és Béna Katonákat Gondozó Bizottság (a továbbiakban: CSBKGB), amely még mindig társadalmi jellegű szervezet volt, ám ez a testület tette meg az első lépéseket a magyarországi hadirokkant-ellátó rendszer kiépítésére. A bizottság alelnökének az akkor közoktatási államtitkárként működő gróf Klebelsberg Kunót nevezte ki a miniszterelnök, aki Tisza István 1917-es lemondásáig irányította a hazai hadirokkant ügyet. (Tisza Klebelsberget bízta meg később a Rokkantügyi Hivatal és az Országos Hadigondozó Hivatal vezetésével is.)

A CSBKGB első feladata a hatásköre alá tartozó katonák összeszámlálása volt, ennek alapján kívánták megszervezni a még kezelésre szoruló hadirokkantak gyógyítását, utógondozását és a csonkult vitézek mesterséges testrészekkel való ellátását. 1915 áprilisának végéig mintegy 20 ezer magyar honos hadirokkantat számláltak össze, amelyből körülbelül 12 ezer volt a béna és 6 ezer a csonkult katona, a fennmaradó 2 ezer személy pedig vak, siket vagy tartósan belbeteg. (Ugyanez év

5 Vitéz Lukács Béla: A magyar hadigondozás újjászervezésének kérdése. Tájékoztató jelentés és javaslat. Budapest, 1943, 71.

6 1915. évi XV. te. 7-8. §.

24