Levéltári Közlemények, 93. (2022)
Hétköznapi háború - Káli Csaba: Határok nélkül. Menekülők, kitelepítettek, partizánok a magyar–jugoszláv határ zalai szakaszán a második világháború után
Határok nélkül nyilván a lap által kissé megmagyarosított - nevű földműves, hogy innivalót szerezzen, mire egy akkor még ismeretlennek nevezett magyar határvadász rálőtt. A lap tudósítása szerint a férfi, akit a nagykanizsai kórházba szállítottak, életveszélyes sérülést szenvedett. Ugyanez a katona nem sokkal később egy magyar asszonyra, Godányi Györgyné murakeresztúri lakosra is rálőtt, mivel a nő kenyeret akart feladni a vonatra. A határvadász vélhetően a tette után elszökött, mivel az újságíró szerint „a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya széleskörű nyomozást indított” és a „határvadász katona elfogása csak órák kérdése”. Érdekes, hogy a magyarországi svábok kitelepítése, kollektív büntetése ellen nem tiltakozó közvélemény és sajtó ellenében a lap meglehetősen együttérző hangot ütött meg a szerencsétlen sorsú, Jugoszláviából elüldözött és a télvíz idején a fűtetlen vagonokban élelem és víz nélkül lévő, szinte halálra ítélt emberekkel szemben. Sőt, a helyi MKP-hoz sok szállal kötődő lap a „mundér becsülete” védelmében látatlanban azonnal stigmatizálta a lövöldöző határvadászt, ami egyfajta korlenyomatként, mint cseppben a tenger mutatta a korabeli magyar belpolitikai viszonyok egy szeletét: „A magyar közvélemény elvárja, hogy a nyilasvilág ez[en] itt maradt kreatúráját a legsúlyosabb büntetéssel sújtsák. Nem vitás, hogy a nyomozás kifogja deríteni, hogy ez a katona a nyilasok alatt is hasonló körülmények között, minden meggondolás nélkül lőtt agyon embereket. A magyar demokrácia elsőrendű kötelessége, hogy a humánum nevében az ilyen és hasonló gaztetteket a legsúlyosabban megtorolja. ”24 A jugoszláv „hatóságoknak” nem sikerült elérni, hogy az osztrák határ közelében 1946 elejére összegyűjtött „reakciósokat” rövid úton a közeli Ausztriába szállítsák. Ebben minden bizonnyal szerepe volt az angol megszálló katonaság stájerországi jelenlétének, akik szemében különböző politikai megfontolásokból nem volt elfogadható ennek az autochton népességnek a kitelepítése a benesi formula jugoszláv változata alapján. Titóék ennek hatására inkább úgy döntöttek, hogy az orosz megszállási övezethez tartozó Magyarországon keresztül a négyhatalmi megszállás alatt álló Bécsbe szállítják a számukra nemkívánatos személyeket. A deportálásokat szervező ÓZNA a németek sikeres kitoloncolása érdekében cselhez folyamodott a magyar hatóságokkal szemben, ami sikeresen működött, köszönhetően a magyar közigazgatási szerveknek a szovjet megszállás tényéből fakadó alárendelt helyzetének is. A jugoszlávok által 1946. január 7-én egy viszonylag kisebb létszámmal, 246 fővel - elképzelhető, hogy tesztelési jelleggel - a murakeresztúri vasúti határállomásra megérkezett az első szállítmány. A szerelvényt kísérő partizán százados segítséget kért, mondván, hogy a kitelepítettek Ausztriába való közvetlen „visszaszállítása” - ugyanis azt kommunikálták, hogy ezek a németek/osztrákok a háború idején költöztek Jugoszláviába - a legrövidebb útvonalon a szóba jöhető jugoszláv vasútvonalak háborús rongáltsága miatt nem lehetséges, ezért kérték a magyar hatóságokat a tranzit szerepre. (Radkersburgnál valóban 24 Zala, 1946. február 1. 2. 113
