Levéltári Közlemények, 90. (2019)
Somorjai Ádám: Az egyházi joghatóság változása a Dunától északra fekvő, ismét csehszlovák államterületen, 1945–1949. Vatikáni iratok alapján
megvalló népesség a fent említett sírba szálljon.71 A 652 000 magyarból körülbelül 500 000 katolikus. Közülük 30 ‒ 40 000-et elűztek, a többieket pedig az Elba vidé kére deportálták vagy még otthonukban élnek. Ha karácsonyi rádióüzenetében már Beneš elnök is az erkölcsök javulását tartotta kívánatosnak, nem lehetetlen, hogy Szentséged jóságos közbenjárására alábbhagyna a magyar papok további elkergetése. II. A szlovák püspökök ráadásul – talán nem állami irányelvek nélkül, vagy azoktól függetlenül – a csak magyarul tudó papokat magyar híveiktől tiszta szlovák falvakba helyezik át, helyüket pedig teljesen szlovák papokkal töltik be; a püspökök egészen mostanáig eltűrték, hogy a nacionalizmustól terhelt és az Egyház szellemétől teljesen idegen pozsonyi (bratislavai) egyetemre ne vegyenek fel magyar klerikusokat. Hogy ezek így vannak, azt a következetlenségek is tanúsítják: mivel ez egyrészről a fent panaszolt paphiányt növeli, vagy – a magyar papok ilyen helyezésével – azt mutatja, hogy a katolikusok, ha magyarok, nem egyenértékűek az egyéb hívőkkel, hiszen nincs joguk anyanyelvi pasztorációra; a papoknak, ha magyarok, nincs joguk lelkipásztori tevékenységre honfitársaik között. A hívek nyelvén nem tudó pap az Egyház kárára van mind a szlovákoknál, mind a magyaroknál. Az Apostoli Szentszék napról napra nagyobb gondot fordít Kínában és más missziós területeken az őslakos, helyi népből származó klerikusokra. Szlovákia püspöki kara, úgy tűnik, teljesen más útra lép. Mély tisztelettel és alázatos lélekkel kérem Szentségedet, hogy szíveskedjék atyai tekintélyével befolyást gyakorolni a szlovák püspöki karra, hogy arra indítsa őket: a magyar papokat magyar hívekhez helyezzék, és az Elba-vidékre, az oda deportáltak lelki gondozására küldjenek kihelyezett papokat, akik őket látogatják. A cseh és morva püspököket figyelmeztetni kell, hogy az ott látogató papoknak az egyházi joghatóságon kívül adjanak meg minden szükséges segítséget, különösen az állami tisztségviselők támasztotta nehézségek leküzdéséhez. Ha a magyar papok révén megőrizhetik a deportált magyar hívek virágzó és az átélt szenvedésektől még rendíthetetlenebbé vált lelki életét, e szerencsétlenek sorsa talán lelki kovásza lehet a cseh-morva népességnek, melynek vallástalanságát maguk a cseh püspökök panaszolják. Ha pedig a nép jámborabb lesz ott, mérséklődik majd a paphiány is. A pozsonyi (bratislavai) magyar híveket nem gondozzák anyanyelvükön, még egy magyar nyelvű kalendáriumuk vagy katekizmusuk sincs. Mindezeket annál nagyobb bizalommal bátorkodom Szentséged atyai jóakaratába ajánlani, mert Szentséged 1946. december 27-én így írt a csehszlovák püspököknek adott válaszában: „Különös gondjaitokat igényli pedig két, egymással összefüggő iker-kérdés, tudniillik a szent szolgálatban állók alacsony száma és a kiterjedt területeken megcsappant lelkigondozás: nagy fontosságú dolog ez, amellyel a vallás 71Értsd: nyelvét, magyar kultúráját elveszítse. Műhely 232
