Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Irodalom - Garbai Sándor emlékiratai (Végső István: Garbai Sándor a Tanácsköztársaságról és a zsidóságról. Válogatás a Forradalmi Kormányzótanács elnökének visszaemlékezéseiből. E-könyv) Peragovics Ferenc
Irodalom mentes antiszemita kitételektől: „az itt hemzsegő embereknek 90%-a zsidó értelmiség csoportjából került ki [...] [a] személyi elhanyagoltságnak, borotválatlanságnak, piszkos, sáros öltözködésnek azt a mértékét [...] elképzelni sem tudtam” (119.) Ök lehettek azok, akikről Hajdú Tibor már 1969-ben azt írta, hogy „az antiszemitizmus céltábláját egyrészt az ifjú és heves pesti agitátorok képezték, másrészt a népbiztosok személye” (idézet: 40.) Az ápolatlanság hangsúlyozása egybecseng a Garbainál pallérozottabb jogászprofesszor, Ágoston Péter zsidóellenességével, aki a háború alatt Magyarországra érkezett galíciai zsidók befogadását kárhoztatta, de támogatta a kulturált zsidó értelmiség asszimilációját. Garb ai zsidóellenességét a külügyi népbiztoshelyettesével érezhetjük rokonnak. Faji alapot nélkülözött, a Horthy-korszak súlyos bűnének tartotta a holokausztba torkolló zsidóellenes intézkedéseket. A Fényes Elek-leszármazott Fényes Lászlót, a dualista korszak utolsó parlamentjének képviselőjét hibáztatta a numerus clausus törvény megszületéséért, aki egy 1919-es röpiratban követelte a zsidók számának korlátozását az iskolákban: „Magyarország [...] kicsi ahhoz, hogy elbírja hat ország kikergetett ghettóját. ” (208.) Tette mindezt Jászi Oszkár nagy tisztelőjeként, a polgári radikalizmus híveként, akire az ellenforradalmi rendszerben sokat hivatkoztak, mondván, hogy baloldaliak ötletére született az 1928-ban pozitív irányban módosított zártszám törvény. A válogatás utolsó oldalain Garbai hosszan és elítélően ecseteli a franciaországi zsidóság kereskedelmi együttműködését a megszálló nácikkal, majd szomorúan rögzíti, hogy „ [e]lőször a lengyel származású zsidókat szedték össze és szállították Drancyba” (264.) Érdekes, hogy a zsidósággal kapcsolatos fejtegetései alátámasztására mindig segítségül hív zsidó származásúakat, mint Tarczai Lajost, Kalmár Henriket, vagy éppen a Franciaországban mellőle elhurcolt harcostársat, Singer Mihály szabót. Ha az ember negyedszázaddal korábbi élményeit írja le megrendelésre, abban biztosan benne van az önkéntelen hibázás veszélye a legjobb szándék és az objektivitásra törekvés mellett. A helyenként olvasmányosan, élvezetesen megírt levelek prizmája - amelyek Perneki Mihálynak, a szociáldemokrata párt történészének kérésére születtek - bizonyára torzít. Nem lehet véletlen, hogy Végső István nem tartotta szükségesnek az ezerkétszáz oldalas emlékiratfolyam egészének publikálását. Helyesen gondolta, mert Garbai politikusi arcéle a kiemelt részekből is kirajzolódik. Nem tartozott a political animal kategóriába, ahogy az angolok a hatalmi politikának mindent alárendelő politikust nevezik. A korszak számtalan sodródó, soha révbe nem érő politikust dobott felszínre, mint ahogy az 1945 utáni sztalinizáció is. Garbai Sándor életútja a hasonlóképpen plebejus gyökerű kisgazda, Dobi István pályájára emlékeztet: mind a ketten bábok voltak két azonos eszmei alapon működő rendszer élén. Dobinak több jutott, belekóstolhatott a konszolidáció kádári világába, Garbai osztályrésze a konszolidálhatatlan forradalmi lobbanás lett. Az 1918-1919-es nemzedékből sokan jártak be hozzá hasonló utat, mint a memoár lapjain gyakran feltűnő Kunfi Zsigmond, Rónai Zoltán, Böhm Vilmos, Dovcsák Antal, Kalmár Henrik stb. 326
