Levéltári Közlemények, 93. (2022)

Műhely - Réfi Attila: „Vélek megesmérkedvén, kéntelenek valánk lengyelül is galagyolni”. Nyelvi sokszínűség a Habsburg-tisztikarban a 18–19. század fordulóján

volt a császári-királyi tisztek esetében, bármilyen anyanyelvűek voltak, illetve akárhány nyelven beszéltek is. Elsődleges nyelvükké többnyire ez vált, miután a mindennapos használat folytán ezen tudták magukat a legjobban kifejezni.

A császári-királyi tisztek nyelvismerete a statisztika tükrében

Végezetül, mintavételen alapuló statisztikai adatfeltárás és elemzés útján megkísérelünk átfogóbb képet is felvázolni a korszak császári-királyi tisztjeinek nyelvismeretéről, illetve nyelvtudásuk alakulásáról, különös tekintettel arra, hogy azt menynyiben befolyásolta ezredük nyelvi közege, illetve aktuális állomáshelyük. Mint részben utaltunk is rá, a tisztek vonatkozásában az egyik alakulatból a másikba történő átlépések, illetve áthelyezések lényegesen gyakoribbak voltak, mint a legénység esetében. így gyakran egyszerre kellett alkalmazkodniuk az adott csapattest sajátjuktól eltérő nemzeti jellegéhez, továbbá kisebb mértékben a gyakran szintén idegen nyelvi és kulturális közeget jelentő aktuális állomáshely támasztotta követelményekhez is. Előfordult például, hogy egy német anyanyelvű tiszt egy magyar huszárezred állományába került, amelyik történetesen a lengyelek lakta Galíciában állomásozott. Ilyen esetben akár több, különböző irányban lezajló nyelvi és kulturális transzfer folyamatának is tanúi lehetünk.

Adatgyűjtésünket a császári-királyi hadsereg vonatkozó forrásait felhasználva végeztük, amelyek döntően az Osztrák Állami Levéltár fiadilevéltárában, vagyis a bécsi Kriegsarchivban találhatóak. A tisztek nyelvismeretét illetően, néhány elszórtan fellelhető adaton túl, az úgynevezett minősítési jegyzékek (Conduitelisten) alapján alkothatunk szisztematikus képet. A hadseregek esetében régóta fontos volt, hogy átfogó ismeretekkel rendelkezzenek az egyes tisztek képességeivel, érdemeivel, alkalmazhatóságával kapcsolatosan. így 1761-ben porosz mintára a császári-királyi hadseregben is előírták a Conduitelisten elnevezésű, magyarul minősítésinek vagy viseletinek is nevezett jegyzékek vezetését. Sajnos ezek a minden egységnél évente összeállított anyagok összefüggően, zárt sorozatban, az alakulatok többségét tekintve csak 1823-tól kezdve maradtak fent a Kriegsarchiv Personalunterlagen (személyügyi dokumentumok) nevű fondcsoportjában.84 85 A minősítésekkel kapcsolatos feljegyzéseket, rangfokozat szerint csoportosítva, két sorozatban vezették: a tulajdonképpeni minősítési jegyzékek (Conduitelisten) kizárólag a hadapródokról és az úgynevezett főtisztekről, vagyis a századosokig, illetve a lovasság esetében a kapitányokig bezárólag készültek. A magasabb rangú tisztek,

84 Ekkor ugyanis még az 1. számú ulánusezredben szolgált, és majd csak 1815 februárjában helyezték az 5. számú huszárezredbe.

85 Michael Hochedlinger: „Der schlafende Riese“. Das Österreichische Staatsarchiv, Abteilung Kriegsarchiv. Militär und Gesellschaft in der Frühen Neuzeit, 2005, 181.; Christoph Tepperberg: Das Kriegsarchiv Wien und seine genealogischen Quellen, mit speziellen Hinweisen für die slowakische genealogische Forschung. http://genealogienetz.de/reg/AUT/karchiv.html (utolsó letöltés ideje: 2011. augusztus 3.).

„Vélek megesmérkedvén, kéntelenek valánk lengyelül isgalagyolni”

221