Levéltári Közlemények, 91. (2020)
Műhely - Fülöp Mihály: „Erdély, vagy annak nagyobb része”. A szövetséges nagyhatalmak vitái a magyar-román határról (1940-1945)
szüneti feltételek szövegét rendszeresen tudatosan félrefordítva, Erdély egészét vagy leg nagyobb részét említik, kihagyva a „békerendezésben történő megerősítés től” kitételt.61 Az 1944. szeptember 12-én kötött fegyverszüneti egyezménnyel a szovjet kormány megtalálta azt az eszközt, amivel Romániát és Magyarországot egyaránt a jármába hajthatta. Churchill és Eden már megkezdte moszkvai, az ún. „százalékos” egyezményhez vezető tárgyalásait Sztálinnal és Molotovval, amikor a magyar küldöttség a kormányzó nevében 1944. október 11-én aláírta az előzetes fegyverszüneti feltételeket, amelyek kimondták: „Magyarország köteles kiüríteni minden csehszlovák, jugoszláv és román területet, amelyeket az 1937. december 31-i állapot óta szerzett és birtokában tart, köteles visszavonni az összes magyar csapatokat és köztisztviselőket.”62 A kiugrás elősegítésére október 12-én leállították a szovjet csapatok előrenyomulását Budapest felé, Kolozsvárra be se engedték a román hatóságokat.63 Pár nap múlva a román csendőrségnek is el kellett hagynia Kolozsvárt. Ebben része lehetett Faragho Gábor tábornok 1944. október 14-i moszkvai, a Maniu-gárdák atrocitásai ellen tiltakozó jegyzékének. Molotov az angol és az amerikai nagykövettel együtt azonnal megkezdte a Magyarországgal kötendő fegyverszünet tárgyalásokat, amelyek a szovjet tervezeten alapultak, s a magyar határokra nézve – a „csapat- és köztisztviselő-visszavonási” klauzulán kívül – rendelkezést nem tartalmaztak. Az amerikai külügyminisztérium Erdély kérdésében megismételte a román tárgyalásokon hangoztatott álláspontját: „területi rendelkezések nem kerülhetnek a fegyverszünet szöve gébe; nem hozhatnak végső döntést területi vitákban a háború időtartama alatt.”64 Sztálin 1944 őszén – a magyar kiugrási kísérlet bukása miatt ‒ arra az álláspontra helyezkedett, hogy Magyarország a „régi”,65 vagyis a trianoni határokat kapja vissza, ámde a magyarok és a románok által vitatott területet mégsem adta román kézre, hanem azt 1944. november 12-én szovjet katonai közigazgatás alá helyezte. Mihály király Roosevelt elnökhöz intézett, 1945. január 24-i memorandumában a román közigazgatás helyreállítása mellett érvelt, mert különben Észak-Erdély vagy annak nagyobb része hosszabb időre „idegen, vagy katonai közigazgatás alá kerül. Ha azonban az egész terület a fegyverszünet 19. cikkelyének megfelelően román közigazgatás alá kerül, a helyzet egészen másképp alakul, mivel a békeszerződésben csak e terület kis része kerülhet más államhoz. Ebben az esetben a román közigazgatást csak Észak-Erdély egy kis részéből kell visszavonni.”66 61Lásd pl. Radu Mocanu: România şi Armistiţiul cu Naţiunile Unite . București, 1995, 172. 62Juhász: Magyarország külpolitikája ... 392. 63Восточная Европа ... 165. 64Cordell Hull amerikai külügyminiszter 1944. október 14-i távirata Harriman moszkvai amerikai nagykövetnek. FRUS 1944, The British Commonwealth and Europe, 907. 65Lásd Az elfelejtett béke ... 35‒38.; Восточная Европа ... 161‒181. 66Mihály király 1945. január 24-i levelét Frank G. Wisnernek (OSS) adta át, William J. Donovan 1945. március 5-én juttatta el Roosevelt elnökhöz, aki azt válasz nélkül hagyta. FRUS 1945, A szövetséges nagyhatalmak vitái a magyar‒román határról (1940‒1945) 219
