Levéltári Közlemények, 92. (2021)

Irodalom - Az emberiesség szolgálatában? A magyar menekültválság és a Nemzetközi Vöröskereszt humanitárius segítsége (Kecskés D. Gusztáv: Humanitárius akció globális méretekben. A Nemzetközi Vöröskereszt és az 1956-os magyar menekültek) Garadnai Zoltán

Irodalom mintegy 200 000 ember elhelyezését, segítését kellett megoldani, ami komoly logisztikai feladatot jelentett. A szerző pontos adatokkal szolgál a menekültek szá­mát illetően, és úgy értékeli, hogy az 1956-os magyar menekültek befogadásának körülményeit számos tényező együttesen határozta meg. 1. A második világháború borzalmai miatti általános érzékenység és humanitárius érzület, az emberek tenni akarása. 2. A menekültek jogainak egyre pontosabb tisztázása, vagyis a nemzetközi jogi környezet változása. 3. A levert forradalom után a magyar nép felé megnyilvá­nuló nemzetközi tisztelet és segítő szándék. 4. A nyugati gazdasági fellendülés és a menekültek vágyainak találkozása, vagyis a magyar menekültek gyors és sikeres integrációja a nyugati társadalomba, amit a kedvező társadalmi hangulat is erősí­tett. 5. A szerző szerint azonban a döntő elemnek az bizonyult, hogy a NATO- országok ideológiai és politikai okok miatt határozottan és egységesen felléptek a magyar menekültek megsegítése, a menekülttáborok költségeinek finanszírozása céljából. 6. A magyar menekültek érdekében kezdeményezett médiakampány, a civil lakosság támogatása és segítő szándéka. Kecskés D. Gusztáv könyvének második és harmadik fejezetében a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága tevékenységét ismerteti és - kortársat idézve - megállapítja, hogy „a Liga megerősödött, és a Vöröskereszt tekintélye megnöveke­dett az egész világon.” A szerző hangsúlyozza, hogy a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának az 1956-os magyar menekültekre vonatkozó tevékenységét a nem­zetközi kontextus ismeretében, a hidegháborús környezetben és a vöröskereszt­mozgalom elveinek ismeretével együtt kell értékelni. A könyv 55 képpel demonst­rálja a történteket, amihez a könyv végén négy dokumentum, négy ábra, tíz táblá­zat és térképek kapcsolódnak. A könyvet szakirodalom és a rövidítések jegyzéke, angol nyelvű összefoglaló, valamint személynévmutató zárja. Összegzésként megállapítható, hogy a menekültek és a humanitárius segítség­nyújtás kérdése napjainkban is aktuális kérdéseket vet fel, és érzelmeket kavar. Kecskés D. Gusztáv ugyanakkor a könyvével nem esik bele abba a csapdába, hogy aktuálpolitikai „kihívásoknak” feleljen meg. Monográfiája klasszikus értelemben vett diplomáciatörténeti szintézis, az események logikusan felépített összefoglalója és egyben kézikönyv is. Alaposan elkészített, komoly levéltári kutatásokra építkező alapmunka, amely feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a korszak történetének ezen fejezetét megismerhessük. Könyvét egyaránt forgathatják a szaktörténészek, a téma iránt érdeklődő tanulók és a művelt olvasóközönség. Kötete segítségével megelevenedik előttünk a korszak, képet kapunk a menekültek életéről, az őket segíteni szándékozó szervezetekről és azok munkatársairól, a személyes motiváci­ókról és az azokhoz kapcsolódó eltérő értelmezésekről, de a könyv végig megma­rad a klasszikus történészi szintézisek keretei között. Olyan alapművet vehetünk kezünkbe, amely nem hiányozhat a könyvespolcunkról, és őszintén reméljük, hogy a szerzőtől a jövőben újabb munkákat olvashatunk. Garadnai Zoltán 341

Next

/
Thumbnails
Contents