Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Irodalom - Erdély - ezer év a források tükrében (Erdély - 1000 év öröksége. Szerk. Kovács Zsuzsanna - Mikó Zsuzsanna - Szabó Csaba) Oborni Teréz
ERDÉLY - EZER ÉV A FORRÁSOK TÜKRÉBEN Erdély - 1000 év öröksége. Szerk. Kovács Zsuzsanna - Mikó Zsuzsanna - Szabó Csaba. Magyar Nemzeti Levéltár - Libri Kiadó - Iskola Alapítvány Kiadó, Budapest - Kolozsvár, 2020, 246 o. Erdély, a mítosz... E szavakkal indítják útjára a Magyar Nemzeti Levéltár által 2020-ban, a trianoni békediktátum századik évfordulójára kiadott történeti albumukat a kötet szerkesztői. Páratlanul értékes kötetről beszélhetünk, amelyhez fogható nem jelent meg a nevezetes alkalomból. Célközönsége a középiskolások és egyetemisták mellett a művelt nagyközönség, amely, ha kézbe veszi e könyvet, rövid, de a legfrissebb történeti kutatásokat összegző, új áttekintést kaphat Erdély történetéről. A kötet végigvezeti az olvasót a magyarság számára különleges értéket képviselő történeti tájegység, a középkori nevén „erdőn túlinak”, Ultrasilvaniának, majd Transsilvaniának nevezett régió ezeréves történetén, gyönyörű tájain, és teszi ezt olyan unikális dokumentumok bemutatásával, amelyekkel eddig csak a téma kutatói találkozhattak levéltári munkájuk során. Thesaurus Regni - az ország kincstára, így nevezték 18. századi elődeink az ország akkoriban felállított archívumát, azaz az ország levéltárát, és nem véletlenül. Ma is itt őrzik azokat az írott forrásokat, amelyekből, mint történelmünk évszázados lapjaiból, összeáll Erdély ezeréves története. A képi illusztrációk - a Nemzeti Levéltár legféltettebb kincsei -, valamint a bécsi Haus-, Hof- und Staatsarchivból válogatott dokumentumok, pecsétek, neves történelmi személyiségek autográf írásai, korabeli térképek és rajzok, egytől egyig kivételes és különleges élményt jelentenek az olvasók számára. A kötet szerzői mindannyian a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársai, a gondjaikra bízott történeti forrásanyag legkitűnőbb ismerői. A kötet első fejezetének szerzője, Kurecskó Mihály mindenekelőtt a középkori Transsilvania történetét beszéli el a honfoglalók 10. századi betelepedésétől kezdődően, sort kerítve az egyházszervezet és a világi közigazgatás megszervezésének történetére. A szerző rámutat arra a sajátosságra, hogy a vármegyéknek és a főesperességeknek mint egyházi igazgatási egységeknek a határai sokszor egybeestek, s ezt a korai igazgatási rendszert még tovább bonyolította a szászok és a székelyek megtelepedése, az ő sajátos, székekből álló közigazgatásuk létrejötte, valamint a románság betelepedésének kezdeti eseményei. Az olvasó eligazodását az egyes nemzetek ideérkezésének és megtelepedésének történetében a világos megfogalmazás segíti, amely révén tisztán áll előttünk a középkori évszázadok Erdélyének a későbbi etnikai sokszínűséget megalapozó társadalma. Erdély történetének is egyik megrázó időszakát jelentette a tatárjárás, amely során különösen a Mezőséget érte óriási pusztulás. Az erdőn túli tartomány az Árpád-ház uralma alatt, majd a 14. század eleji hatalmi széttagoltság idején is a Magyar Királyságnak vitathatatlanul az egyik stratégiai fontosságú régiója volt. A keleti határok védelmét ugyanis Erdély, azon belül is főként a székelység biztosította, bár katonaállítási kötelezettségeik a 315
