Levéltári Közlemények, 91. (2020)
Járványok, járványkezelés, egészségügy a kora újkortól a 20. századig - Kulcsár Krisztina: „A’ pestis idején mire kellessék vigyázni”. Védekezés a határvidéken és a Magyar Királyság belsejében a 18. században
keveredhessen a külsővel. Ekkor oltatlan meszet gyújtottak meg, amelyet ráadásul ecettel leöntöttek. A forróság és a létrejövő gázok a kortársak szerint erőteljesen kiszorították a fertőző levegőt, és ezért gondolhatták, hogy ennek következtében elpusztíthatják a pestist okozó anyagokat. Ezt követően három napon át lúggal kellett lemosni a nyílászárókat és azokat a bútorokat, amelyeket a fertőtlenítés előtt nem lehetett kivinni a házból. A háromnapos kezelést ecetes lemosással fejezték be. Fontos előírás volt a szellőztetés az ezt követő nyolc napon, vagyis jól látható, hogy a korszakban ismert valamennyi fertőtlenítő, levegőtisztító módszert alkalmazták, akár ezeket kombinálva is. A fertőtlenítés során nem csak a pestisesek ruházatát, hanem az ágyakban használt szalmát és szalmazsákokat, a lepedőket, pokrócokat és paplanokat is elégették. Az olyan ruházatot, amelyet még használatra szántak és amelynél ez nem ártott, először három napig sós vízbe vagy erős lúgba áztatták, majd erős dörzsölést követően mosták csak ki. Itt is nyolcnapos szellőztetést írtak elő. „Menték, dolmányok és egyébb köntösök, hasonló szellőzéssel, füstöléssel emundáltassanak [tisztíttassa nak].” 91 Az előírások betartását, így a ruházat és egyéb holmik elégetését Biharban a helyiek közül kinevezett személyre (emundans commissarius ) bízták. Neki kellett erről igazolást kiállítania a kijelölt királyi biztos számára a következőket jelentve: „Azon 21 napok alatt az pestises házakat szüntelen füstöltettük, újjonnan kimázoltattuk, a pesstisben meghóltak[na] k, és abból kigyógyultak [na] k elmaradt köntösse iket (kiket mosás és szellőztetés által nem lehetett kitisztítani) meg égettettük, ágybéli eszközöket pedig és fejér ruhákat szüntelen mosattuk, és szellőztettük [...] .” 92 A karanténállomásokon is hasonló módszerekhez folyamodtak a fertőzést követően: először itt is füstölést alkalmaztak, majd a kalyibák falait friss mésszel kenték le, végül 42 napon keresztül szellőztettek, és csak azután lehetett a helyiséget ismét használni. A füstöléskor a vesztegzárállomásokon kétféle elegyet alkalmaztak: a helyiségek, áruk, poggyászok tisztításakor salétromból, kénből, szurokból és sztóraxgyantából készítettek keveréket. A vesztegzártelepen használták a kimondottan büdösnek nevezhető elegyet, amely a borókafenyő fájából, babérlevélből, borókabogyóból, tömjénből, kénből állt össze, és ehhez a kos szarvából vagy ló patájából szarureszeléket adtak. (Feltehetően ez utóbbi szagától viszolyoghattak a bolhák.)93 Az elővigyázatossági intézkedések ellenére 1795-ben a Habsburg Monarchia déli határvidékén újabb pestisjárvány tört ki. A bécsi udvar szigorú határvonalat húzott, és újabb vesztegzárállomások felállításával igyekezett megfékezni a járvány terjedését. Külön (ideiglenes) karanténállomásokat létesítettek Újvidéken, 91MNL OL, P 396 6. Acta sanitatis, 1. 1743. No. 59. Ordo emundationis. 1–7. pont. 92MNL OL, P 396 6. Acta sanitatis, 1. 1740. No. 162. Margita község bizonyságlevele, 1740. február 9. 93Balázs: Mária Terézia ... 331. Védekezés a határvidéken és a Magyar Királyság belsejében a 18. században 29
