Levéltári Közlemények, 91. (2020)
Járványok, járványkezelés, egészségügy a kora újkortól a 20. századig - Géra Eleonóra: Járványok és járványok elleni védekezés a magyar fővárosban, 1701–1921
Járványok, járványkezelés, egészségügy a kora újkortól a 20. századig 38 Csüggedten roskad össze minden babona és tudomány, amit az emberiség az egészsége körül felépített”3 – írta Krúdy az ismeretlen járványról, ami ellen sem a tudo mány, sem a népi babona nem használt. Melly József orvos így emlékezett vissza azokra az időkre: „az 1918. évi influenzapandémiával szemben milyen szomorúan tanácstalanul állottunk, s alig találtunk eszközöket arra, hogy legalább a nagyközönség érthető idegességét csillapítsuk.”4 Különösen félelmetes volt ez a tapasztalat az olyan nagyvárosok lakói számára, mint Budapest, ahol a település- és az iskolaegészségügy, legalábbis a belső kerületekben, néhány évtized alatt rendkívül látványos fejlődést produkált. Az ismeretlen kórokozó kiváltotta járvánnyal szemben azonban nem tudtak igazán eredményesen fellépni, így a hasonló esetekben bevált, évszázados mechanizmusokat követve cselekedtek. A legalább középiskolát végzettek diákként tanultak egészségtant, így a téma a szűk tudományos körnél jóval nagyobb közönséget érdekelt, a naponta újabb, részben egymásnak ellentmondó tudományos hírek elbizonytalanították a laikusokat, sokan már csak hellyel-közzel követték a szakemberek vitáit, a megoldást máshonnan várták. Világszerte előtérbe került az állam és a helyi közigazgatás. Amire az orvostudomány nem talált választ, azt rendészeti úton próbálták megoldani. Sokan meglátták a politika számára a járványkezelésben és az ehhez kapcsolódó kommunikációban rejlő rendkívüli lehetőségeket. Az alábbiakban azt vizsgáljuk, hogyan próbálta megfékezni Pest-Buda, majd az egyesített főváros városvezetése három egymást követő évszázadban a legpusztítóbb, ismeretlen kórokozó által kiváltott járványokat. Válságmenedzsment pestis idején: a vesztegzár és a karantén Nem véletlen, hogy a járványok történetében elsőként pandémiává, azaz világjárvánnyá terebélyesedő spanyolnátha pusztítása rögtön a pestist juttatta az emberek eszébe. Egy svájci orvos félreérthető boncolási jegyzőkönyve alapján szárnyra kelt a rémhír: a spanyolnátha nem más, mint tüdőpestis. Magyarországon a köztiszteletben álló járványügyi szakembert, dr. Korányi Sándort kérték fel, nyugtassa meg az embereket, a spanyolnáthának nincs köze a pestishez.5 Miért féltek annyira az emberek a pestistől, mikor a 19. században feltűnt kolerajárványok utolsó hullámainak idejét (1872‒1873, 1892‒1893) sokan maguk is átélték, de felmenőiktől akár a kolera 1831-es első feltűnéséről ugyancsak hallhattak történeteket? Talán hallottak a fekete himlőről, amelynek egyik utolsó fellángolása éppen a fővárost érintette, évről évre féltették gyermekeiket a tavasszal és ősszel rendszerint visszatérő, akkor még akár halállal végződő diftériától, szamárköhögéstől vagy kanyaró- 3 Uo. 4 Melly József: A járványos betegségek viselkedése a székesfővárosban 1874-től 1927-ig. Városi Szemle, 1929. 15. sz. 1063. 5 Fővárosi Közlöny, 1918. október 15. 1991–1992.; Uo. 1918. október 18. 41.
