Levéltári Közlemények, 91. (2020)
Járványok, járványkezelés, egészségügy a kora újkortól a 20. századig - Kulcsár Krisztina: „A’ pestis idején mire kellessék vigyázni”. Védekezés a határvidéken és a Magyar Királyság belsejében a 18. században
(Pančevo) épültek vesztegzárházak. A legjelentősebb és kereskedelmi szempontból legnagyobb forgalmat bonyolító veszteglőház a Belgráddal átellenben fekvő zimonyi (Zemun) vesztegzárállomás volt (2. kép).10 Itt 1760-tól egy újabb, külső, ún. elő-vesztegzárházat is emeltek, és egy másikat az északabbra fekvő Banovcén (Novi Banovci, 3. kép),11 amely a Konstantinápoly–Bécs fő kereskedelmi út vonalában feküdt. Az Erdélyi (Nagy)Fejedelemségben a szorosoknál és hágóknál (a Vöröstoronyi-, Bodza-, Radnai-, Ojtozi-, Vulkán-, Gyimesi-szorosban és a Piricskei-, Tömösi- és Törcsvári-hágónál) állítottak fel karanténállomásokat.12 Egyedül a Magyar Királyság, Csehország és Szilézia északi határán nem húzódott sokáig tervszerűen kiépített és őrzött kordon. Az 1750-es években az északi Kárpátokban már működtek ugyan vesztegzárállomások,13 de az udvari egészség ügyi bizottság (Sani täts-hofkommission ) csak 1768-tól kezdett behatóbban foglal kozni az északi vesztegzárvonal kialakításával. Elsősorban az abban az évben kitört orosz‒török háború, illetőleg az Oszmán Birodalomban fekvő Philippopolisban (Plovdiv) pusztító, valamint a Podóliában és Volhíniában dühöngő pestisjárvány híre miatt egyre sürgetőbbé vált egy őrzött kordonvonal felállítása.14 Az északi határszakaszon ugyan kevésbé volt jellemző, hogy az Oszmán Birodalomból, vagyis a járványok által leginkább sújtott déli vidékről érkeznének kereskedők, de pestisjárvány vagy háború esetén elengedhetetlenek voltak azok a határpontok, amelyek a fő útvonalakat ellenőrizték. Jegyezzük meg azonban azt is, hogy az északi határvonal kiépítése és az ottani komoly határőrség megszervezése ekkor egyben fontos politikai célt is szolgált. A katonák és határőrök fegyveres jelenléte erősíthette a császári-királyi csapatok védelmét, amelyek 1768-ban elfoglalták a Luxemburgi Zsigmond király által elzálogosított szepesi városokat.15 Az uralkodói döntés értelmében hamar megkezdődött a meglévő vesztegzárállomások mellett az újak kijelölése és felállítása, és a határvédvonal kialakítása. 1770-től kezdődően vált teljessé a kordon, veszteglőházak működtek a Máramaros vármegyében fekvő Borsán (Borșa), Kőrösmezőn (Jaszinya) és Ruszkapolyánán (Poienile de sub Munte), illetőleg a Bereg vármegyei Vereckén is. További karanténállomásokat terveztek a Szepességben Szepesófalura (Spišská Stará Ves), Zemplén vármegyében Virovára, Sáros vármegyében Komarnik (Felső-10MNL OL T 1 No. 107/1–8. A zimonyi vesztegház és harmincadhivatal. 11Tervrajza: MNL OL S 12 Div. XII. No. 29/4. Banovcei veszteglőállomáshely. 12Balázs: Mária Terézia ... 249–253. 13Vö. MNL OL, Helytartótanácsi levéltár, Magyar Királyi Helytartótanács, Acta sanitatis (a továb biakban: C 37), Lad. B. Fasc. 7. No. 1. passim. 14MNL OL, Magyar kancelláriai levéltár, Magyar Udvari Kancellária regisztratúrája, Originales referadae (A 1), 1769/606. Gróf Eszterházy Imre biztosi kinevezése, 1769. december 7. 15Divéky Adorján: A Lengyelországnak elzálogosított 16 szepesi város visszacsatolása 1770-ben . Budapest, 1929; Dinnyés Patrik: Egy zálog „kiváltása” – A szepességi városok visszaszerzése (1769–1772). In: Kora újkori doktori program házi konferenciája. Eger, 2016. 04. 22. Eger, 2016, 95–110., itt 102. Járványok, járványkezelés, egészségügy a kora újkortól a 20. századig 10
