Levéltári Közlemények, 90. (2019)
Tóth Krisztina: Ferences rendi prokurátorok és a magyar ferences rendtartományok az 1920-as évek fordulóján
Műhely 188 – némi kitekintéssel a következő évekre – egy átfogó képet adjak a legfontosabb felmerülő kérdésekről. Mielőtt rátérnék a téma tárgyalására, fontosnak tartom bemutatni, hogy mi volt a ferences rendi prokurátorok feladatköre, illetve kik töltötték be a vizsgált időszakban a tisztséget. Ezt követően a forrásőrző helyekről, a tanulmányozott forrásokról és az 1920-as évek fordulóján a magyar viszonyokról adok egy átfogó képet. Ebbe a kontextusba helyezem bele azokat a magyar témákat, amelyekkel a ferences rendi prokurátorok foglalkoztak, mindegyikre konkrét példákat hozva. 1. A ferences rendi prokurátorok a vizsgált időszakban A rendi prokurátorok a ferences rend egy rendi tisztségét töltötték be, amelynek eredete az 1300-as évekbe nyúlik vissza. Habár akkor még csak ideiglenes tisztviselők voltak, akiknek a megbízatása véget ért, amikor befejezték eseti munkájukat. Tisztségük állandó szerepkörré a 14. században vált. A XII. Benedek pápa (1334– 1342) által 1336-ban kiadott Constitutiones Benedictinae tartalmazta az első pon tos szabályozást a rendi prokurátorokkal kapcsolatban. Ezekből a konstitúciókból az tetszik ki, hogy többnyire az általános rendi káptalan választotta a rendi prokurátort. Szállást és ruhát mindig attól a konventtől kapott, amely azon a helyen volt, ahol a Római Kúria tartózkodott, és a tartományfőnököknek kellett fedezniük az egyéb kapcsolódó költségeket. Cserébe előmozdították a pápai udvarnál a rend ügyeit, és erről beszámoltak az általános rendi káptalannak. Ezt követően az 1379-es káptalan megszabta, hogy a rendfőnök nevezi ki a rendi prokurátort. Az 1500-as statútumok megpróbálták helyreállítani az általános káptalan választási jogát.4 A vizsgált időszakban a rendi prokurátorokat ismét a rendi káptalan választotta, amely hatévente ülésezett.5 A rendi prokurátorok képviselték a ferences rend érdekeit a Szentszéknél. Amint a forrásokból kitetszik, a feladatuk az volt, hogy a ferencesek és a Szentszék közötti jogi ügyleteket intézzék, kieszközölve például a felmentéseket az egyszerű fogadalmak vagy a kánoni kor elérése alól, a szekularizációt,6 valamint a plébániák 4 Heribertus Holzapfel OFM: Manuale Historiae Ordinis Fratrum Minorum . Friburgi Brisgoviae, 1909, 74. és 160–161. 5 Vö. Németh Lúciusz OFM: A ferences rendszabály tökéletessége . Gyöngyös, 1942, /Gyöngyösi Ferences Könyvek 6/1./, 68–69.; Regula et Constitutiones Generales Fratrum Minorum . Ad Claras Aquas (Quaracchi) prope Florentiam, 1922, 72. (Caput VIII, IV. §. 401.), 77. (Caput VIII, X. §. 437.), 82. (Caput VIII, X. §. 463.). 6 Ez alatt most azt értjük, hogy a korábban a rendbe tartozó felszentelt papok elöljárójuk engedé lyével és beleegyezésével inkardinációjukat kérték egy egyházmegyébe, és a megyéspüspök nyilatkozott róla, hogy kész fogadni őket. E tényeket a Szerzetesi Kongregációval közölte a rendi prokurátor, felterjesztve a szükséges dokumentációt. Ezt követően, a korábbi ferences papok – amennyiben megkapták rá az Apostoli Szentszéktől az engedélyt – az őket fogadni kész egyházmegyében világi papként folytathatták tovább tevékenységüket.
