Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Magyarországi főegyházmegyei méltóságok - Tusor Péter: „Et a pensare al successore in caso”. Szelepchény György és a rendi szervezkedés. (Egy nunciusi jelentés forrásértéke)
Magyarországi főegyházmegyei méltóságok segítségével kivitelezhetőnek tartotta, és a megvalósítás érdekében titkos diplomáciai lépést tett, amikor Spinola nuncius tudomására hozta a status ecclesiasticus alternatív politikai programját! Miről is van szó a rejtjelezett diplomáciai iratban? Arról, hogy a kalocsai érsek, udvari kancellár saját, egyházi vonalat képviselt volna a magyar rendi szervezkedésben, amely későbbi szakaszában kétségkívül mindinkább a kalandos összeesküvés, a Magnatenverschwörung jegyeit kezdte mutatni, és 1670/71-ben Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc, majd Nádasdy Ferenc elfogásával, illetve kivégzésével csúfos véget ért. Méghozzá egy izgalmas vonalat, amely a jelek szerint nemcsak főúri kastélyokban és főpapi palotákban, hanem a magyar királyi kancellár környezetében, tehát a bécsi udvarban (is) formálódott, és a titkos diplomácia eszközeivel, az Apostoli Szék bevonásával akart változást elérni a fennálló Habsburg-hatalmi szisztémában. Első olvasatban valóban egy hamisítatlan barokk politikai cselszövés képe bontakozik ki előttünk, melyben vésztartalékként még a fegyveres erő alkalmazása is megfontolásra kerül. Ezt erősíti Spinola nuncius látványos szabadkozása, kiváltképpen az a mondata, amely egyaránt vonatkoztatható a pápai és a császári tanácsosok, azaz miniszterek „fenntartásaira”, ami meglehetősen tapintatos megfogalmazás Zrínyi, Frangepán, Nádasdy és Bonis Ferenc későbbi sorsa ismeretében. Látni fogjuk, hogy ennek az elsődleges értelmezésnek is van bizonyos valóságalapja, okát, célját firtatni is fogjuk az I. Lipót ellen tervezett merénylet összefüggésében.23 23 Lásd alább, 165. j. 24 Lásd ezekre (és az egyéb közjogi, külpolitikai elképzelésekre is) a szervezkedés korábban idézett irodalmát (fentebb, 15-16. j.), valamint az ezekre reflektáló forráskritikai tanulmányainkat (fentebb, 17. j.). 25 „II me fit un long discours des malheurs de la Hongrie, du désir que ces grandes villes avoient de pouvoir avoir Votre Majesté pour leur Roy.” Bées, 1665. január 22. Grémonville jelentése XIV. Lajosnak. Acta coniurationem... 24-25, (n. xxii). Az információ eredetére lásd alább a 87. j.-t. Érdemes azonban filologizálva és szélesebb történeti kontextusba helyezve olvasni a rendkívül tömör, sűrű szövésű olasz szöveget. Amikor ugyanis Szelepchény arról tudósítja a nunciust, hogy a magyar rendek gyűléseket tartanak, hogy a maga idejében (a suo tempore) egy, az országot megvédeni képes uralkodót válasszanak (szokás szerint közfelkiáltással, ezért szerepel helyesen a jelentésben az acclamare ige), annak első olvasatban is komoly forrásértéke van. Arról értesülünk ugyanis, hogy a magyar korona felajánlása egy külhoni dinasztia tagjának nem csupán egy szűkebb, meghatározóan Zrínyi Péterhez (majd később Nádasdy Ferenchez) és Vitnyédy Istvánhoz, részben Wesselényi Ferenchez köthető főnemesi és köznemesi kör ötletelésének számított,24 illetve egy általánosan terjedő vágyakozásnak,25 hanem a „népek”, mármint a feudális rendek küldötteinek (deputati) zártkörű/titkos (strettissime) „különféle gyűlésein” (conferenze) megfogalmazódó politikai programok egyike volt. Mindez nem a stubnyai fürdő vagy a murányi 46
