Levéltári Közlemények, 90. (2019)

Műhely Károlyi Bálint: Egy rendhagyó karrier. Veglai Horváth Gáspár, a Magyar Kamara elnökének életútja

Gáspár 1598 augusztusában már III. Zsigmond király magyar testőrségének kapi­tányaként bukkan fel.45 Ezek alapján komoly katonai tapasztalat és karrier állhatott mögötte. A warmiai püspök udvarát feltételezhetőleg valamikor az 1590-es évek elején hagyhatta el. Erre utal, hogy még 1589-ben egy bizonyos szentmártonmacs­kási (!) Horváth Gáspár – aki minden bizonnyal azonos lehet veglai Horváth Gáspárral – Báthory András familiárisaként említve járt Báthory Zsigmond fejede­lemnél követségben egy birtokátruházás ügyében.46 Az egység, aminek 1598-ban már biztosan parancsnoka volt, egy viszonylag új alakulatként működött Lengyelországban. Megalapításáról és egyáltalán működéséről viszonylag keveset tudunk. Talán még Báthory István uralkodása alatt szervezték meg, amikor a királlyal számos erdélyi és királyságbeli nemes érkezett a Rzeczpospolitába . A király halála után tovább létezett, bár a magyar származásúak aránya folyamatosan csök­kent benne. III. Zsigmond idején a lengyel királyi udvarban kétfajta őrséget külön­böztettek meg. Az egyik a testőrség, amely nemesekből állt és lovas egységként működött. A másik a hajdúságnak nevezett egység volt, amelyet gyalogos katonák alkottak. Létszámuk nem egyértelműen behatárolható. Feladatuk hivatalosan a király kíséretének ellátása volt.47 1598 után már egyre több adattal rendelkezünk Horváth Gáspár főkapitányi tevékenységéről. 1599-ből több nyugta maradt fenn arról, hogy a főkapitány minden hónapban kifizette az alatta szolgáló katonákat. Ezekből azt is megtudjuk, hogy veglai Horváth a hajdúságnak nevezett gyalogos alakulat kapitánya volt.48 Veglai Horváth Gáspár karrierje a Rzeczpospolitá ban a 16‒17. század fordulóján érte el a csúcsát. A főkapitányi tisztsége mellett ekkor kötött házasságot régi har­costársának, Bekes Lászlónak az özvegyével, Usaly Katalinnal. Házassága nagy jelentőséggel bírt, éppen ezért erre részletesebben is kitérünk. Bekes László Bekes Gáspár fia volt. Az ifjú Báthory Andrással együtt nevelkedett, majd katonai pályára lépett. Sikeresen harcolt a jelek szerint Magyarországról is toborzott egységével. Részt vett III. Zsigmond háborúiban, védte Colmart Svédországban, a II. Miksa elleni háborúban a Bycynanál vívott csatában pedig meg is sebesült. Hadi sikerei mellett wschowai első sztarosztája és kapitánya lett, valamint udvarmesteri kineve­zést is kapott.49 III. Zsigmond elismerése jeleként karrierje csúcsán Bekes Lászlót Pren, Braclaw és Chonwelen sztarosztájává nevezte ki.50 Bekes 1597-ben 45Horváth Gáspár panasza III. Zsigmond királynál, 1598. augusztus 19. Veress Endre: Monumenta Hungarica in Polonia. MTAKK MS 477. fol. 11–12. (A továbbiakban: MTAKK MS 477.) A kapi ­tány panaszát egy feltehetőleg délszláv felmenőkkel rendelkező katonája, Marcus Serbia tolmá­csolta az uralkodónak. 46Az erdélyi káptalan jegyzőkönyvei 1222–1599. Erdélyi Történelmi Adatok VIII. 1. Közzéteszi: Bogdándi Zsolt – Gálfi Emőke. Kolozsvár, 2008, 253. 47Walter Leitsch: Leben im Hof Sigismund III. von Polen. III. kötet. Wien, 2010, 268–269. 48Veglai Horváth Gáspár kapitány nyugtái. MTAKK MS 477. fol. 60., 68–69., passim. 49Veress Endre: Bekes Gáspár élete és levelezése 1553–1603. MTAKK MS 427. fol 3. (A továbbiak ­ban: MTAKK MS 427.) Műhely 128

Next

/
Thumbnails
Contents