Levéltári Közlemények, 91. (2020)

Járványok, járványkezelés, egészségügy a kora újkortól a 20. századig - Kiss Gábor: Fertőzéses megbetegedések az osztrák–magyar haderőben az I. világháború idején

szigorú óvintézkedéseket is bevezettek. A közintézményekben beszéd közben a telefonkagylót le kellett takarni, valamint a hallgató- és beszélőkagylót egyaránt naponta többször fertőtlenítő oldattal le kellett mosni.61 Az influenza terjedése november elején már enyhülni látszott, ezért Budapest polgármestere november 5-én köszönőlevelet juttatott el a cs. és kir. hadügymi­niszterhez, amelyben – bízva a járvány mielőbbi eltűnésében – köszönetét fejezte ki az együttműködésért és a segítségért.62 A spanyolnátha közel négyhónapos monarchiabeli, illetve az utódállamokban tapasztalt tombolása során szedett áldo­zatainak számát csak megbecsülni lehet, ez a szám több tízezerre tehető. A járvány világszerte majdnem két évig tartott; a halálos áldozatok pontos számát meghatá­rozni lehetetlen vállalkozás, de a szakirodalom világszerte több tízmillióra becsüli. Az egyre súlyosbodó élelemhiány miatt ugyan az osztrák–magyar haderő egy századának 22%-a már alultáplált volt, de az egészségügyi szolgálatnak mégis sike­rült megakadályozni a nagyobb járványok kialakulását. A spanyolnátha terjedését azonban a világ legerősebb hadseregei sem voltak képesek meggátolni. GÁBOR K ISS INFECTIOUS DISEASES IN THE AUSTRO-HUNGARIAN ARMY DURING THE FIRST WORLD WAR The military medicine was a not well-known part of the chronicle of the First World War for a long time. However, the 100th anniversary of the outbreak of First World War, and even more of the Spanish flu epidemic, brought this topic to the forefront of interest, which also had a sad actuality because of the recent pan­demic situation. In my paper, I would like to introduce the role and activity of mil­itary medicine in epidemic prevention and treatment, as well as to some of the dis­eases that often occurred in this period. The task of the medical units of the Army was not only to heal the wounded, but they also had an important role in the defence against the various infectious diseases. The loss of lives in wars, campaigns before the First World War attributed primarily of the epidemics after the military conflict. The impetuous development of medicine and epidemiology in the 20th Century however brought changes, and the proportions changed as well. During the World War, the number of deaths from infectious diseases fell sharply com­pared with those who died as result of wounds. 61HL HM 667794/ált. 5.-1918. sz. 62KA KM Abt. 14. 43/45/18.-1918. sz., 1918. november 5. Járványok, járványkezelés, egészségügy a kora újkortól a 20. századig 70

Next

/
Thumbnails
Contents