Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Magyarországi főegyházmegyei méltóságok - Tusor Péter: „Et a pensare al successore in caso”. Szelepchény György és a rendi szervezkedés. (Egy nunciusi jelentés forrásértéke)
Egy nunciusi jelentés forrásértéke A nuncius szövegének forrásértékét nagyban növeli az a szándékos iratmegsemmisítés, ami Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc, majd Bonis Ferenc és Nádasdy Ferenc letartóztatása és főként kivégzése után vette kezdetét a nemesi, főpapi kastélyokban és kúriákban, melynek következményeként az 1660-as évek jóval szegényesebben dokumentáltak, mint akár a két megelőző évtized.18 Szelepchény politikai attitűdjének vizsgálata során alapvetően a Spinola-jelentésre, erre a rendkívül különleges és a történeti kutatás figyelmét mindeddig fel nem keltő vatikáni forrásra fogunk támaszkodni. A hazai dokumentumok hallgatása miatt az alkalmazott metodika alapja, hogy a kancellár és kalocsai érsek, majd prímás nézeteinek és magatartásának változását, ennek okait a korabeli hatalmi, hatalomtechnikai, illetve bel- és külpolitikai, valamint közjogi kontextusba helyezéssel próbáljuk megérteni és megértetni. 18 Szemléletes például szolgál erre az esztergomi érseki archívum fő misszilis-sorozata: Esztergomi Prímási Levéltár [PL], Archivum Saeculare [AS], Acta radicalia [AR], Classis X., n. 196. Itt 1641 és 657 között tíz, egyenként 400-500 föl. iratot tartalmazó csomó maradt ránk, ezzel szemben 1658—1659-ből mindössze 37 föl. (31. cs.), 1660-1665-böl és 1666-1669-böl 282, illetve 240 föl. (32. és 37. cs.). 1670-től mintegy varázsütésre visszaáll a korábbi iratböség, 1680-ig tíz csomónyi misszilis található (38-49. cs.). Jól kivehető, hogy a fordulat 1658-re tehető, Lipót császárrá választásának és új politikai kurzusa kezdetének éve, egyúttal pedig a magyar rendi birodalmi kapcsolatok, illetve az udvar Erdély-politikájával kapcsolatos erős ellenérzések megfogalmazásának időszaka. 19 Vö. Pauler: Wesselényi, I... 82-83. 2. Spinola nuncius jelentése (1665. november) a) A dispaccio szövege Szelepchény György szinte napra pontosan tizenkilenc esztendeig tartó esztergomi érseksége alatt (1666-1685) számos kihívásnak kellett megfelelnie. Közülük a legjelentősebb kétségkívül a „Wesselényi-féle összeesküvés” következményeinek kezelése volt. A prímás érdemére legyen mondva, a pozitivista kutatás, jelesül Pauler határozott vélekedésével ellentétben19 - és Benczédi kétségeit igazolva - igencsak belebonyolódott a rendi szervezkedésbe, legalábbis annak kezdeti szakaszába. Részvételének egyetlen, de annál meggyőzőbb bizonyítéka, hogy 1665. november végén - tehát alig másfél hónappal esztergomi érseki kinevezése előtt - személyesen felkereste a bécsi apostoli nunciust. Bizalmas beszélgetésükről Giulio Spinola rejtjelezett, hosszas jelentésben számolt be a pápai Államtitkárságnak, személy szerint Giulio Rospigliosi bíborosnak, a későbbi IX. Kelemennek. Soraiból kiderül, hogy több témát érintő megbeszélésük során a kancellár arra kérte, hogy a legnagyobb titoktartás közepette közöljék kizárólag az egyházfővel, VII. Sándor pápával a következőket: 43
