Levéltári Közlemények, 90. (2019)
Gazdaságtörténet Schlett András: Magyarország gazdasági stabilizációja az első világháborút követően
Gazdaságtörténet 24 jelentette. A trianoni szerződés által teremtett körülményekhez történő átmeneti alkalmazkodás, a status quo elfogadása az első lépés volt a helyzet normalizálása felé, a konszolidáció irányába. Gróf Bethlen István már az 1921. április 19-én tartott nemzetgyűlési programbeszédében is hangsúlyozta a trianoni békediktátum nyomán létrejött kényszerű helyzetbe való beilleszkedés szükségességét. Ma gyar -ország 1922. augusztus 22-én kérte felvételét, s 1922. szeptember 18-án egyhangú határozattal felvételt nyert a Nemzetek Szövetségébe. Bár a háborús időszakot követően a magyar nemzetgazdaság mélypontról való kilendítésében nagy szerepet játszott az inflációs politika, mindenki előtt világos volt, hogy ez nem mehet a végtelenségig. 1914 és 1924 között az árak 8 ezerszeresen, a bérek pedig „csak” 3,5 ezerszeresen emelkedtek. A pénz értéke folyamatosan csökkent, az államháztartás évről évre nagy deficitet mutatott. A korona értékének romlása még azt a kevés megmaradt tőkét is csaknem teljesen megsemmisítette, ami a sorozatos katasztrófák után megmaradt. Mindez olyan mértékű nyomort idézett elő, amely könnyen újabb politikai destabilizálódáshoz vezethetett volna.2 A békekötés utáni években több kísérlet történt a gazdasági helyzet rendezésére és a korona stabilizálására. Az első, belső erőforrásokra alapozó stabilizációs kísérlet Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter nevéhez köthető 1921-ben. Az elképzelés a koronát a francia frankhoz akarta kapcsolni, és a kiadások drasztikus csökkentésével és a bevételek növelésével számolt, elsősorban az újonnan kivetett vagyonadókból. Emellett deflációs intézkedéseket is hoztak. A korona javuló árfolyama azonban jelentősen drágította az exportot, így számottevően romlottak a kiviteli lehetőségek. A kísérletet a magyar uralkodó körök is rossz szemmel nézték, a pénzügyi stabilizáció érdekében rájuk rótt költségek miatt. A kizárólag belső erőforrásokra építő stabilizációs kísérlet 1921 őszére összeomlott. Hegedűs bukása után a Bethlen-kormány – hogy elkerülje a népszövetségi ellenőrzést – külföldi magánkölcsönök felvételével próbálkozott. Kitartóan szondázták a nemzetközi tőkepiac meghatározó központjait, próbálták felkutatni, milyen lehetőségei vannak egy nagyobb kölcsön megszerzése terén. Ezt az időszakot kettősség jellemezte: miközben a Jóvátételi Bizottság előtt „sanyarú sorsunkat” kellett bizonyítani, és ezzel kicsikarni a jóvátételi kötelezettség esetleges enyhítését, illetve halasztását, addig a lehetséges hitelezőknek be kellett mutatni a gazdaságban rejlő potenciális lehetőségeket, melyek garantálják a befektetések gyümölcsöző sikerét, és így a hitelek kamatokkal terhelt visszafizetését. Az erőfeszítések ellenére 1922-re nyilvánvalóvá vált, hogy a New York-i pénzpiac közvetlen érdekeltségvállalásáról le kell mondani. A magyar kölcsönszerzési orientáció ezzel végleg Anglia irányába fordult. Ekkor úgy tűnt, hogy Bethlenék kezére játszik az angol–francia és az angol‒amerikai rivalizálás. Az angol–francia ellentétek különösen a franciák Ruhr-vidéki bevonulása miatt éleződtek ki 1923-ban. Az angol–amerikai vetélkedés a két ország valutájának pozí- 2 Kaposi Zoltán: Gazdaságtörténet. Pécs, 1997, 190‒191.
