Levéltári Közlemények, 93. (2022)

Műhely - Réfi Attila: „Vélek megesmérkedvén, kéntelenek valánk lengyelül is galagyolni”. Nyelvi sokszínűség a Habsburg-tisztikarban a 18–19. század fordulóján

Vélek megesmérkedvén, kéntelenek valánk lengyelül isgalagyolni

minősítése viszont már előbbieken túl az angol nyelvet is felsorolja az általa beszélt nyelvek sorában.107 A gróf az időközben tett angliai utazásai nyomán ugyanis elsajátította az ekkoriban mindinkább meghatározóvá váló angol nyelvet is. Vizsgálatunkból ugyanakkor az is látható, hogy a Habsburg Monarchián kívül használatos nyelvek közül ez időben a franciát beszélték a legtöbben a tisztek közül, ami a francia nyelv korabeli pozícióját, illetve az akkori tisztikar magas társadalmi státuszát tekintve egyáltalán nem meglepő.

A minősítési jegyzékekből nyerhető adatok összességükben egzakt módon is alátámasztják a katonák nyelvtanulása kapcsán korábban leírtakat. így a hivatalos kimutatások elemzése révén is egyértelműen látható, hogy a tisztek nyelvismeretének szintje a szolgálati idejük során korántsem tekinthető statikusnak, sokkal inkább egy folyamatosan változó, bővülő, esetenként csökkenő készséghalmazról beszélhetünk.

A fentiek alapján kijelenthetjük, hogy a Habsburg-tisztikar összességében már a 18-19. század fordulóján meglehetősen poliglott, magas nyelvi kompetenciával bíró személyekből állt, akik többségükben jól tudtak alkalmazkodni a többnyelvű hadsereg által támasztott speciális igényekhez. Ez nyilván szorosan összefügg azzal is, hogy a császári-királyi tisztikar társadalmi hátterét tekintve elsősorban az előkelőbb és műveltebb rétegekből, a nemességből, illetve az arisztokráciából, kisebb mértékben pedig a polgárságból került ki. Ily módon már mintegy otthonról magukkal hozták a többnyelvűséget. Ez a nyelvtudás azonban a katonai szolgálatnak köszönhetően gyakran még tovább bővült. Az esetleges újabb nyelvek elsajátítását pedig természetszerűleg megkönnyítette az eleve meglévő széles körű nyelvismeret. E sajátos haderő sajátos tisztikara tehát a nyelvkérdés szempontjából is különleges volt, aminek vizsgálatát még számos irányban és megannyi szempont szerint lehetne még folytatni. Az mindenesetre már eddigi ismereteink birtokában is egyértelműen megállapítható, hogy a Habsburg-katonatiszti kar és egyúttal a magasabb társadalmi rétegek széles körű nyelvtudása, illetve kiemelkedő nyelvi kompetenciája több korszakon átívelően, egészen 1918-ig fennmaradt, sőt hazánkban még a Horthy-kor dualista Monarchia idején szocializálódott tisztikarában is tovább élt.108 így csupán a második világháborút követő időszak jelent éles, e tekintetben is jelentős színvonalcsökkenést magával hozó cezúrát.

107 Lásd a 4. számú huszárezred 1824. évi minősítési jegyzékét. ÖStA KA Pers CL Kav 589 Husarenregiment Nr. 4. (1823-1849). Számozatlan.

108 A dualizmus és a két világháború közötti időszak tisztjeinek nyelvismeretére vonatkozóan lásd például Balla Tibor: A Nagy Háború osztrák-magyar tábornokai. Tábornagyok, vezérezredesek, gyalogsági és lovasság tábornokok, táborszernagyok. H. n. [Budapest], 2010, 31-32.; Kiss Gábor: Tábornokok a Magyar Királyi Honvédségben, 1868-1914. H. n. [Budapest], 2016, 23.; Szakály Sándor: A magyar katonai elit, 1938-1945. Budapest, 1987, 131-143.

231