Levéltári Közlemények, 90. (2019)
Ordasi Ágnes: Akik elmentek – és akik maradtak. A fiumei kormányzóság tisztviselői a két világháború között
Fiumében és a magyar állam kötelékében való megmaradást előszeretettel a haza és az állam iránt táplált hűséggel magyarázták, az, hogy a fenti lehetőségek közül ki, mikor, miért és melyik opciót „választotta” – akárcsak más területeken80 –, az már Fiumében sem csak a lojalitástól függött. Éppen ellenkezőleg: számos egyéb tényező is közrejátszott a reakciókban. E tekintetben a felkínált lehetőségek és ajánlatok, a szakképzettség, nyelvtudás, a szerzett tapasztalatok és a megbízhatóság legalább annyira relevánsnak számítottak, mint a formális és informális kapcsolatok.81 vagy éppen a leleményesség és alkalmazkodóképesség. Végtére is, ebben a válsághelyzetben a „túlélés” volt a tét, amit csak a kellő adaptivitás és kompromiszszumképesség garantálhatott. Ez azt is jelentette, hogy egy-egy elhamarkodott lojalitási nyilatkozat vagy gesztus (legyen az tényleges vagy szimbolikus) nemcsak az adott tisztviselő karrierjében okozhatott kedvezőtlen fordulatot, de akár egész családjának az egzisztenciáját komoly veszélybe sodorhatta. A választás lehetősége ráadásul többnyire nem is az adott személy kezében volt, hanem az olyan felsőbb hatalmakéban, mint például a FONT (1919 szeptemberétől lényegében Gabriele D’Annunzio), vagy éppen az egymást váltó magyar kormányokéban. Gyakran ismételt tézis, hogy Fiume az impériumváltások éveiben komoly infrastrukturális ‒ határlezárásokkal és vasúthiánnyal együtt járó ‒ problémákkal küzdött, ami a lakosság költözködési és szállítási lehetőségeire is kihatott. Arról viszont általában már jóval kevesebb szó esik, hogy sokan – kiváltképpen a nyugdíjasok – saját, vagy hozzátartozóik egészségügyi állapota,82 esetleg pénzhiány miatt nem hagyhatták el a várost, a tanárok és a MÁV-alkalmazottak pedig külön felszólítást kaptak, hogy lehetőség szerint maradjanak a helyükön és teljesítsék kötelezettségüket.83 A kormányzóság tisztviselőihez azonban ilyen kollektív utasí tás sokáig nem érkezett. Mi több, szinte már toposszá vált, hogy maga Jekelfalussy is minden további rendelkezés nélkül hagyta hátra a tisztviselőket,84 így helyzetük valamilyen szintű rendezésére, de facto Fülep Lajos és Antonio Grossich egyezmé nyéig várniuk kellett, miközben az olyan külső kényszerítő körülmények hatása 80Erre vonatkozóan lásd Szeghy-Gayer Veronika: Államfordulat és az újrastrukturálódó helyi elit Bártfán (1918–1919). Századok , 2018. 6. sz. 1215–1236.; Ablonczy: i. m. 200–201. 81Az olykor több éves és szorosabb ismeretség (néha akár távolabbi atyafiaság) nem ritkán kimon dottan segítette az egyes személyek érvényesülését vagy kedvezőbb bánásmódban való részesítését. Egry Gábor: Etnicitás, identitás, politika. Magyar kisebbségek nacionalizmus és regionalizmus között Romániában és Csehszlovákiában, 1918–1944. Budapest, 2015; Ablonczy: i. m. 167.; Gábor Egry: Fallen between two stools? Imperial legacies, state-society relationship and the limits of nati on-state building in post-WWI Romania. Kézirat, megjelenés előtt. 82E téren nem lehet mellékes, hogy a kikötővárosban egymást érték az olyan tömegjárványok, mint például a tífusz, malária, vagy éppen a spanyolnátha. Például napjója alapján ebben az időszakban Egan Lajos is gyengélkedett, felesége pedig legalább egyszer kanyarós lett. Egan Lajos naplója... 272–273. 83MNL OL K 26, 1249. cs. 1921. XXIV. tétel. 3401/1921. (2139. a. sz.) XXIV. tétel. 84Egan Lajos naplója... 60. Műhely 174
