Levéltári Közlemények, 89. (2018)
Nyolcasok a magyar történelemben - Horváth Sándor: 1968: remény, csalódás és politikai szerepvállalás
kritikus nyugati fiatalok a kommunista propagandában a kapitalizmus elleni lázadást képviselték: ezért cikkek jelenhettek meg a nyugati hippikről, az egyetemfoglalásokról vagy a társadalomból kivonuló fiatalokról. A hatvanas évek közepétől világszerte elszaporodó ifjúsági kutatások evidenciaként kezelték, hogy a fiatalok szubkultúrái valami ellen irányulnak, vagyis ellenkultúrák. Az ellenkultúra-diskurzus megteremtette a maga intézményeit és a fiatalokról szóló közbeszédet. Hovatovább természetessé vált, hogy bármiféle megnyilvánulást (a hosszú hajtól a rockzenéig) a szülők elleni lázadásként értelmeztek. A helyzetet bonyolítja a „nagy generáció” élményeinek sajátos magyarországi reprezentációja, mivel a hatvanas évek „ifjúsági lázadásának” emlékezete lehetőséget adott egy egész generáció tagjainak arra, hogy 1956 után ismét a múlt aktív résztvevőiként ábrázolhassák magukat. 1968 jelentésének és emlékezetének magyar sajátossága, hogy számos, az ún. „nagy generációhoz” tartozó visszaemlékező kifejezetten 1956 gyermekkori élményéhez kötötte az alternatív életformák megtapasztalását. A kamaszok többsége gitárt szeretett volna, és az elektromos gitárok eszkábálása közben új identitást is barkácsolt magának, amely részben a zenében öltött testet. 1956-ról és mindarról, amit jelképezett, apáik generációjának tabu volt beszélni, a rockzenéről nem. A generáció identitásának megteremtésében fontos elem, hogy azt nem csupán 1956-hoz, hanem az akkor „nyugatiasnak” vélt tapasztalatokhoz is kötötték már az első visszaemlékezők. Annak ellenére tették ezt, hogy bevallják: azok a rendezvények, amelyek az 1960-as években Magyarországon sok fiatalt vonzottak, a KISZ szervezésében valósultak meg. „Az egyetemen szerveztem az Illés-bulikat, tehát ugyanúgy benne voltam mindenféle kultúrbizottságban, mint korábban. Ugyanis az összes ifjúsági rendezvény a KISZ égisze alatt futott. A KISZ feladata volt megfogni a fiatalságot. Mivel lehetett megfogni a hatvanas évek végén, ha nem az Illéssel? Nagy bunyók voltak a bejutásért egy-egy várbeli bulira. Vannak fényképeim is. Volt az a film: Ezek a fiatalok. Nahát, annak a forgatásán is, a Várban, természetesen ott voltunk, ott lehetett látni, hogy milyen volt a 68-as bulihangulat. Mindenki nyakkendőben, fehér ingben, fekete zakóban, de az Illésék olyan zenét játszottak, hogy a tánc megállt. Amikor saját számokat adtak elő, nem táncoltunk, hanem elkezdődött a csápolás. 1966-ban volt talán az első magyar szám. És egyre több volt a saját szám, és egyre kevesebb volt az, amire táncoltunk.”21 A visszaemlékező Pelcz József, aki nek édesapja börtönben ült 1956-os tevékenysége miatt, emlékképeit az 1967-es film ecsetelésével párhuzamosan mesélte el 2003-ban.22 Mintha a korabeli film – Nyolcasok a magyar történelemben 62 21Interjú Pelcz Józseffel (2003–2004). Készítette: Lénárt András. OSZK 1956-os Intézet Oral History Archívuma (OHA), 773. 1966-ban adták ki az Illés első magyar számát („Rohan az idő”), amely 1965-ben a Magyar Televízióban is elhangzott. 22Hasonlóan Pelczhez, Bródy János is 1956 gyermekkori élményéhez köti a hatvanas évekbeli emlé keit 1979-ben. Dám László interjúja Bródy Jánossal és Szörényi Leventével, 1979. Elhangzott a Magyar Rádió „Zenemalom” című adásában. In: Dám László: Rockszámla . Budapest, 1987, 315.
