Levéltári Közlemények, 91. (2020)

Levéltártan - Balázs Gábor: A levéltári értékhatár kérdése a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára gyűjtőterületi munkájában

A nonprofit kft.-kkel kapcsolatos levéltári hatáskör problémái A nonprofit kft.-k esetében szintén számos példa van arra, hogy nem ismerik el a levéltár hatáskörét. Nonprofit kft.-k esetében a közfeladat-kataszter megteremtése előtt szintén az alapító okiratban felsorolt feladatköröket kellett megvizsgálni annak érdekében, hogy megállapítsuk, az adott szerv végez-e közfeladatot. Vitára ad okot némely esetekben az, hogy az alapító okirat úgy fogalmaz: adott szerv „végezhet” bizonyos közfeladato(ka)t. Az MNL illetékességébe tartozó egyik közhasznú nonprofit kft. erre hivatko­zott, amikor visszautasította azt, hogy tanúsított iratkezelési szoftvert használjon iratkezelési feladatai ellátására. A szoftver beszerzése meghaladta a nonprofit kft. anyagi lehetőségeit. Az iktatást évek óta elektronikusan végezték és nem papírala­pon – egy integrált, adminisztrációt támogató egységes szoftverben. Érdekes módon az ÁSZ ezt a kérdést külön is vizsgálta, és nem talált kifogást a kft.-nél folyó gyakorlattal kapcsolatban. Egy mosonmagyaróvári kft. 2016. évi levéltári ellenőrzése során szintén felme­rült a közfeladat-ellátás kérdése. A Társaság alapító okiratában ugyanis mindösz­szesen egy közfeladat volt nevesítve, amihez viszont nem kaptak semmilyen minisztériumi támogatást. Az MNL javaslatára a szerv a fenntartó (agrár) minisz­tériumhoz fordult állásfoglalásért, de ettől függetlenül továbbra is szerepel az MNL szervlistáján.34 Egy másik közhasznú nonprofit kft. ellenőrzése során az MNL munkatársai megállapították, hogy a szerv a minisztériummal kötött szerződés keretében végez közfeladatot. A helyzetet az is bonyolította, hogy a szerv alapításakor még nem látott el közfeladatot, az alapító okiratban ezért erre nem is volt utalás. A jogi ellentmondások mellett gyakorlati problémák is felmerültek, hiszen a Társaságnál keletkező iratok több mint 95%-a tíz év után selejtezhető pénzügyi irat, számlák, bizonylatok stb. Emellett a szervnél nincsenek többfordulós ügyek sem, ezért az alszámok használatát is mellőzik, és végül nem használnak akkreditált ügyiratke­zelő szoftvert sem költséghatékonysági okokból. A közfeladat-ellátással kapcsola­tos valamennyi „járulékos” probléma felbukkant e szerv esetében. A gazdasági szervek problémája Ezen szervek esetében is többször előfordult, hogy közérdekű adatigénylés kapcsán keletkezett NAIH-állásfoglalás segítette a Levéltárat a közfeladat megállapításában. Az egyik pénzintézet leányvállalata esetében a NAIH 2016. január 25-én adta ki állásfoglalását a Társaság általános elektronikus közzétételi kötelezettségével 34A civil szervezetek esetében már kitértünk arra, hogy egy közfeladat szerződés keretében, megha ­tározott feltételek mellett át is ruházható. A levéltári értékhatár kérdése a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára gyűjtőterületi munkájában 111

Next

/
Thumbnails
Contents