Levéltári Közlemények, 92. (2021)
Műhely - Marosvári Attila: Végleges beolvasztás vagy bevételnövelés? Nicolae Mihäescu tábornok és a debreceni „közigazgatási felső tanács”
Végleges beolvasztás vagy bevételnövelés? galmiadó- és illetékbevételeket generáltak, így ezek koncentrációjával kétségtelenül tekintélyes bevételnövelést lehetett volna elérni. A tervezet közigazgatási vonulata ehhez képest másodlagos volt. Gyanakodhatnánk arra, hogy többről lehetett szó, mivel a dokumentumban nevesített „közigazgatási főtanácsos” feladatul kapta „egy általános közigazgatási tervezet” kidolgozását, azonban a teljes szöveg kohéziójából mégis arra a következtetésre juthatunk, hogy nem valamiféle nagyromán közigazgatási integrációt szándékoztak előkészíteni. A cél inkább egy olyasféle racionalizálás volt, amely - vélhetőleg elbocsátások útján - csökkenthétté volna a közigazgatási költségeket, enyhítve a hiányt, ugyanakkor növelve a románok kezében maradó források nagyságát. Kétség sem férhet hozzá, hogy ennek a tervezetnek a „legdurvább” pontja a katonai megszállási zóna önálló vámjogi lehatárolása volt. A határozat szerint ugyanis a megszállási zónában egységes vámigazgatóságot kívántak létrehozni, melynek igazgatója (Rauch Béla, a debreceni vámhivatal vezetője) feladatkörébe utalták azoknak a vámhivataloknak a megszervezését, amelyeket végig a demarkációs vonalon kívántak felállítani.13 Ha a tervezet ezen passzusát megvalósítják, akkor a megszállási zónára kiterjedően egyfajta államot hoztak volna létre az államban, ahol a megszállási zóna határának a demarkációs vonal felőli mindenkori átlépését követően az áruk, valamint a megengedettnél nagyobb mennyiségű pénz be- és kivitele után vámot és illetéket kellett volna fizetni. Túl azon, hogy az új vámhatárokon belül teljesen új díjak és illetékek bevezetésére is lehetőség nyílt volna. Vitán felül áll ennek a javaslatnak az abszurditása és tarthatatlansága, és ha valahol ez a tervezet támadható volt, akkor tagadhatatlanul ez a pont lehetett az. 13 Közigazgatási felső tanács a megszállott területen. Egyetértés, 1919. október 19. 1. 14 Baltazár: i. m. 186-187. 15 Gávai Mikecz István (1871-1942): Szabolcs vármegyei földbirtokos. 1914-től helyettes vármegyei főjegyző, 1918 decemberétől helyettes alispán, majd 1919 elejétől alispán. 1931-től a gávai kerület országgyűlési képviselője. A tervezetet mégsem ezért - vagy nem elsősorban ezért - bírálták, hanem azért, mert féltek a terület közjogi státusának megváltoztatásától. Ez abból a vélelemből táplálkozott, hogy a románok ezzel a technikával akarják alátámasztani, illetve legitimálni a Tiszáig terjedő területre való jogosultságukat. Baltazár püspök az 1920- ban kiadott emlékiratában - nyilván az egykori vélekedésnek hangot adva - úgy érvelt, hogy „a hágai konventio értelmében a megszálló hatalomnak joga van az ott felsorolt ügyekben rendelkezni a megszállott terület közigazgatási szerveivel, de vegyes közigazgatási szerveket alkotni nincs joga. Nyilvánvaló volt tehát a szándék, hogy az oláhok [ezzel] a tiszántúli résznek Oláhországhoz csatolására akarják az első lépéseit megtenni, amit ha megtehetnek zavartalanul, az entente előtt diadallal újságolhatják el a tiszántúli magyarság készségét a beolvadásra.’44 Ugyanezt fogalmazta meg Mikecz István15 Szabolcs vármegyei alispán is, amikor hangot adott abbéli félelmének, hogy „ha ehhez a berendezkedéshez a magyar 267
